Tízéves a Les Arcs-i Filmfesztivál

Tízéves a Les Arcs-i Filmfesztivál
A Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar animációs thrillert is bemutatják a hétvégén kezdődött Les Arcs-i Filmfesztiválon, amelyet tizedik alkalommal rendeznek meg a francia Alpokban. Az ünnepi seregszemle idei díszvendége Lengyelország.

A francia Alpok 2 ezer méter magasan fekvő Les Arcs síparadicsomában a környékről származó két filmes szakember hívta életre 2009-ben az európai filmeknek szentelt fesztivált, amely tíz év alatt az egyik legjelentősebb filmes szakmai találkozóhellyé vált. 

Pierre-Emmanuel Fleurantin társigazgató – aki 2012-ben Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjének francia koproducere volt – a fesztiválmegnyitón elmondta: a festői szépségű helyszín sajátosságainak hangsúlyozásával a kezdetektől az európai szerzői mozi nyitottságát és kreativitását kívánták előtérbe helyezni, s minél több nemzetközi filmest és kezdeményezést idevonzani. 

A filmbemutatók mellett – amelyekre évente mintegy 20 ezer nézőt várnak a szervezők – a fesztivál minden évben jelentős szakmai programokat kínál a több mint ezer meghívott producer, forgalmazó és a filmtervekkel érkező rendező számára, akikkel bárki találkozhat a vetítéseken, beszélgetéseken vagy akár síelés közben. 

A szervezők büszkék arra, hogy a nagy nemzetközi fesztiválokon, Cannes-ban, Berlinben, Velencében vagy Torontóban az elmúlt tíz évben díjazott európai filmek egy jelentős részének alkotói és finanszírozói Les Arcs-ban találtak egymásra. Az idei koprodukciós fórumra több száz európai filmterv közül 12 európai országból 20 projekt kapott meghívást, közülük 11 elsőfilm. 

bbte-oszifelveteli2Hirdetés

Az idén meghívott 120 európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt, köztük a Milorad Krstic rendezésében készült Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs thrillert, amelyet a műfaji különlegességeket felvonultató Playtime válogatásban mutatnak be. 

A hivatalos versenyprogramban tíz európai (svéd, brit, lengyel, francia, osztrák, ciprusi és görög) alkotás versenyzik. A Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat péntek este adja át a héttagú zsűri, amelynek elnöke Ruben Östlund, a cannes-i filmfesztiválon 2017-ben Arany Pálmát nyert A négyzet című film rendezője. A svéd filmes előző filmjét, a 2014-ben bemutatott Lavinát Les Arcs-ban forgatta. 

Az első Les Arcs-i fesztiválnak Magyarország volt a díszvendége: 2009-ben 12 magyar kortárs filmet és azok alkotóit is megismerhette a közönség, a versenyprogram zsűrijének elnöke pedig Szabó István filmrendező volt. Idén Lengyelországra esett a választás, 12 lengyel film bemutatása mellett a koprodukciós fórumon is kiemelt figyelmet kapnak a lengyel filmtervek.

A hófödte Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb és legnagyobb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre alkalmas helyszínnel ellátott síterepe ötven évvel ezelőtt nyílt meg. A fesztivál a filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is színes programsorozatot, különleges zenei rendezvényeket és kóstolókat is kínál egy héten át.