Kiállítás, filmvetítés is lesz Kallós Zoltán születésének századik évfordulója apropóján
A fesztiválszezon több rendezvényét idén is érzékenyen érintik a megszorítások, a Mérai Világzenei Csűrfesztivál azonban változatlan keretek között valósul meg. Bethlendi András főszervező szerint ennek egyik oka, hogy a fesztivál már a kezdetektől tudatosan kis léptékű rendezvényként működik. Úgy fogalmazott, hogy ha ezt a méretet is tovább kellene csökkenteni, az gyakorlatilag a fesztivál végét jelentené. Emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány idején bevezetett korlátozások sem akadályozták meg a csűrfesztivál megszervezését, mivel a résztvevők száma akkor sem haladta meg a jogszabályban meghatározott napi ezer fős határt. Meglátása szerint ez is azt bizonyítja, hogy a rendezvény hosszú évek óta ugyanabban a léptékben működik, ezért idén sem volt szükség a program átalakítására.
A csűrfeszt ugyanakkor tavaly új helyszínnel bővült, amely az idei programban is fontos szerepet kap. A Rom-színpad kisebb, bensőséges hangulatú koncerthelyszín, ahol elsősorban akusztikus produkciók és feltörekvő zenekarok mutatkozhatnak be. Bethlendi András szerint számos olyan előadó van, akinek műsora nem feltétlenül illene a nagyszínpadra, ugyanakkor éppen ez a közvetlenebb tér teremti meg a megfelelő kapcsolatot a közönséggel.
A program összeállításakor a szervezők ezúttal is ragaszkodtak az elmúlt években kialakított koncepcióhoz. A négynapos fesztiválon csütörtökön, szombaton és vasárnap világzenei koncertek várják a közönséget, míg a pénteki napot a Kárpát-medence népzenei hagyományainak szentelik, kitekintéssel a romániai népzenei kultúrára is.
Bethlendi András elmondta, hogy a világzenei napokon olyan előadók lépnek színpadra, akik ugyan sok esetben autentikus népzenét játszanak vagy abból merítenek ihletet, de nem a helyi kulturális közeghez tartoznak. Példaként a lengyel–ukrán határvidékről érkező Hraybery együttest említette, amely eredeti népzenét szólaltat meg, ám kulturális háttere miatt a világzenei program részeként kap helyet. A pénteki nap ezzel szemben kifejezetten a Kárpát-medence és a romániai népzenei hagyományokra összpontosít, többek között olyan fellépőkkel, mint Mérai Cifra Néptáncegyüttes, a Tükrös zenekar, vagy a Katlan zenekar és a Székelyföldi Énekiskola. A koncertek mellett idén is jelentős hangsúlyt kapnak a kísérőprogramok. Esténként a fellépések után táncház várja az érdeklődőket, ezt követően pedig olyan DJ-k gondoskodnak a hangulatról, mint Cyborg Templar és Tibsā, valamint Angela Blackburn, művésznevén Metralleta DJ.
Az idei fesztivál egyik központi témája Kallós Zoltán születésének századik évfordulója lesz. Ennek jegyében négy napon át látogatható kiállítás idézi fel a néprajzkutató kapcsolatát Mérával és Kalotaszeggel. Bethlendi András elmondta, a szervezőcsapattal minden évben arra törekednek, hogy a közönség ne csupán a koncerteken keresztül találkozzon a tájegység kulturális örökségével, hanem egy-egy kiállítás révén is közelebb kerüljön ehhez a világhoz.
A nappali programok között idén is helyet kapnak a gyermekfoglalkozások, amelyek péntektől vasárnapig várják a családokat. Emellett előadásokat, filmvetítéseket, helyi termelők vásárát, valamint különféle közösségi programokat is szerveznek. A látogatók pálinka- és borkóstolókon, néptánc- és népdaloktatáson vehetnek részt, de felnőtteknek szóló mesemondás is szerepel a kínálatban.
