
A túrát a Sólyomkő megmászásával indították, ahol bemutatták a vidék névadóját, a kék lepkét, vagyis a hangyaboglárka csodálatos élettörténetét. A „hegymászás+ fáradalmait a Sólyomkő faluban letelepedett Pop Cristina kerámia- és Ristea Nelu szobrászművész házaspár portáján pihenhették ki, alkotásaik bűvkörében. A következő állomás a poklostelki Rafila panzió volt, ahol terített asztallal várták a megéhezett turistákat. Helyi termékeket kóstolhattak, többségükben a házigazdák farmjáról származó alapanyagokból, amit később meg is látogattak. Szó esett a helyi népi építészetről is, ugyanis a séta az ezen a környéken jellegzetes kőből, a környező kőfejtőkből származó dácittufából épült házak között vezetett tovább. Történelemről is lévén szó, kihagyhatatlan állomás volt a kendilónai Teleki vadásztorony nemesi családokról, nagyhírű lovardákról, évszázados kastélyparkokról szóló történetekkel. A nap oldott hangulatban zárult a kolozsborsai Broscoi család portáján s példaértékű farmján, finom falatokkal és simogatnivaló háziállatokkal.
A közeljövőben további események szervezését is tervezik, amelyeknek célközönsége a helyi közösség és a térség iránt érdeklődők tágabb köre. A Kék Lepke Vidéke (Ținutul Fluturelui Albastru) Facebook-oldal segít a környék eseményeinek és értékeinek követésében.
A Kék Lepke Vidéke egy Kis-Szamos menti, Kolozs megyei kistérség Kolozsvár, Szamosújvár és Dés között. Alparét, Apahida, Bonchida, Borsaújfalu, Doboka, Felsőzsuk, Kecsed, Kolozsborsa, Magyarszarvaskend, Nagyiklód, Szamosújvárnémeti és Szék községek alkotják. A Vidék kékjét nem pusztán a ritka, egyedi lepkék szárnyainak és a térségen áthaladó Kis-Szamos színe adja, hanem a kastélyokat benépesítő egykori nemesi, kékvérű családok története, a hagyományos építésű, kékszínű házak, dácittufából épített csűrjeikkel, a fesztiválok fénykavalkádja, valamint a levendulaültetvények.
A vezetett sétát a Kék Lepke Vidéke kistérségi márka fejlesztése elnevezésű projekt keretében szervezték, a PNDR támogatásával, az Erdélyi Szamos Helyi Akciócsoport helyi stratégiai tervének fejlesztése keretében. A Plaiuri Noi Egyesület mind a helyi közösséget, mind a turisztikai vállalkozókat és irodákat, helyi értékeket népszerűsítő szervezeteket arra buzdítja, és abban támogatja, hogy élménycsomagokat állítsanak össze és kínáljanak a vidék sajátos értékeiből a potenciális érdeklődőknek. A Kék Lepke Vidékének jelenlegi székhelye a válaszúti kultúrotthon, amely lépésről lépésre szeretne a helyi turizmust népszerűsítő életteli térré, a vidéket felfedezni vágyók kiinduló- és célpontjává válni.