TULOGDI MÓNIKA
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarán működő Hungarológia Doktori Iskola (HDI) idén is megszervezte a doktoranduszok szakmai konferenciáját. Az értekezletet a HDI igazgatója, valamint a konferencia főszervezője, T. Szabó Levente nyitotta meg, aki a tudományos kutatásról mint olyan kettős természetű tevékenységről beszélt, ami egyszerre magányos és társas folyamat is.
Az ünnepi előadás-sorozatot Szécsi Noémi író, művelődéstörténész Nőtörténeti divatok: Jókai a nők felől című plenáris előadásával indította. Az előadó, aki az ugyanekkor zajló Kolozsvári Ünnepi Könyvhétnek is a meghívottja volt, a Jókai-hagyatékra reflektált női szemmel. A kutató szerint a Jókai-életrajz monolitszerű (egyetlen, összefüggő), írói pályát kultuszban részesítették már a saját korában, azonban státuszbeli változása jelentős mértékben érzékelhető.
Előadásában a 19. századi nőtörténeti hagyatékok kutatásáról értekezett, többek között dr. Hugonnay Wilma hiányos és fragmentált hagyatékát, Jókay Eszter emlékezéseit, Laborfalvi Róza leveleit, Jókay Jolán memoárját, Jókay Róza rövid emlékezéseit és Vályi Mari emlékiratát vizsgálta ebben a kutatási tárgyban. Lényeges következtetése, hogy a levelek és az anyakönyvek a legmegbízhatóbb források, hiszen bizonyos emlékiratoknak az (volt) a szerepe / sajátossága, hogy megteremtse Jókai mítoszát (például a Jókay Eszteré), vagy ellenkezőleg: a gyűlölet hangján szólal meg (Vályi Mari memoárja). Az előadó egyik fontos kérdésfelvetése az, hogyan lehet a fikciót kutatási forrásként használni, hiszen a történészek elvetik azt. Ehhez kapcsolódóan az író Dalma című drámáját vizsgálta, amelyben Jókai az érzelmek történetét dramatizálta, a nőket férfiruhába bújtatta, mivel ez volt az egyetlen kiút a nő számára, hogy cselekedni tudjon.
Szécsi Noémi a Jókai-kutatás további irányait, lehetőségeit is felvázolta: özvegy Jókai Mórné Nagy Bella hagyatékának a feldolgozását, valamint a recepciótörténet kutatását, vagyis azt, hogyan látják őt a női olvasók a 20. században, például Szabó Magda vagy Nemes Nagy Ágnes. A több mint tíz évig tartó kutatómunka eredménye a könyvhéten bemutatott Jókai és a nők című munkája, a konferencián tartott előadás pedig szintén a női érzékenységről, a női kutatói mélységről és széleslátókörűségről tett tanúbizonyságot.
Ezt követően a doktori iskola tizenöt doktorandusza tartott előadást újabb eredményeiket bemutatva. Előadásaikban tudományos kérdésfelvetéseket, illetve válaszokat/válaszlehetőségeket fogalmaztak meg, következtetéseket vontak le, valamint kutatásaik további lehetséges irányába nyújtottak bepillantás. Szabó K. Attila Arundhati Roy: A felhőtlen boldogság minisztériuma című regényét pragmatikus megközelítésben értelmezte. A pragmatikus történetmegközelítés lényege az ún. azonosuló olvasás, amely által a saját élethelyzetünkhöz igazítva tudunk élni egy történettel, illetve az irodalomra mint menedékre tekint. A doktorandusz által felvetett másik érdekes kérdés, hogy a post-truth (igazság utáni) korában hogyan lehet igaz történetet mondani. Kutatásának magas szintű filológiai megalapozottságáért a szakmai bizottság elismerésében részesült.
Mitruly Árpád Ulysses-fordításokat vetett össze: Gáspár Endre, Szentkuthy Miklós és a Magyar James Joyce Műhely Ulysses-fordításainak egyes variánsait hasonlította össze. Szentkuthy Miklós Ulysses-fordításában a nyelvi megoldások vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a „szentkuthyzmusok” túlmutatnak a puszta nyelvek közötti megfeleltetésen, és sokkal inkább művészi stratégiaként értelmezhetőek. A szakmai bizottság a kutatásban végzett gazdag forrásanyag felhasználását kiemelten értékelte.
