Az első, pénteki koncerten mind a kilenc kórus a saját anyanyelvén adott elő néhány művet. A megszokott utcai, nyári öltözetben – strandpapucsban, rövidnadrágban, pólóban – fellépő kórustagok jókedve hamar átragadt a közönségre. Már az első perctől kezdődően az éneklés adta örömöt tapasztalhattuk az eseményen. Érdekességképpen említem meg, hogy az utolsó együttes, amely magába foglalta a két francia és a belga kórust, úgy kezdett el énekelni, hogy körbeállta a közönséget, majd szép lassú léptekkel haladva, énekelve értek el a „színpadra”.
A szombati koncert kapcsán elsősorban az előadott művek változatosságát emelném ki. Eleinte a kórusok az Egyetemiek Háza nagytermének erkélyén énekeltek egy-egy művet saját anyanyelvükön, majd lejöttek a földszintre, és ezt követően állt fel a százötven ember a színpadra, ahol a karmesterek sorra dirigálták a műveket. A zenei stílusok nagyon változatosak voltak: a középkori zenétől egészen a kortárs művekig terjedtek. Hallottunk gregorián dallamot (Oh, super flumina Babylonis címmel), olasz reneszánsz komponista darabját (Salomone Rossi: Al naharot Bavel), német barokk szerző művét (H. Schütz: An der Wasser zu Babel), hogy aztán egy huszárvágással a közismert könnyűzeneszám (By the rivers of Babylon) goszpel stílusú feldolgozásával fokozzák a jó hangulatot. G. Verdinek a Nabucco című operájából a Rabok Kórusa (Va pensiero, azaz Szállj gondolat) teljesen más zenei világba kalauzolt el. Bár a darabot vezénylő karmester mindent megtett, amit lehetett, érezhető volt, hogy nem profi énekkarokat hallgatunk, és a jó zongorakíséret sem pótolhatta a nagyzenekart.
Mascha Join-Lambert, a rendezvénysorozat fő ötletgazdája és kivitelezője a remény, a bizalom fontosságát hangsúlyozta a koncert elején megtartott beszédében. Molnár Botond, a házigazda kórus karnagya a támogatóknak mondott köszönetet.
A Cyrille Colombier francia karmester által vezényelt kórusok a közönségnek háttal kezdték el az éneklést a pénteki szabadtéri koncerten
A szombati koncert másik előnye az volt, hogy olyan kortárs szerzők műveit hallgathattuk meg, amelyeket Kolozsváron talán soha nem adtak elő. Például John Tavener Song for Athene című művét egyetlen jelzővel illetném: szép. Gyönyörű dallamokat, harmóniákat hallottunk, a magas hangokat szépen kiénekelte a szoprán szólam. Bob Chilcott (sz. 1955) angol zeneszerző Five Ways to Kill a Man című alkotása hallatán a tiszta intonáció örömmel töltötte el a közönséget. A német Hans Zimmer (sz. 1957) Aurora című művében kiemelném a szopránok magas hangjait, a szépen megvalósított pianókat és a jól kidolgozott zenei frázisokat. Utolsó műként Thierry Machuel (sz. 1962) kortárs francia szerző Dark like me című alkotása következett, Cyrille Colombier francia karmester dirigálásával, hat énekes szólista közreműködésével. Monumentális jellege miatt nem véletlenül adták elő ezt a művet utolsóként. A szép dallamok mellett említsük meg a nyugodt, méltóságteljes, mondhatni fennséges hangulatot, ami a műből áradt. Ráadásként újra meghallgathattuk a goszpel-feldolgozást.
A karnagyok teljesítménye nagyon jó volt; úgy tűnt, mintha mindegyik karnagy a számára legkedvesebb művet vezényelné. Szép műveket, zenei csemegéket hallottunk, jókedvő előadókat láttunk, akik a közönséget is felvidították. Reménykedjünk, hogy a fesztivál kellemes élményét mind az előadók, mind a közönség megőrzi emlékei között.
(Rohonyi D. Iván felvételei)