A hőség beálltával telefonon bejelentkezünk a fodrászhoz: igen, tudom-látom, mondja a fodrász a vonal végén, telefonomban a kutyák nevei mellett ott a gazdik telefonszámai. Tíz napot vártunk, míg sorra kerültünk... no, nem trimmelésre, mert fodrászunk ezt nem csinálja, de jó lesz a nyírás is. Selymes szálkás szőrét elhagyva Tücsök barna egérre hasonlít, világosbarna nullára nyírt hátán sötétbarna csík fut végig.
Kedvenc labdája gumiból készült, kisebb mint a teniszlabda, zöld felületén rózsaszínű és sárga foltok magasodnak (hihetetlen színkombináció ezen színek összetársítása!), orrával bökdösi, lábával pöcköli, szájába veszi, s mikor fogaival összeszorítja, az felvisít, majd kiköpi, az gurul, ő meg utána. A labda gurul, forog, és csak gurul, amíg bekerül a komód alá. Vakkantva szól, hogy a labda a szekrény alatt van, ki kell kotorni alóla. Amikor az ágy alá gördíti, akkor előbb a komódot, majd az ágyat húzzuk ki, ha a labda a falig gurul. Hason fekve, nyújtott karral nyúlok a labdáért, nem érem el, kellene egy bot, a vonalzó is megteszi, felnyögök. Tücsök hasra vágódik mellettem, nyivákol, mellső lábaival kapar, hátha így kikot(o)ródik a labda. Van egy másik, ennél lehetetlenebb hely, ahova kedvencét begörgeti, mert szerinte az az izgalmas a játékban, amikor hason csúszva és négykézláb harcolunk a labda visszaszerezésében. A másik hely, ahova még begurulhat, a fotel mögötti, a virágokkal teli kerekes asztalka alatt van. Ahhoz, hogy odaférhessünk. előbb ki kell emelni a fotelt a helyéről, aztán a könyvekkel teli kisszéket, majd négykézláb ereszkedve-hengeredve előássuk az asztal bal felső sarka mögött megbúvó pattogót. A napi nyújtógyakorlatokat így legalább csinálom.
Vannak más, ehhez a zöldhöz hasonló labdája, de neki csak ez az egy a kedvenc. Ha feldobom, elkapja, visszaadja, ha eldobom, visszahozza, és ez így smegy addig amíg belefárad. Szerintem szándékosan gyömöszöli a labdát a hézagokba, a legkisebb és legelképesztőbb helyekre, majd csaholással jelez, hogy ismét eltűnt a játéka.
Zápfogai és szemfogai tisztítására, Péter doki szerint, csontot adjak neki, hadd rágjon. (Képes lenne rászokni, csontfüggővé válni.) A botot nem rágja, a játékait sem, kivéve azt a kenderből sodort karikát, amit az Óperenciás tenger partjáról hoztak neki... No, de a parki erdőben, ahol a mókust fényképeztük, felfedezte a fenyők fás virágját, a tobozt. Azt jó rágni! De abból sem akármelyiket, a feketefenyő nagy rózsatoboza a kedvence, a park fenyői pedig biztosítják a napi rágnivalót. A tévé előtti abroszszőnyegen, ahol a tálkái hevernek, roncsolja szét a tobozokat: mellső lábaival lefogja, majd egyenként harapdálja és élvezettel kitépi annak ágait. Közben rájött, hogy ezek is gurulnak, így most nem csak a labdáért, hanem a tobozokért is „hasalnom” kell... szerencse, hogy ebből sok van, ha egyik beszorul, van helyette másik...