Máthé-Farkas Zoltán a Jób 17,6b „köp”/„köpet” – „dob”/„dobolás” metaforáját vizsgálta Komáromi Csipkés György fordításában, aki a héber eredeti szöveghez oly módon (is) ragaszkodott, hogy nem élt a Méliusz Juhász Péter és a Károli Gáspárék által gyakorolt értelmező (tkp. dramatizáló) fordítással, hanem megőrizte a metaforikus szerkezetet, és „útjára bocsátotta”, hogy az maga alakítsa az olvasóban a jelentést. A precíz filológiai elemzésért a szakmai bizottság elismerését fejezte ki.
Veress Ilka kutatásában a konstancai örmény közösség nyelvcseréjének sajátosságait tárgyalta, különös tekintettel a nyelvi ideológiákra és attitűdökre. A rendszerváltás utáni időszak kutatásában a nyelv közösségi identitásmegőrzésben betöltött szerepére fókuszált. A szakmai bizottság kiemelte a kutatás magas színvonalú módszertani megalapozottságát.
Domokos Boglárka Orsolya a magyarói tájnyelvben előforduló a-zás jelenségének a vizsgálatát tűzte ki célul. A kutatás során külön figyelmet kapott, hogy az a-zás milyen nyelvi környezetben jelenik meg (szótőben, toldalékban, kötőhangban), és milyen gyakorisággal fordul elő a különböző nemzedékek nyelvhasználatában. Jelentős adatgyűjtési teljesítményéért különdíjban részesült.
Lingvay Julianna azt kutatta, hogyan reprezentálja és értelmezi a dualizmus kori máramarosi sajtó a régió gazdálkodási viszonyait, illetve gyakorlatait, a hagyomány és modernizáció között fellépő feszültségeket. A földművelési rendszerek megújítását, a birtokrendezést és tagosítást szorgalmazó cikkeket helyezve vizsgálódása fókuszába az újságírói diskurzus visszatérő témáit, retorikai mintáit követte nyomon a Máramaros című hetilap kilenc évfolyamában (1865–1873).
Bajusz Anna Téglás István néprajzkutatói tevékenységét vizsgálta a 19–20. század fordulójáról a hagyatékban lévő ceruza-, tus- és színesceruza-rajzok, valamint fényképes anyagok alapján. Kéziratanyaga, rajzai és fényképei alapján pontosabb tudást kaphatunk az adott kor szellemi és tárgyi világáról, az egyszerű, paraszti létről, az Erdélyben élő különböző nemzetiségek érintkezési pontjairól, kapcsolati tőkéiről.
Beke András a csíkszentkirályi görögkatolikusok számának két világháború közötti alakulását vizsgálta a vallásváltásokról készült kimutatásokon keresztül. A doktorandusz kutatásai alapján 273 ember került kapcsolatba a görögkatolikus egyházzal. Az 1930-as években a római katolikus-görögkatolikus, az 1940-es évek elején a görögkatolikus-római katolikus vallásváltásokat alapos anyakönyvvizsgálatok alapján térképezte fel. Az előadó alapos adatfeldolgozó, tényfeltáró munkáját a háromtagú szakmai bizottság figyelemreméltónak nevezte.
Jakab Júlia az előadásában Bulyovszkyné Szilágyi Lilla – a színésznő, a fordító, a dramaturg, az írónő – munkásságát körvonalazta. A doktorandusz arra kereste a választ, milyenek azok a drámák, amelyeket fordított Bulyovszkyné, milyen volt az a világ, amelyben élt és alkotott. A kutatás forrásai közül a korabeli sajtót, a szövegkönyveket és levelezést nevezte meg. A szakmai bizottság az interdiszciplináris szemléletmód érvényesítéséért elismerését fejezte ki.
Tőtős Dorottya Czóbel Minka Donna Juanna című drámájában vizsgálta a dekadens női perspektívát. Alapos filológiai munkájának bemutatását követően az a kérdés merült fel, hogyan illeszkedik be ez a mű a női dekadencia európai kontextusába.
