Az ünnepi időszakhoz közeledve diáklapunk jótékony alapú gardróbvásárt szervezett Kolozsváron. Az eseményre bárki eljöhetett, aki szeretett volna megszabadulni a már nem használt ruháitól, vagy új darabokat akart beszerezni. A gardróbvásárral a rászorulókat szerettük volna támogatni. Az esemény meghirdetésekor a beharangozó posztjainkban és cikkeinkben kiemeltük, hogy a bevételt az árusok kapják majd meg, a Gondviselés Egyesületet pedig a ruhákkal támogatjuk. Az említett szervezet átvette csomagjaink egy részét, és folyamatban van az egyeztetés arról, hogy a megmaradt adományokat hová szállíthatjuk majd el.
Személyes élményként nagy öröm volt látni elsősorban azt, hogy mennyi embert sikerült megmozgatnunk – mind jelentkezők, mind látogatók szempontjából. Ami viszont még nagyobb öröm, hogy nagyon sok adomány érkezett, és az árusok is felajánlották a megmaradt ruhákat. Mindenki hozzáállása példaértékű volt, hiszen minőségi, tiszta és jó állapotban lévő ruhákkal érkeztek. Az eseményt sikeresnek könyvelhetjük el, amelyet az érdeklődők is alátámasztottak. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett az indíttatással kapcsolatosan, illetve a vásár lebonyolításáról, a közösségről, és a hangulatról is. Az emberek nagy része nemcsak látogatóként, hanem elégedett vásárlóként hagyta el a helyet.
A vásár kilenckor ért véget, azonban tartogattunk még programot, ugyanis tíz órától csapatunk tagja, Pakulár András szolgáltatta a zenét az afterbulin.
A Campus-csapat mindenkinek hálás, aki valamilyen módon részt vett a gardróbvásáron és segítette annak megvalósulását. Ezzel azonban nincs vége – a széles körű érdeklődést látva tavasszal érkezünk a második gardróbvásárunkkal! További információkkal a későbbiekben jelentkezünk, addig is köszönjük, hogy velünk vagytok!
