Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban

Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.

A tüntetés a múlt heti,  a meggyilkolt újságíróra való,  akkor még politikamentes emlékezésként meghirdetett  több ezres "gyászmenet" folytatásának tekinthető, ám attól eltérően a mostani megmozdulások szervezői követeléseik között már nyíltan megjelölték a kormány távozását is.A délután ötre meghirdetett tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után már csaknem egészében megtöltötték az SNP teret, az 1989-es rendszerváltoztatás legnagyobb tömegrendezvényeinek helyszínét. Bár a résztvevők számáról eddig hivatalos becslés nem látott napvilágot, ennek alapján feltételezhető, hogy a mostani a legnagyobb részvételű pozsonyi tömegmegmozdulás volt 1989 óta.A tüntetők egy része "Elég volt Ficóból" és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket  emelt a magasba.  Sokan közülük  az allforJan hashtaget tartalmazó kitűzőt viseltek , utalásként a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra. A tüntetés szónokai többnyire az újságíró-gyilkosságról, annak vélt összefüggéseiről, Robert Fico kormányának távozásáról és a tüntetés békés megtartásának fontosságáról beszéltek.
 A szervezők hat óra körül jelentették be a tüntetés végét, azt követően a tömeg szétoszlott.Pénteken hasonló, de jelentősen kisebb részvételű megmozdulásokat  tartottak több más szlovákiai városban is.  Azokon néhány százan, illetve egy-két ezren vettek részt.Robert Fico kormányfő a héten többször is megismételte, hogy "az újságíró- gyilkosság után történtek" egy olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részei, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott."A kormányfő a kialakult feszült belpolitikai helyzetről pénteken a másik két legfőbb közjogi méltósággal Andrej Kiska államfővel és Andrej Danko házelnökkel is tárgyalt, bár az egyeztetésen a tervekkel szemben nem írtak alá közös deklarációt mindhárman a "társadalmon belüli nyugalom" fenntartásáért emeltek szót.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Palesztinpárti tüntetők foglalták el április 30-án New Yorkban a Columbia egyetem főépületét, ahova helyi idő szerint kedden, az esti órákban bevonultak a rohamrendőrség egységei és több tucatnyi embert őrizetbe vettek. A nemzetközi hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban az elmúlt két hétben egyre több egyetemen tüntetnek diákok és kívülállók Izrael ellen, a Gázai övezet palesztin lakossága mellett, sátortáborokat állítanak fel a kampuszokon.
Külpol