Megnéztük Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmjét
A dokumentumfilm főszereplője három rab, akik felkérést kapnak, hogy írjanak mesét gyermekeiknek. Ahogy fokozatosan megismerjük a szereplőket, történetüket, családjaikat, lassan a mesék is összeállnak, a filmben pedig az ezekből készített animációkat is láthatjuk, amelyekben maguk a rabok és családtagjaik szerepelnek. A film tehát számos részből tevődik össze: megismerhetjük a rabok környezetét, beszélgetések során gondolataikat, érzéseiket a helyzettel kapcsolatban, betekintést nyerhetünk az apa nélkül otthon maradt családok életébe és börtönlátogatásaikba, ízelítőt kapunk a három animáció forgatási folyamatából és az elkészült mesefilmeket is láthatjuk teljes egészében. A végeredmény mégsem esik szét, az élmény kerek és az érzékeny téma miatt szokatlan ugyan, de mégis kellemes hatású.
Mindez talán annak tudható be, hogy olyan szemszögekbe enged betekintést a film, amelyekkel nem mindenkinek van lehetősége találkozni a hétköznapokban, hiszen nem mindenki ismerheti meg elítéltek gondolatait, a kint várakozó és lassan elhidegülő vagy épp mindvégig kitartó feleségek álláspontját, esetleg egy apját hiányoló gyermek vágyait. A film megengedi a nézőnek, hogy lássa és hallja ezeket az embereket őszinte egyszerűségükben, ugyanakkor segít az előítéletek leküzdésében is, hiszen a három főszereplő bűncselekmények elkövetése miatt évekig ül börtönben, mégsem keltenek ellenszenvet a nézőben. Hangsúlyt kap az is, ahogy a rabok felismerik: ebben az állapotban ők maguk az okozói családi kötelékeik sérülésének.
Jelenet a filmből, ahol az egyik apa épp a gyermekének szánt mesét írja
A családok különböző módon viselik az apák távollétét, de a mesék megalkotásának folyamatából mindenki egyforma lelkesedéssel veszi ki a részét, jól érezhető ez a filmbe ágyazott werkfelvételek hangulatából. A forgatásokon megelevenednek a börtönben írt mesék hősei – hercegnő, aranyhal, kismalac – és olyan történetek kerekednek, amelyek akarva, akaratlanul is sokat elárulnak a három család életéről. A film kiemelkedő pillanatai, amikor láthatjuk a szereplők reakcióit az elkészült stop motion és élőszereplős animációkra: függetlenül attól, hogyan sikerül a börtönéveket átvészelnie a családoknak, ezek a mesék örökre megőrzik közös pillanataikat, emlékeiket és az egykor vagy még mindig létező kötelékeiket.
„Valószínűleg először látták apjukat játszani”
A film vetítésén jelen volt a rendező, Visky Ábel, így lehetőség adódott feltenni neki néhány kérdést. A kolozsvári Sapientia fotó, film és média szakán végzett 2011-ben és első meghatározó filmes élménye is a városhoz kötődik. „Egy hajléktalanokkal készített projekt volt, ahol azt játszották el, hogy karácsony van. Ez az élmény ráébresztett, mennyire izgalmas, ha valós szereplők valamilyen fiktív helyzetben önmagukat játsszák. Ezt a formát alkalmaztam ebben a mostani filmemben is” – jegyezte meg a dokumentumfilm rendezője.
Jelenet az egyik animációból
Elmesélte, hogy az ötlet egy újságcikkel indult, amelyben börtönben lévő apák gyermekeiknek készített karácsonyi előadásáról olvasott. A szervezők felkeresése után lehetősége adódott részt venni a mesedarabon, amelyen elmondása szerint a rabok és a családtagok mellett ő volt az egyetlen kívülálló. „Hihetetlenül intenzív és érzelmes élmény volt látni, ahogy ezek a bűnöző múlttal rendelkező, kemény fizikai kiállású férfiak egyszer csak átváltoznak a fantázia világán keresztül és elkezdenek játszani. A gyerekek reakcióiból azt láttam, hogy valószínűleg először látták az apjukat játszani és ez nagyon megfogott” – részletezte a rendező. Ezt követően kezdett el azon gondolkodni, hogyan lehetne mindezt a film nyelvén keresztül megfogalmazni, végül nagyjából hároméves folyamat és 200 órányi nyersanyag eredményeként elkészült a dokumentumfilm. „A kihagyott anyagok nagy része beszélgetés volt, hiszen rengeteget jártunk be a börtönbe és mindegyik rabbal van legalább tízórányi interjú felvéve. Ezekből nagyon keveset használtunk fel a filmben, de nagyon fontosak voltak a kapcsolat és a bizalom kiépítéséhez” – emelte ki Visky Ábel.
A rendező arról is mesélt, hogy Magyarország szinte minden börtönében járt alanyok után kutatva. Végül nagyjából húsz rabbal beszélgetett és körülbelül a felénél érezte azt, hogy kisugárzásuk, egyéniségük, történetük és a családdal való kapcsolatuk működhetne a filmben. „A családtagok közül – érthető okokból – nagyon sokan elzárkóztak a projektben való részvételtől. Nyilván a gyerekek voltak leginkább kiszolgáltatva a helyzetnek, mert sokaknak az osztálytársaik, barátaik, ismerőseik nem is tudták, hogy börtönben van az apjuk. Ha ezt a filmet nem kellő érzékenységgel készítjük el, akkor nagyon könnyen célpontokká válhattak volna a gyerekek. Úgyhogy ez nagy felelősség volt és pont emiatt sokan nem is vállalták.” Ábel továbbra is nyomon követi a filmben szereplő rabok és a családjaik sorsának alakulását, rendszeresen beszélnek és mindannyian felköszöntötték születésnapján, ami számára a közöttük kialakult bizalmas kapcsolat visszajelzése.
(Borítókép: jelenet a dokumentumfilmből, ahol a börtönből a mesefilm forgatásának idejére kiengedett apa látható kisfiával. Fotók forrása: protoncinema.hu)
