Az energiabomba Janine Jansen
Zenész családban nevelkedett, hatévesen előbb a csellóval incselkedett, végül a hegedű lett a szerelme. 2003-ban megkapta a Holland Zenei Díjat, az Egyesült Királyságban pedig a kiváló Királyi Filharmonikusok Társaságának előadói díját. Jelenleg egy 1727-es Stradivari „Barrere” hegedűn játszik, ami ezerszínű előadásainak egyedi fényt kölcsönöz. Művészetéről a legnevesebb karmesterek is elragadtatással nyilatkoznak mondván: „hegedűjátéka olyan, mint ő maga természetes, nincs benne semmi hamisság, mesterkéltség, meleg szívű és őszinte, mint egy gyermek.” (Paavo Järvi)
Mindig szívesen hallgatom, csodálom rátermettségét, tüzes temperamentumát, magabiztos virtuozitását, lírai pillanatainak meghittségét. Bármit játszik, profizmussal teszi. Különösen szeretem, ahogy Brahms Hegedűversenyének – amellyel 2001-ben megalapozta világhírnevét – minden lelki rezdülését, hangulati és dinamikai sokszínűségét lenyűgöző intenzitással tolmácsolja. Utóbb egy régi felvételén a Müncheni Filharmonikusokkal működött közre Valerij Gergijev vezényletével. Csinos, bájos, de cseppet sem hivalkodó megjelenésével már azelőtt magára hívta a figyelmet, mielőtt hegedülni kezdett volna. Aztán amint mesterhegedűjét állához emelte, mint egy energiabomba, pillanat alatt felperzselte maga körül a levegőt.
A televíziós közvetítéseket azért kedvelem, mert a művészek arckifejezését (is) közelről láttatja. A Brahms-concerto tolmácsolása közben Janine Jansen arcát a zenében való gondolkodás szépsége árasztotta el: hol szenvedéllyel „perlekedett”, dühösen viaskodott, hol mosolygósan, szelíden ábrándozott. Vonójának feltépődött szőrszálai és hosszú hajának tincsei szenvedéllyel libbentek ide-oda az általa diktált nagy iramú tempóban. A lassú tételben ugyanolyan elmélyülten hallgatta az álmodozón felcsendülő oboaszólót, mint ahogyan a sóvárgó-epekedő dallamot később hegedűjének húrjain is átélte. Aztán abban a virtuóz száguldásban, amellyel a finálét felpörgette, robbanó energiája átragadt a zenekarra is, amely „versenyt futott” az általa diktált őrült vágtában. Gesztenyebarna-meleg tónusú tolmácsolásában, a ragyogó, fergeteges virtuozitás és a gyöngéd, éteri pillanatok mellett, az érzelmek és színek játékát–táncát csodáltam, miközben arról álmodoztam, milyen jó is volna őt egyszer élőben hallani.
(Borítókép forrása: digitalconerthall.com)
