Valós igényre adhat megoldást a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozása, hiszen Romániában is egyre többen vannak olyanok, akik nem a hagyományos formáját választják az együttélésnek – indokolta a parlamentbe benyújtott tervezet szükségességét a kezdeményező, Florin Manole képviselő (PSD). Elmondta: az Európai Emberjogi Bíróság (CEDO) és az Alkotmánybíróság döntései is ebbe az irányba mutatnak. A CEDO többször is jelezte: azokban az államokban, ahol a férfiak és nők között engedett meg a házasságkötés, lásd Romániát, alternatív jogi megoldást kell lehetővé az azonos nemű párok számára kapcsolatuk elismerésére. Maga a román Alkotmánybíróság is erre a következtetésre jutott nemrég a Coman-ügyben, amikor azt az álláspontot fogalmazta meg, miszerint az azonos nemű párok sem zárhatók ki a "családi élet" és "magánélet" fogalmából, így rájuk is érvényes ezek alkotmányos védelme – emlékeztetett Manole.
A bejegyzett élettársi kapcsolat szintén egy állami szerv előtt köttetik. Joghatásai – a tervezet szerint – kihatással lennének az örökösödésre, vagyonelosztásra (válás esetén), illetve a biztosításra.
Hétfőn Victor Negrescu, az európai ügyekért felelős miniszter is úgy nyilatkozott: az erre vonatkozó tervezet jövő héten a parlament asztalára kerül. Kijelentette: az érvénytelennek minősülő referendumnak ugyan nem voltak se győztesei, se vesztesei, ahogy azt többen is állították, de üzenete fontos: a létező problémákra előremutató megoldásokat kell találni, nyilatkozta.
A tervezet tilt bármiféle, a partnerek szexuális irányultságára, nemi identitására irányuló mindenféle hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor a törvény, amennyiben hatályba lép, szigorúan tiltja majd az örökbefogadás lehetőségét azon párok számára, akik az együttélésnek ezt a formáját választják.
A szerzők az európai uniós államok hasonló törvényeiből ihletődtek, a tervezet jelenleg az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) honlapján közvita tárgya. Manole szerint a parlament várhatóan a jövő héten iktatja, előbb a szenátus, ezt követően a képviselőház vitatja meg, és minden bizonnyal alkotmányossági vizsgálat tárgyát is képezi majd.
A Román Ortodox Egyház máris kifogást fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban. Meglátásuk szerint nem csak fölösleges, hanem erkölcsileg is káros a bejegyzett élettársi kapcsolatnak a létrehozása, amely előbb-utóbb veszélybe sodorja a házasság intézményét, és amely egy első lépés az azonos nemű párok házasságának törvényesítése irányába.