Vasárnap Bánffy-nap a bonchidai kastélyban

Ingyenes belépéssel vasárnap, szeptember 22-én 11-17 óra között a kolozsvári Transilvania Trust Alapítvány Bánffy-napot szervez a bonchidai kastélyban – olvasható a civil szervezet sajtóközleményében.

Idén az esemény a 100 éves gróf Bánffy Katalin előtt tiszteleg, ennek apropóján beszélgetést szerveznek, amelyen részt vesznek a grófnő lányai, Elisabeth és Nicolette, valamint Szebeni Zsuzsa, a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője. Moderál Hegedüs Csilla, a Transilvania Trust Alapítvány elnöke.

Ezen kívül magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, a kastély és a Bánffy család múltjához és jelenéhez kapcsolódó kiállításokkal, gyerektevékenységekkel, hagyományos építőmesterségek bemutatójával, helyi termelői vásárral, valamint Miklós Noémi orgonaművész rendhagyó, vetítéssel egybekötött, filmzenéket felvonultató orgonakoncertjével várják az érdeklődő közönséget.

A program keretében látogatható lesz a Bánffy Miklós születésének 150. évfordulója alkalmából megnyitott Bánffy Miklós Erőterei című kiállítás is, amely a főépület felújított neogótikus épületszárnyában kapott helyett.

Program

11.00 – 17.00 Kiállítások: 

  •  Bánffy Miklós Erőterei – főépület nyugati szárnya (egyidőben max. 10 látogató)
  • Experience Room – konyhaépület tornya (egyidőben max. 5 látogató)
  • A bonchidai Bánffy-kastély elveszett szobrai digitális kiállítás – kápolna

11.00 – 15.00 Hagyományos építőmesterségek nyitott műhelye: kőfaragás, díszvakolatok, kőművesség, hagyományos asztalosság és bútorhelyreállítás; a bemutatót a bonchidai Bánffy-kastély helyreállításán dolgozó mesteremberek tartják – díszudvar

11.00 – 14.00 Gyerekprogramok: mézeskalácsdíszítés, társasjátékozás (sakk, jenga, tollaslabda stb.), kézműves foglalkozások (pénztárca varrás filcből és karkötő készítés makramé csomózással), arcfestés – udvar

11.00 Vezetett séta román nyelven – indulás a kapuépülettől

11.30 Hagyományos fegyverek bemutatója és kipróbálása a Virtus Transsylvanica Egyesület tagjaival – udvar, romantikus homlokzat előtti tér

13.00 Vásári bábjáték: Pulcsinella és az álom, román nyelvű előadás gyerekeknek, előadó Gál Orsolya – udvar (esős idő esetén a Miklós-épület)

13.00 Vezetett séta magyar nyelven – indulás a kapuépülettől

14.00 Sétáló Bábszínház: Sosenevető király, magyar nyelvű előadás gyerekeknek – udvar (esős idő esetén a Miklós-épület)

15.00 Beszélgetés: „Ének az életből” Bánffy Katalin 100. Meghívottak: Nicolette Jelen-BánffyElisabeth Salnikoff-BánffySzebeni Zsuzsa, a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője. Moderátor: Hegedüs Csilla, a Transilvania Trust Alapítvány elnöke – kápolna. Kérik, az itt elérhető hivatkozás segítségével regisztráljanak a beszélgetésre.


16.00 Organ on Wheels orgonakoncert és vetítés, közreműködik Miklós Noémi orgonaművész és Telegdy Áron – istálló