Az ótordai református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten Józsa Lajos unitárius lelkész hirdetett igét, és buzdította a fiatalokat sportszerűségre, becsületes munkára. Józan Erzsébet iskolaigazgató lapunknak adott nyilatkozatában elmondta: az iskola eleget tett eredeti küldetésének, azaz biztosítja a színvonalas anyanyelvi oktatáshoz a feltételeket. Kihívásnak az eddigi eredmények megőrzését és fejlesztését tekinti az igazgató.
Józsa Lajos unitárius lelkész hirdette az igét az ótordai református templomban a Jósika-líceum tanévnyitó ünnepségén.
– Küzdelmünk nem volt hiábavaló. Öröm és Isten iránti hála tölti be ma szívemet, mivel megsegített bennünket az úr. A mai fiataloknak, diákoknak a Sámuel könyvében és Pál apostol leveleiben megfogalmazottakat ajánlom a figyelmébe, miszerint küzdjenek állhatatosan, a szabályokat betartva, tiszta erkölcstől vezérelve. Érdemes tisztességesen tanulni, küzdeni, mert csak így lesz Isten áldása munkánkon, így lesz valódi az önbecsülésünk. Nem tudjuk, mit tartogat számunkra ez a tanév, de bízzunk Istenben! – összegzett Józsa Lajos unitárius lelkész.
Barabás János magyar konzul arra emlékezett, hogy erdélyi konzuli szolgálata során első közszereplése ezelőtt kilenc évvel, a tordai Jósika-líceum első tanévnyitóján volt. – A Jósika-líceum létrejötte a magyar közösség összetartozásának fontossága. Amit elértünk az iskolaalapítással Tordán, nagyon fontos, becsüljük meg, és fejlesszük tovább – buzdított Barabás János konzul. Batiz Elly tanfelügyelő az együttlét öröméről, az egymásnak való segítségnyújtásról értekezett.
Felolvasták az RMDSZ Kolozs megyei szervezete elnökének, Csoma Botondnak a beszédét, aki arra figyelmeztette a gyerekeket, hogy a tanulással saját életüket alapozzák, álmaikat valósítják meg.
Csép Leylla, az RMDSZ tordai szervezetének elnöke az elért megvalósítások fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta.
Az előkészítő osztályos gyerekek hagyományos tordai pogácsát kaptak, szavalat és ének következett.
– A sikeres munka feltétele az összefogás, a bizalom és a felelősségteljes munka. Olyan iskolát hoztunk létre, ahova a gyerekek szívesen járnak, mert egyéni képességeiket kibontakoztathatják. Kérem a szülőket, bízzanak bennünk – mondta Józan Erzsébet iskolaigazgató.
Az ünnepséget követően a tordai Jósika-líceum igazgatója lapunknak azt nyilatkozta: az ótordai református egyházközség az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségének segítségével új épületet szándékoznak felépíteni, ahol óvodai és bölcsődei csoportokat hoznának létre étkezdével a tordaiak által piros iskolaként emlegetett épület udvarán. Az épületben a Jósika-líceum elemi osztályai működnek. Ha ez a terv megvalósul, akkor az elemisták, akik részt vesznek a délutáni foglalkozásokon, ott is ebédelhetnének. Az engedélyeztetés most van folyamatban.
Az igazgató beszámolt egy, a Világbank által finanszírozott négyéves lejáratú ROSE-projektről is, amelynek keretében a 70 ezer eurós támogatásban részesülnek. – A fentebbi összeg 20 százalékát iskolafejlesztésre költhetjük, ami lehet építkezés is, de mi tanfelszerelés vásárlására, a jelenlegi laboratóriumok korszerűsítésére, szaklaboratórium fejlesztésére fordítjuk. További 20 százalékot extracurriculáris tevékenységre használhatunk fel, és a szülőket is bevonhatjuk ezekbe a tevékenységekbe. 2018-ban nyári tábort szervezünk Nagyváradon, 2019-ben Bukarestbe, Moldvába és Havasalföldre látogatunk kirándulás keretében, 2020-ban Kalotaszentkirályon újabb tábort szervezünk, ahol a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem BBTE oktatói tartanak előadást tanulóinak, 2021-ben pedig hasonló táborra kerül sor Torockón. A megpályázott összeg felét a diákok fejlesztésére fordítjuk: a foglalkozások során felkészítjük őket az érettségire. A lebonyolítási, menedzsmenti költségekre 10 százalékot fordíthatunk – tájékoztatott az iskolaigazgató.
Józan Erzsébet szerint a tordai Jósika-líceum betöltötte kilenc éve megfogalmazott küldetését, azaz biztosítja a tordai és környéken – Tordatúron, Szentmihályon, Sinfalván, Aranyosgyéresen, Aranyosegerbegyen – lakó gyermekeknek az anyanyelven való tanulás lehetőségét, a magyarságtudat ápolását. Kihívásnak az eddigi eredmények megtartását és fejlesztését tartja Józan Erzsébet, amelynek sarkalatos pontja a diáklétszám biztosítása. Az igazgató hozzátette: többször előfordult, hogy tordai vagy környéki gyereket Kolozsvárra írattak a szülők, mert így látták jónak, de olyan esetre is volt példa, hogy a vidéki tanintézet helyett, ahol összevont osztályok működtek, a tordai Jósika-líceumot választották a szülők. Az iskolák közti elszívó hatás létezik, ám nincs semmilyen mód, amivel azt szabályozni vagy megszüntetni lehetne.