Új platformon fogadják az ukrajnai menekülteknek szánt segélyeket

Új platformon fogadják az ukrajnai menekülteknek szánt segélyeket
A Code for Romania elnevezésű civil szervezet által a kormánnyal és a katasztrófavédelmi főigazgatósággal (DSU) partnerségben kifejlesztett platform veszi át az ukrajnai menekülteknek szánt humanitárius felajánlások összesítésére a kormány által korábban létesített felület szerepét és adatait.

Az új platformon két kategóriában fogadják majd a felajánlásokat: az Egy tető (Un Acoperiş) menüpont alatt az elszállásolással, a Sürgősségi segély (Sprijin de Urgenţă) menüpont alatt pedig a más jellegű támogatásokkal (élelem, higiéniai cikkek, ruhák stb.) kapcsolatos felajánlásokra lesz lehetőség.

A kabinet mai sajtóközleményében hangsúlyozzák, hogy a kormány, a civil társadalom és a versenyszféra ukrajnai menekültek megsegítésére irányuló erőfeszítéseinek összehangolása érdekében Mădălina Turza államtanácsos kezdeményezésére egyeztetést tartottak pénteken a Victoria-palotában a Code for Romania képviselőivel. A megbeszélésen részt vettek a miniszterelnöki kancellária, továbbá a katasztrófavédelmi főigazgatóság, az ENSZ menekültügyi főbiztossága, a Vöröskereszt és a 'Zi de Bine' Egyesület képviselői is.

Az állami intézmények és a civil szervezetek közötti partnerség elengedhetetlen a humanitárius akciók megfelelő összehangolása érdekében - nyomatékosították a közleményben.

A fejlesztés alatt lévő weboldal ide kattintva érhető el.

(Kiss Olivér felvétele)

varosnapokHirdetés