Bethlendi András személyes kedvencei közül elsőként a vasárnap délutáni megemlékezést emelte ki, amelyet évről évre a mérai temetőben szerveznek meg az elhunyt zenészek emlékére. Az eseményen Kalotaszeg muzsikusai vesznek részt. A résztvevők sorra felkeresik az egykori zenészek sírjait, felidézik emléküket, majd muzsikával tisztelegnek előttük. Bethlendi szerint ez a fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata, amely különösen azok számára jelent maradandó élményt, akik szeretnének mélyebben is megismerkedni Kalotaszeg kulturális örökségével.
Másik kiemelt programpontként Bethlendi András a szombati kalotaszegi prímásversenyt említette. A megmérettetést nem szervezik meg minden évben, a szervezők tudatosan többéves szünetet hagynak két verseny között, hogy a programba új fiatal muzsikusok kapcsolódhassanak be. A versenyzőknek kötelező és szabadon választott műsort is elő kell adniuk, mindkettőnek a kalotaszegi prímások repertoárjára kell épülnie. Teljesítményüket a népzenei szakma elismert művészeiből és szakembereiből álló zsűri értékeli. A program az Erdélyi Hagyományok Házával együttműködésben valósul meg, amely korábban is szakmai partnerként segítette a verseny megszervezését.
A fesztivál szakmai programjai évről évre Kalotaszeghez kötődő témákat járnak körül, ezek azonban minden alkalommal más-más nézőpontból közelítik meg a tájegység kulturális örökségét. Kallós Zoltán születésének századik évfordulója apropóján több program is a néprajzkutató munkásságához kapcsolódik. Levetítik például Gulyás Gyula és Gulyás János Balladák filmje című filmsorozatának első részét, amelyet részben Mérán forgattak az 1980-as években, és Kallós Zoltán gyűjtőmunkáját is bemutatja.
Emellett számos előadás és beszélgetés várja az érdeklődőket. A témák között szerepel a kalotaszegi népi építészet, a mérai viselet, a kalotaszegi párta, valamint a nagyírásos hímzés is. Bethlendi András szerint ezek a programok ugyanazt a célt szolgálják, mint a fesztivál egésze: segítségükkel a közönség egyre mélyebben ismerheti meg Kalotaszeg kultúráját és hagyományait.
Úgy vélte, a Mérai Világzenei Csűrfesztivál egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy egyszerre nemzetközi és helyi. Miközben a programban rangos külföldi előadók és világzenei produkciók szerepelnek, a fesztivál következetesen törekszik arra, hogy a látogatók minél mélyebben megismerjék azt a kulturális közeget, amelyben a rendezvény megszületett. A szervezők ezt a szemléletet Bartók Béla, Kodály Zoltán, Martin György, Kallós Zoltán és más kutatók szellemi örökségére, valamint a táncházmozgalom értékrendjére alapozzák. Bethlendi András szerint ez az örökség messze túlmutat a magyar közösségen. Tapasztalataik azt mutatják, hogy a fesztivál évről évre román és külföldi látogatókat is vonz, ami azt bizonyítja, hogy a népzene és a hagyományos kultúra olyan közös nyelvet jelent, amely nemzetiségtől függetlenül képes megszólítani az érdeklődőket.
Bethlendi azt is kiemelte, hogy a rendezvény kezdettől fogva családbarát fesztiválként működik. A közönség soraiban egyszerre vannak jelen a kisgyermekes családok, az egyetemisták, a fiatal felnőttek és az idősebb korosztály képviselői. Meglátása szerint a fesztiválok egyik fontos küldetése éppen az, hogy különböző generációkat hozzanak össze ugyanabban a közösségi térben, ahol közös élményeken keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz.
A fesztivál teljes zenei programja már elérhető a rendezvény honlapján (meraworldmusic.com), a nappali programok részletes menetrendjét pedig a következő napokban teszik közzé.

