Walesi sajtos pirítós

kep

Walesi ritka (Welsh rarebit) vagy Walesi nyúl (Welsh rabbit) névvel emlegetik ezt az ételt az angolok. A legenda szerint abból az időből származik, amikor a walesiek annyira szegények voltak, hogy ritkán engedhették meg maguknak, hogy húst fogyasszanak, ezért húsos nevet adtak ennek a fogásnak. Másik elmélet alapján a finom és tápláló sajtot egyéb hozzávalókkal gazdagították, mert így kevesebbet kellett belőle használniuk. A fogás keletkezési idejéről is vitatkoznak. Elkészítéséhez sütőre van szükség, a középkorban azonban sütővel kevesen rendelkeztek, és főleg nem a szegény sorban élők számára adatott meg ez a kiváltság. Mai napig nincs eldőlve, hogy pontosan melyik megnevezés keletkezett először és miért, de nem is fontos, hiszen elsősorban az íze számít az ételnek, az eredetével és a megnevezésével kapcsolatos vitát pedig ráhagyjuk a szakemberekre, döntsék el ők, ha tudják. 

Nagyon egyszerű és elképesztően finom, forró ételről van szó, amely nem csupán egy szelet pirítós, hanem egyfajta sajtszószos kenyér, amelyet gyorsan és alig pár hozzávalóval el lehet készíteni. Vakációs, hétvégi reggelinek kiváló, de gyors vacsorának is tálalható. 

Hozzávalók: 
néhány szelet vastagabbra szelt kenyér
2 tojássárgája
250 g reszelt cheddar sajt vagy ami éppen odahaza megtalálható
2 ek. mustár (az ízlés diktálhatja, melyiket használjuk, dijonit vagy simát, esetleg a szemes francia mustárt, én az utóbbi mellett döntöttem)
5-8 evőkanál barna sör
2 ek. Worchestershire-szósz
vaj a kenyérszeletek megkenéséhez
hagymalekvár a tálaláshoz (boltokban kapható, de elhanyagolható)
(A megadott mennyiség kb. 6 nagy szelet kenyérre elég.)

Elkészítés: 

Első lépésben a kenyeret megpirítom, egyszerűbb kenyérpirítót használni ehhez a lépéshez, de van, aki már ezt is a sütőben végzi. Egy nagyobb edénybe beleütöm két tojás sárgáját, a mustárral elkeverem, apró lyukon ráreszelem a sajtot, hozzáadom a sört és a Worchestershire-szószt. Kenhető masszát kapok. Ha túl száraznak tűnik, keverek még hozzá egy-két evőkanál barna sört, míg az állaga annyira nedves lesz, hogy könnyedén rá tudom halmozni a kenyérre. 

A megpirított kenyér egyik oldalát megkenem vajjal, majd bőséges adag sajtos masszát halmozok rá. Nem szükséges nagyon a széléig kihúznom, mert úgyis megolvad, és szétterül a kenyéren. Sütőbe teszem, és a grill funkcióval a sajtot ráolvasztom a kenyérre. Ez nem telik sok időbe (kb. 5 perc), de oda kell rá figyelni, mert az első percekben úgy tűnik, mintha semmi nem történne, aztán meg nagyon hirtelen pirul meg rajta a sajt. Érdemes gyakran ránézni, ne járjon úgy az ember, mint én, aki szinte megégettem az első adagot.  Amikor a sajt kezd pirulni, készen van, kiveszem a sütőből. 

Almás diós salátával és hagymalekvárral tálalom. A salátához kevés jégsalátát, sárgarépát, almát és diót használtam  olívaolajjal, valamint citromlével nyakon öntve. De bármilyen saláta vagy zöldség illik hozzá, ki-ki a kedvencét készítheti hozzá. 

A szerző felvétele

Érdemes néhány percet a massza elkészítésére áldozni, mert egyszerű, de ízekben nagyon gazdag reggelivel indíthatjuk a napot, ha elkészítjük ezt az ételt. Sokkal több ez, mint egyszerű sajtos pirítós, valódi, laktató fogás. Ha valaki hiányolná a húst belőle, tehet rá egy szelet sonkát vagy pirított bacon szeletet, de önmagában is szenzációs étel.