Az archív felvételen a szobrok még eredeti helyükön díszítik a kastélyt
A szobrok...
… Bonchidára mentek – mondogattuk tréfásan a 2014-es Bánffy Miklós-emlékév kolozsvári nyitórendezvényeként, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumba szervezett reprezentatív kiállítás alkalmából, örvendezve azon, hogy a kiállítás ún. Bonchida-termébe a Bánffy-kastély egykori enteriőrjeit, külső megjelenését felelevenítő fényképpannók és eredeti festmények mellé a múzeum kőtárából három Nachtigall-szobor is felkerült, az egykori szoborgaléria hangulatát képviselve. Egy Király-busztot mutató faragott díszurnát valamint Héraklész, Arakhné figurális kőszobrait, több társukkal együtt 1978 júniusában1 iktatták a múzeum gyűjteményébe, Nicolae Sabău professzor mentési munkájának köszönhetően, abban a nem éppen kedvező időszakban, amikor a romániai műemlékvédelem végnapjait élte. Erről az emlékmentésről írt részletes beszámolóból megtudjuk azt is, hogy az „Erdélyi Történelmi Múzeumnál muzeológusként dolgozó Gyulai Pál muzeológussal, egy technikai-logisztikai segítséggel – ami egy teherautóból, az akkori IFET egy ősrégi csigás emelőszerkezetéből állott – és az akkori igazgató, Cornel Sabău mérnök műszaki segédletével az »istenek fuvarosaivá« vedlettünk át, miáltal sikerült megmentenünk egyes helyi lakosok vagy a különlegességeket kedvelő és/vagy apró emléktárgyakat kereső »turisták« bántalmazásaitól és fosztogatásaitól az általuk ingyen építőanyagnak vagy emléktárgynak tekintett szoborfejeket, anatómiai apróságokat stb. E műremekek számára aztán méltó szálláshely is akadt: az Erdélyi Történelmi Múzeum Középkori Kőtára, ahol idővel kedvét lelhette bennük a látogató közönség.”2 Így történt, hogy 1997-ben, amikor a bonchidai kastély történetéhez gyűjtöttem anyagot, a leltári nyilvántartást annak rendje módja szerint számba is tudtam venni.3
Azonban a bonchidai szobrok közül nem mindegyik került a történeti múzeumba. 1983-ban egy újabb mentési akció során további 19 szobor a Művészeti Múzeum akkori részlegeként működő Király utcai épület udvarára került. A fent idézett konferenciakötetből, az akcióban részt vevő Gheorghe Mândrescu professzornak köszönhetően ennek részleteit is megtudjuk. „A bonchidai kastély történetének 1983-ban lehettem közvetlen részese, amikor a Szabad Európa Rádió egyik adásában hírül adták, hogy a kastély szobrait ismeretlen kezek rongálják. A Kolozsvári Művészeti Múzeum vezetőségét, amelynek keretében én akkor muzeográfus voltam, megkereste a Kolozs Megyei Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság azzal, hogy mentse meg a kastély szobrait. A feladatot reám osztották. Egyik kolléganőm, Maria Chira férje, Ioan Chira, az Electromontaj Vállalat villamosmérnöke segítségével egy darut és teherautókat szereztem a művelet lebonyolítására. A régi istállók épületét díszítő szobrokat nagyrészt a helyükről elmozdítva, némelyiket a szomszédos patak medrébe hajítva találtuk, sokuknak, amikor a helyéről lezuhant, letört a feje – s ezt könnyűszerrel lehetett a szélrózsa bármely irányába elszállítani. 19 szobrot sikerült ily módon összeszednünk, s azokat egy, a mai Brătianu (egykor Király) utcában található épületbe szállítanunk, akkoriban ugyanis azt tervezték, hogy ott nyílik meg a Gyűjtemények Múzeuma. Ebben az épületben jelenleg a Francia Kulturális Központ Médiagyűjteménye működik.”4
S ott voltak a közelmúltig, igaz, egyre áldatlanabb állapotban, a szabad ég alatt, dacolva az időjárás viszontagságaival, esővel, mohával, faggyal. Az idézet egyébként itt is fontos, hiszen emléket állít nemcsak a mentési akcióknak, de az abban közreműködő személyeknek is. Nekik köszönhetjük, hogy a szobrokat ha töredékesen is, de a maguk valóságában láthatjuk Kolozsváron.
Illetve láthattuk.
