VIDEÓK - Trikolór szalagok a magyar és a német katonák sírjain is a Házsongárdi temetőben

Idén június 13-án, a Hősök Napja alkalmából trikolór szalagok kerültek ki a Házsongárdi temetőben található román, magyar és német katonasírokra. A helyzetre a HVG.hu hívta fel a figyelmet. Cikkében azért furcsállja a román nemzeti színű szalagokat a magyar katonák sírjain, mert ezek a magyar katonák éppen a román csapatok ellen harcoltak.

A magyarországi Honvédelmi Minisztérium (HM) azt válaszolta a HVG kérdésére: bár informálisan tud az esetről, a román fél hivatalosan nem értesítette a román nemzeti színű szalagok kihelyezéséről. A HM szerint a Romániával 2008-ban kötött hadisírokkal kapcsolatos megállapodás értelmében a hadisírok rendben tartása a román fél feladatának számítanak, azonban a tárca illetékesei a HVG-vel közölték: a román nemzeti színű szalagok kihelyezése két ponton is sérti az említett megállapodást.

 A Hősök Napját az 1920. május 4-i törvényerejű rendelet nyilvánította nemzeti ünneppé az első világháborúban elesett román nemzeti hősök emlékére. A döntést 1995-ben szentesítette a román parlament és a román nép nemzeti ünnepévé nyilvánították.

Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere a magyarországi portálnak azt nyilatkozta, a kincses város önkormányzata tudomást szerezett az ügyről, amelyet a felek diplomáciai úton kezelnek. Kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy feszültségkeltés miatt kerültek volna a trikolór szalagok a magyar katonasírokra a Házsongárdi temetőben, annál is inkább, mivel ezek a románon és magyaron kívül a német katonák keresztjeire is felkerültek.

Kiegészítésképp: a trikolór szalagok valóban mind a román, mind pedig a magyar és német katonasírok keresztjére felkerültek, a szomszédságban található második világháborús szovjet katonasírokra azonban nem. Tudomásunk szerint az elmúlt harminc évben tartott megemlékezések alkalmával nem helyzetek ki szalagokat, hanem egy szál virággal adóztak a hősök emlékének.