A Visszhang kórus huszonévesekből áll és valószínűleg a tagok többsége az iskolában elsajátított zenei ismeretekkel, kultúrával érkezett a közösségbe, és a kóruséneklés során megtanult művekkel alakult, bővült zenei világa, látásmódja. A kórus mindvégig kristálytiszta intonációval, kompakt hangzással örvendeztette meg a közönséget. A jól kidolgozott zenei frázisok mellett meg kell említeni a pontos és egységes kezdéseket és befejezéseket is, továbbá a szép dinamikai megvalósításokat. Még a fiatalokból álló kórusok számára is fenyegető veszélyt jelent a kevés férfi énekes, a Visszhang kórusnál azonban a férfiak derekasan helytálltak, és még a legnehezebb műveket is pontosan, szépen tolmácsolták.
A koncerten több kortárs, és emiatt Kolozsváron ritkán (vagy eddig még soha nem) hallott szerző műve hangzott el, Jaakko Mäntyjärvi (1963- ) finn, Johannes Matthias Michel (1962-) német, Horváth Márton Levente (1983- ) magyar, Karl Jenkins (1944- ) velszi, Ola Gjeilo (1978- ) norvég, Florian Costea román, Peter Anglea (1988- ), James Erb (1926-2014), John Leavitt (1956- ), Hogan Moses (1956- ) és Josephine Poelinitz amerikai szerző alkotását, illetve feldolgozását hallgathattuk meg. Ezen kívül elhangzott egy-egy Orbán György (1947- ) és Terényi Ede (1935- ) mű is. Zongorán kísért Lokodi Lehel, szólót énekelt Andreea Gorgan.
Az előadott művek egyfajta egységet alkottak, főleg azért, mert több zeneműben észleltem a könnyűzenével rokon dallamvonalat, harmóniát, hangulatot. A művek többsége vallásos jellegű volt, dominált az angol és a latin szöveg. A koncert beharangozójában azt olvashattuk: az előadott művek a kórustagok kedvenc alkotásai közül kerültek ki. Az előadókon látszott is, hogy jó kedvvel, szívből énekeltek, és jól ismerik az előadott műveket. Jó dolog tájékozottnak lenni a kortárs európai zenében. Ennek ellenére szomorúan teszem fel a kérdést: vajon miért nem szerepelt egy Kodály- vagy egy Bárdos-mű ezen a koncerten? Vajon a tizennégy szerző közül miért volt csak két magyar, miközben öt amerikai szerző alkotásait (is) énekelték? Vajon a tizennégy előadott mű közül miért volt csak egynek magyar szövege? Miért nem szerepelt a kórus műsorán egyetlen magyar népdal vagy népdalfeldolgozás? Úgy vélem, hogy egy Kolozsváron tanuló magyar fiatalnak elsősorban saját kultúráját – és ha már kórusban énekel, a magyar kóruskultúrát – kell ismernie és művelnie. A mai globalizálódó világban, az angol nyelv irgalmatlan és indokolatlan térhódítása mellett is nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar fiatalok ismerjék és műveljék a magyar kóruskultúrát. Bizonyára van elég európai és amerikai kórus, amely a nem magyar szerzők műveit énekli, ismerteti. Ahogy Molnár Botond karnagy elmondta: a negyventagú kórusból hárman román nemzetiségűek, de ők is jókedvűen jönnek a kóruspróbára, és a magyar műveket is szívesen éneklik. Akkor ez sem lehetett akadály a magyar művek eléneklésében. Úgy vélem, gondosabban kellett volna kiválogatni a kórustagok által ajánlott hatvan műből azt a tizennégyet, amelyet szombaton előadtak.
Negyvenéves fennállását ünnepelte a Visszhang kórus. Jó lett volna a hangverseny elején rövid bevezetőben vázolni a kórus történetét, megemlíteni a volt karnagyokat, még akkor is – vagy pont azért –, ha a közönség nem annyira az elmúlt negyven évre akart emlékezni, hanem azért vett részt, mert családtagjaik léptek fel.
Végkövetkeztetésként elmondható: a kolozsvári Visszhang kórusra mindannyian büszkék lehetünk. Mivel az énekkar nyáron sem pihen, mert még ebben az évben két fontos külföldi vendégszereplés vár rá, ezért eredményes próbákat, kitartást kívánunk kórustagoknak, karvezetőnek egyaránt.
Borítókép: Bethlendi Tamás