A szobrok ugyanis ma már nincsenek ott sem. A bonchidai Bánffy-kastély Erdélyben, de mondhatjuk egész Magyarországon páratlan szoborgalériáját alkotó szobrok több mint egynegyedének nyoma veszett.
Helyük üres, hírük nincs.
Az építés- és művészettörténeti kutatások mai állásfoglalása szerint a szobrokat Ovidius Átváltozások (Metamorphoses) című költeményének szereplői ihlették, azok hősöket, isteneket ábrázolnak, amelyek sorstragédiája több ezer év után napjainkban is folytatódik.
Nincs helye itt, hogy a bonchidai Bánffy-kastély 46 mitológiai alakos szobrából álló galériáját teljes egészében számba vegyük.5 A kolozsvári barokk szobrászat egyik legjelentősebb képviselőjének, Johann Nachtigallnak frissen nyoma veszett alkotásait – hirtelen támadt hiányuk miatt – azonban érdemes legalább névleg felidézni, a mellékelt alaprajzon pedig bejelölni legutóbbi, ám mostanra hűlt helyüket.
Titánszobor (Íapetosz) – a díszkapu udvari bejáratának bal oldalán (1), titánszobor (Ókeanosz) – a díszkapu udvari bejáratának jobb oldalán (2), titánszobor (Hüpérion) – a díszkapu udvari homlokzatának tengelyében (3-4), titánszobor (Koiosz) – a díszkapu bejárati homlokzatán, jobb oldalon (5-6), Poszeidón – az istállóépületen (7), Ariadné – az istállóépületen (8), Démétér – az istállóépületen (9), Deukalión – a díszkapu udvari homlokzatának bal oldalán (10), Aszklépiosz – az istállóépületen (11), Delila – a díszkapu udvari homlokzatának bal oldalán (12), Dionüszosz – a díszkapu udvari homlokzatának bal oldalán (13), Kübelé – a kastély főépülete északi homlokzatának tengelyében (14), Dáma-urna – a patkóudvar épületeinek külső homlokzatán (15), Vezér-urna – a patkóudvar épületeinek külső homlokzatán (16), díszurnák – a patkóudvar épületeinek külső homlokzatán (17-18), szobor virágkosárral (19, Flóra), szobor bőségszaruval (20, Fortuna). E két utóbbi bonchidai szobor beazonosítása a bonchidai konyhaépület kerti homlokzata előtt egy 1955-ös építészeti felmérés alapján történt, a szobrok azonban nem J. Nachtigall alkotásai.
Gy. Dávid Gyula
1 Muzeul de Istorie al Transilvaniei – Fişe analitice de evidenţă.
2 Nicolae Sabău, Cărăuşii zeilor / Istenek fuvarosai. In Bánffy Miklós művészi pályaképe. Polis könyvkiadó, 2014. 109. 114.
3 Gy. Dávid Gyula, A bonchidai Bánffy-kastély. Polis könyvkiadó, 2001. A kastélymonográfia előzményeként 1998-ban készült az azonos cím alatti műemlékvédelmi szakdolgozatom.
4 Gheorghe Mândrescu, Amintiri despre castelul de la Bonţida / Emlékezés a bonchidai kastélyra. In Bánffy Miklós művészi pályaképe. Polis könyvkiadó, 2014, 127. 130.
5 A barokk szobrok galériája. In Gy. Dávid Gyula, A bonchidai Bánffy-kastély. Polis könyvkiadó, 2018, 106.
Új helyen várja sorsa alakulását a bonchidai kastély tucatnyi szobra
ZAY ÉVA, ÚJVÁRI ILDIKÓ
A kolozsváriak több mint három évtizeden át a Király utca 22. szám alatt álló, (jelenleg a Francia Kulturális Intézetnek otthont adó) épület udvarán láthatták több mint tucatnyi darabját a 18. századi, barokk szoborgalériának, amely az író és politikus Bánffy Miklós bonchidai kastélyát díszítette. Megpróbáltunk utánajárni, mi történt az alkotásokkal, miért nincsenek már a Király utcai épületben; ennek érdekében beszéltünk Virgil Poppal, a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság főtanácsosával, Markó Bálinttal, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettesével és Hegedüs Csilla államtitkárral, a Transylvania Trust Alapítvány elnökével. A kastélyt menedzselő alapítvány vezetője rendelkezésünkre bocsátotta a levelezést is, amelyből – egyebek mellett – kiderül, hogy az épületet birtokló Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetősége vitette át a szobrokat új helyszínre.
