Vasárnap még az évszaknak megfelelő hőmérséklet várható, a nappali csúcshőmérséklet 22 és 30 Celsius-fok között alakul. A hegyvidéken helyenként záporok, zivatarok fordulhatnak elő, estétől pedig a Bánságban, a Körösvidéken, Máramarosban és Erdélyben is kisebb esőkre lehet számítani.
Hétfőn az ország nyugati, középső és északi régióiban, valamint a hegyvidéken záporok, zivatarok és átmeneti szélerősödés várható. A viharok rövid idő alatt 10–15, elszigetelten akár 20 liternél is több csapadékot hozhatnak négyzetméterenként. A legerősebb széllökések a Bánság déli részén elérhetik az 50–60 kilométer/órás sebességet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 32 fok között alakul.
Kedden továbbra is záporokra és zivatarokra kell készülni, elsősorban a nyugati, középső és északi országrészeken, de helyenként az ország más térségeiben is kialakulhatnak viharok. A zivatarokat helyenként 55–65 kilométer/órás széllökések kísérhetik, miközben rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
A meteolológiai szolgálat előrejelzése szerint szerdától fokozatos lehűlés kezdődik, a hőmérséklet az ország nagy részén kissé elmarad majd az ilyenkor megszokott értékektől. A hét második felében is változékony, záporos-zivataros időre kell számítani.

