Ha figyelembe vesszük, hogy a „másképp” szavazók (Románia például nem Ukrajnát részesítette előnyben, hanem Moldovát) szavazatait önkényesen megváltoztatták a középszerűt (vagy inkább silányat) produkáló, de végül győztes ukrajnai előadó javára, nem csoda, ha eszünkbe jut a régi mondás, hogy bizony „kilóg a lóláb”. A sors fintora, hogy az egyik megrövidített éppen az az ország (Románia), amely jó előre beállt az ukrajnai háború kapcsán Ukrajnáról dicshimnuszt zengők kórusába. De azért ne feledjük, minden rosszban lehet valami jó. Talán az eset következtében átláthatóbbá válik az a nagyhatalmi politikai játszma, amit az ukrajnai háború takar. Talán rájönnek a fesztiválon pórul járt országok is, hogy a közelünkben zajló katonai konfliktusban közvetlenül érdekelt óceánon túli szuperhatalmat szolgáló európai nagyfőnökök jelenleg ugyanúgy semmibe veszik őket, mint Oroszországot, vagy akár Ukrajnát, ha nem úgy „énekelnek” a zenében, mint a politikában. Hiszen a vak is látja: Ukrajna azért „győztes”, mert vesztes, mert csak eszköz, akárcsak Románia és a többi „kórustag”, bármennyire is fontoskodnak.
A legnagyobb vesztes pedig Európa. Annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy a „dalverseny” rendezője. És mivel politikai felhangú zenei eseményről ejtettem szót, végül hadd idézzem egy régebbi, fesztivál előtti, Ukrajna „szupersztárrá” avatását politikai giccsként jellemző írásom idevágó mondatát: „Úgy érzem magam, mint akit ok nélkül azzal kínoznak, hogy az ízlésének nem megfelelő zenét hallgattatnak vele.” Én ezt akkor csak képletesen mondtam, de ezúttal a szó átvitt és szoros értelmében is nekem nem tetsző zenére utaltam. Ezek után vezekelhetek: az ördögöt a falra festettem, és megjelent.