Nagy Emese Ingrid a lélek halál utáni állapotát és az ítélet kérdését járta körül Méliusz Juhász Péter és Lépes Bálint könyveiben, vagyis haláldiskurzusokat vizsgált kora újkori devocionális szövegekben. A doktorandusz előadásában kitért a szövegeket befolyásoló felekezeti különbségekre és a műfaji kérdésekre is, valamint kutatásának egyik következtetése volt, hogy a vizsgált szövegek korlenyomatok és mentalitástükrök is egyben. Inspiráló előadásmódját a szakmai bizottság külön elismerte.
András Ignácz a kászonfeltízi romák halállal kapcsolatos szokásaiban a négy ősi elemet vizsgálta. A víz, a tűz, a föld és a levegő motívumával kapcsolatos halálhoz fűződő hiedelmeket/szokásokat gyűjtött össze, rendszerezett és értelmezett a kutató.
Czekes-Posztuly Tünde kutatási területe a volt görögkatolikusok 1948 utáni vallásváltása és ennek kulturális következményei a Kászoni-medencében. Megtudhattuk, hogy 1940–1944 között a kászoni románok (görögkatolikusok) többsége áttért a latin rítusra, 1948 (a görögkatolikus egyház feloszlatása) után pedig a hívek az ortodox egyházhoz kerültek át. Az utóbbi két évtizedben sok kászoni román nemzetiségűnek és magyar anyanyelvűnek vallotta magát (54,3% 2002-ben, 59 % 2011-ben). A román nyelvet csupán intézményes keretek (egyházi szertartás, iskola) között használják, egymással itt is magyarul beszélnek, még az egyházi szertartások ideje alatt is.
Rapa Annamária a közép- és kora újkori irodalom tanításának aktuális helyzetével foglalkozott a romániai középiskolákban. Az adatgyűjtés kérdőívek alapján történt, amelyeket a doktorandusz szociológiai alapossággal dolgozott ki: 42 magyartanár és 624 diák válaszai alapján fogalmazta meg vizsgálatának eredményét. Eszerint az a feltevése, hogy negatív lenne a magyartanárok és a középiskolai diákok viszonyulása a közép-, illetve kora újkori irodalmi szövegekhez, megcáfolódott. A másik hipotézis, amely szerint a tanárok és a diákok középkorról, valamint kora újkorról, ezen korok szövegeiről alkotott képében felfedezhetőek a (szakmai) köztudatban élő előítéletek, igazolódni látszott. Újszerű, aktuális kutatási témájáért a szakmai zsűri elismerő oklevelét vehette át.
Ruja-Béni Brigitta előadásában a Rontó Ralph animációs filmek nyelvi játékainak a magyar szinkronfordításairól értekezett. Kutatási alapkérdései: milyen mértékben sikerül megőrizni a nyelvi humort, illetve a különböző jelentéstípusokat a fordítás során, milyen tekintetben lesz ekvivalens (egyenértékű) a forrás- és célnyelvi változat, és melyik ekvivalenciatípus (szavak, mondatok, szövegek közötti egyenértékűség) lesz domináns a nyelvi játékok fordítása esetében. Zárásul következzék egy olyan idézet (adat!), amelynek a fordításában a nyelvi játék is megtalálható, a hangalaki hasonlóság is észrevehető, valamint a referenciális jelentésátvitel is megvalósult: „Let’s bee friends.” – „Méhért ne legyünk barátok?”
A szakmai bizottság – Gábor Csilla egyetemi tanár, akadémikus, Dimény Hajnalka egyetemi adjunktus, a HDI alumnusa, valamint Tánczos Vilmos egyetemi tanár, akadémikus – értékes javaslataikkal, kérdéseikkel a hallgatók kutatómunkáját és előadását értékelték, így segítve a doktoranduszokat a kutatás folyamatának előrehaladásában.
A konferencia társszervezője és szakmai partnere a Magyar Tudományos Akadémia helyi szervezete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság volt. Császár Ágnes, Jakab Júlia, Kádár Gergő doktoranduszok társszervezőkként segítettek annak az élménynek a megtapasztalásában, hogy a kutatás valóban társas tevékenység is.
(A szerző elsőéves doktorandusz)
