Szürreális állapotok uralkodnak Szatmárnémetiben és környékén, tapasztaltuk a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezettel közösen szervezett riportutunkon: a régióbeliek egyrészt segélyszállítmányokkal igyekeznek a határ másik oldalán lévő embertársaik segítségére sietni, másrészt pedig otthonaikban fogadják a határátkelőkön vagy akár a zöldhatáron érkező menekülteket. Ugyanakkor a történelmi magyar egyházak, az intézmények és a magánszemélyek felkészültek a háború elől menekülők befogadására, ám eddig minden jel arra mutat, hogy Románia túlnyomó többségük számára csupán tranzit ország. Pénteken késő este a Szatmár megyei nagytarnai (Tarna Mare) polgármester, Sobius Monica és helyettese, Lenghel Vasile segítségével, akik többek között felfújható matracokból, áramgenerátorokból, villanyszerelési anyagokból, elemlámpákból álló segélyszállítmányt vittek át a határon, átjutottunk Kárpátaljára. A kalandos és veszélyes út során azt tapasztaltuk: a szatmári helyiség testvértelepülés, az alig néhány kilométere határ másik oldalán lévő kárpátaljai kistarna (Tarna Mică, Хижа/Hija) illetékese, Iván úr és munkatársai mindent megtesz annak érdekében, hogy a náluk sokkal rosszabb helyzetben lévő, az ukrajnai háborús övezetekből érkezőkön segítsenek, elszállásolják és ellássák őket élelemmel. A határövezetben egyébként mindenki segíteni próbál: a Bétel Pünkösdi Gyülekezet önkéntesei élelmiszercsomagokat adnak a Szatmár megyei Halmi község határában található határátkelőn keresztül érkező menekülteknek, a Jehova Tanúi vallási gyülekezet hívei pedig a nehéz helyzetben jutott személyeknek nyújtanak segítséget. A menekültek túlnyomó többsége nem marad Szatmár megyében, rendszerint Csehországba és Szlovákiába mennek tovább, esetleg néhány éjszakát töltenek a megyeszék valamelyik vendéglátó egységében. Azt tapasztaltuk: inkább a Romániába történő belépés mellett döntenek, innen pedig azonnal kimennek az országból a petei (Petea) határátkelőn Magyarországra.