A bonchidai szoborgaléria 20. századi mostoha története a kastély sorsával függ össze: az erdélyi Versailles-ként emlegetett Bánffy-kastély ugyanis az államosítást követő évtizedekben az érdektelenség, a hanyag bánásmód és szándékos rongálások folytán egyre csak pusztult, és romlott – épületdíszeivel, szobraival együtt. Az 1980-as évek elején a szoborgaléria 19 darabját értékmentés céljával Kolozsvárra szállították, és a Király utca 22. szám alatti épület udvarán helyezték el, amely akkoriban a Művészeti Múzeum egyik részlegeként működött. Az 1990-es években aztán az épületet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vette át, mintegy „megörökölve” az ott álló alkotásokat is.
„Ezek a szobrok évtizedeken át álltak azon az udvaron, esőben, hóban, fagyban. A Transylvania Trust Alapítvány az elmúlt időszakban több beadványt is intézett a megyei kulturális igazgatósághoz, hogy a Johannes Nachtigall faragta alkotások, amelyek Ovidius Metamorphoses című műve alapján készültek, s a bonchidai kastély barokk szobor- és urnagalériájának részei voltak, visszakerülhessenek Bonchidára” – emelte ki Hegedüs Csilla.
Elmondta: a Kolozs megyei kulturális igazgatóság június 22-én keltezett levelében jelezte az alapítványnak, hogy – tekintettel arra, hogy a közeljövőben a Francia Kulturális Intézet udvarán felújítási munkálatokat terveznek – szakrestaurátori felügyelet mellett vegyék át a szobrokat, és szállítsák a bonchidai lapidáriumba. A Transylvania Trust ugyanakkor, a június 25-én a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetőségének címzett levélben kiemelte: a Király utca 22. szám alatti udvaron elhelyezett szobrok az általa kezelt bonchidai kastélyból származnak, és az alapítvány készen áll átvenni, elszállítani és lapidáriumában ellenőrzött, muzeális körülmények között tárolni az alkotásokat.
„Szerződtettünk is egy munkacsoportot, de amikor odaérkeztek, és elmondták, hogy becsomagolnák és elszállítanák az alkotásokat, elzavarták őket. A szobrok aztán eltűntek a Francia Kulturális Intézet udvaráról, és nem tudjuk, ennyi év után, milyen állapotban vannak” – mondta Hegedüs Csilla.
A szakember emlékeztetett: a Transylvania Trust a kastély romjai, törmelékei alatt fellelt szobrokból és szobortöredékekből már a restaurálási folyamat elején létrehozta a kőtárat, amely megfelelően fedett helyen van. A darabokat egy művészettörténész felmérte, azonosította, katalogizálta. Az értékesebb részekből néhány éve létrehozták a Lost and Found című kiállítást. Mindemellett, két evvel ezelőtt, az alapítvány szerződést kötött az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeummal, hogy szintén a bonchidai szoborgalériából származó alkotásokat, amelyek az ő kőtárukba kerültek, leltározott műtárgyakként átveszik tőlük, s Bonchidán, a Lost and Found 2. tárlat részeiként állítják ki. Ezeknek a daraboknak is megtörtént a művészettörténeti beazonosításuk, s bárki által megtekinthetők a védett, bekamerázott kiállításon a bonchidai kastélyban.
„Évek óta kérjük a kulturális igazgatóságtól, jelöljék meg, kikkel tudunk tárgyalni a szobrokat illetően. Most, ennyi idő múltán az egyetem azt állapította meg, hogy ezek az ő vagyonalapjukban szereplő tárgyak, és majd restauráltatják őket. Ennek ellenére: ezek a művek a bonchidai Bánffy-kastély szobrai. Másrészt, a Transylvania Trust által menedzselt kastélyban soha egyetlen szobor sem állt éveken át kitéve az időjárás és az arra járók kénye-kedvének” – emelte ki az alapítvány elnöke. Hangsúlyozta: a céljuk az, hogy azonosítsák, katalogizálják, megfelelő körülmények között kiállítsák, bemutassák ezeket az alkotásokat az embereknek. A szobrokat ugyanakkor restaurálnák, és a kastélyfelújítási munkálatok előrehaladtával vissza is helyeznék őket eredeti helyükre.
Virgil Pop lapunknak megerősítette: mivel az intézet udvarfelújítási projektet tervezett, javasolta, hogy adják át a szobrokat a kastélyt felújító Transylania Trust Alapítványnak, hogy azok kerüljenek biztonságos körülmények közé, oda, ahonnan származnak.
Markó Bálint rektorhelyettestől arról érdeklődtünk, vannak-e információi arról, hogy mi történt a Nachtigall-szobrokkal, hova kerültek és mi lesz a sorsuk. A tisztségviselő elmondta: az alkotások nem tűntek el; az egyetem biztonságos, fedett helyre szállíttatta őket, amelynek holléte, műalkotásokról lévén szó, nem publikus információ. – A szobrok jó helyen vannak, ahol semmilyen negatív környezeti hatásnak nincsenek kitéve. Az egyetem egyelőre ezen az új helyszínen fogja tárolni őket, és a szándék az, hogy majd megfelelő állapotba hozzák, restaurálják az alkotásokat – fejtette ki a rektorhelyettes. Maga is elmondta: a szobrok 1989 előtt, az épülettel együtt kerültek az egyetemhez, és most a leltárában szerepelnek. Ugyanakkor hozzátette: leltári tárgyakról, sőt sajátos kategóriájú műemlékekről lévén szó, „nem lehet csak egyszerűen átadni, illetve elvinni őket; kiállításra is adott folyamat, procedúra részeként kerülhetnek”.
„Az egyetem nyitott arra, hogy ezeket az alkotásokat a nagyközönség számára is látható módon helyezzék el, kiállítsák; nyitottak vagyunk a megoldások keresésére; ebben akár az a lehetőség is benne van, hogy majd Bonchidára kerüljenek, de megvan a folyamata és a jogi formája annak, hogy ez miként történhet meg, hogy aztán egyik fél se legyen támadható” – folytatta Markó Bálint. „Miután a Transylvania Trust megkereste az egyetemet a szobrok ügyében, mindezeket nagyjából leírtuk; a levélben az is benne volt, hogy várjuk őket, keressenek meg, üljenek le velünk, és nézzük meg, hogy mit lehet tenni” – emelte ki a rektorhelyettes.
Kérdésünkre, hogy több mint három évtized múltán miért csak mostanság helyezték át a szobrokat védett helyre, Markó Bálint azt válaszolta: az egyetem jelenlegi vezetősége figyelmet fordít a tulajdonában levő műemlékekre: akár épületekről, akár szobrokról van szó, azokkal igyekszik műemlékvédelmi szempontból a legjobban gazdálkodni; ennek a folyamatnak a részeként vitték el az említett udvarról az alkotásokat. „A szobrokat nem rejtettük el, hanem olyan helyre szállítottuk, ahol nincsenek kitéve az időjárás szeszélyének” – magyarázta a rektorhelyettes. Megjegyezte, az egyetem már azelőtt kereste az alkalmas helyet, mielőtt a Transylvania Trust alapítvány jelezte volna szándékát, hogy visszavinné őket Bonchidára.
A szobrok „útja” a hivatalos levelezésekben
A Kolozsvári Francia Intézet udvarán évtizedekig meglévő és látható szobrok elszállításának mondhatni hivatali, intézményi „története” az érintettek közötti levelezésben is nyomon követhető. Mivel a hivatalos nyelvezet, megfogalmazás adott esetben lényeges lehet egy bizonyítási, pereskedési eljárásban, igyekszünk pontosan ismertetni a levelek tartalmát.
A Kolozs megyei kulturális igazgatóság idén, június 22-én küldött átiratot (felszólítást) a Transylvania Trust Alapítványnak, az Erdélyi Történeti Múzeumnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek, valamint a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak a bonchidai kastély részét képező műemlék kőszobrok ügyében. Levelüket rövid történeti résszel kezdik, amelyből az is kiderül, mikor és honnan kerültek a szobrok Kolozsvár belvárosi épületének udvarára: „1980-ban Bonchidáról, a Bánffy-kastélyból (akkor a mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye) barokk szoborcsoportot hoztak el megőrzési szándékkal, a szobrokat pedig az I. C. Brătianu utca 22. szám alatti ingatlanában helyezték el (amely abban az időben a művészeti múzeum egy részlegét képezte). Az átszállítást a történeti múzeum egy részlege hajtotta végre. A szobrok jelenleg is ugyanabban az udvarban találhatóak. Jelenleg az épület a BBTE tulajdonát képezi és a Francia Kulturális Intézet székhelye” – olvasható a levélben, amelyből kiderül, hogy az érintettségük okán továbbította a kulturális igazgatóság is mind a négy intézményhez az átiratát. Mivel az épület udvarán tervezett munkálatok a szobrok épségét veszélyeztetnék, az igazgatóság azoknak a bonchidai kastélyban berendezett lapidáriumba történő elszállítását javasolta mindaddig, ameddig visszakerülnek eredeti helyükre. A Victor Cubleşan igazgató és Virgil Pop építész, főtanácsos által aláírt hivatalos levélben arra is figyelmeztetnek, hogy a szobrok szállításának szakrestaurátor felügyelete és irányítása alatt kell történnie, hogy a Bánffy-kastély képzőművészeti alkotóelemei ne rongálódjanak.
A megyei kulturális igazgatóság levele nyomán a Transylvania Trust Alapítvány átiratot küldött június 25-én a BBTE igazgatóságának. Ebben a felszólításra hivatkozva tájékoztatják az intézményt, hogy a francia intézet udvarán levő szobrok a bonchidai Bánffy-kastélyból származnak, az alapítvány pedig ügyintézője a kastélynak, ahol már létezik egy lapidárium, ahol a restaurálás során talált szobrokat és kőelemeket tárolják, tehát a hely rendelkezik megfelelő tárolási és védelmi rendszerrel. Következésképpen megerősítik szándékukat a szobrok átvételére és a kastélyba szállítására.
A BBTE rektora, Daniel David július elsején dátumozott levélben válaszolt a megyei kulturális igazgatóságnak, levelét pedig tájékoztatásul megküldte a Művészeti Múzeumnak, valamint a Transylvania Trust Alapítványnak. Ebben, miután megjegyzi, hogy az említett épület udvarán található szobrok helyzetét elemezték, rámutat: a szobrok a felsőoktatási intézmény „patrimóniumában” vannak, és szerepelnek annak leltárában is, éppen ezért az egyetem „teljes hajlandóságot mutat a szobrok restaurálása és konzerválása iránt”, amelyet saját eszközzel és szakszerűen szándékoznak elvégezni – osztozva az igazgatóság aggodalmában a szobrok állapotát illetően, és meg is köszönve azt, hogy figyelmeztették őket erre… Egyúttal tájékoztat a levélben arról is, hogy „figyelembe veszik az állagmegőrzés érdekében a szobrok jelenlegi helyének megváltoztatását az egyetem egy másik épületébe”, sőt ideiglenesen már „jövő héttől biztosabb, védettebb helyet találnak a rehabilitációs folyamat megkezdéséig”. A rektor levelében kiemeli, hogy amennyiben a kulturális igazgatóság azt szándékozott jelezni, miszerint a szobrok más intézmény tulajdonát képeznék, amely esetben a szükséges beavatkozásokat annak kellene elvégeznie, akkor igazolják iratokkal ezt a helyzetet, amelyhez az egyetem is igazodni fog. „Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a BBTE közintézményként, hajlandóságán és jóhiszeműségén túlmenően, ilyen egyszerűen nem idegeníthet el a leltárába vett tárgyakat, az említett igazoló okiratok hiányában. Ezért, mivel a szobrok egyelőre a BBTE patrimóniumának részét képezik, az intézmény szándéka azoknak a rehabilitálása, állagmegőrzése és közszemlére helyezése” – olvasható a levélben, amelyben a rektor meggyőződését is kifejezi, hogy „a BBTE patrimóniumában” levő szobrok megőrzésére és értékesítésére megtalálják a legjobb megoldást.
Patrimónium?
Az egyetem levele kapcsán több kérdés is felmerülhet, például, hogy ki és mikor, milyen alapon írta fel az intézmény leltárába más tulajdonát. Továbbá mennyire jogosít fel egy ilyen leltározás arra, hogy valaki jogtulajdonosként lépjen fel. A megyei kulturális igazgatóság leveléből világosan kiderül, hogy jóval a rendszerváltozás előtt a történeti múzeum egyik részlege jóvoltából menekültek meg a szobrok a valószínűsíthető pusztulás elől azáltal, hogy a művészeti múzeum „befogadta” azokat egyik akkori ingatlanába. Kérdés tehát az is, hogy a felsőfokú intézmény milyen indokkal „lép” ennek a két intézménynek úgymond a helyébe, és tart igényt a szobrokra csak azért, mert a hozzá került ingatlan udvarán találta őket. És szintén kérdés, egyáltalán mit értenek patrimónium alatt: amely örökséget, vagyont, hagyatékot jelent – de újabban, a fogalom jelentésének bővülésével építészeti, kulturális örökséget is. Miközben megfeledkezni látszanak a tulajdon fogalmáról.
Fortuna Vezér-urna Demeter
