Taskenti tenisztorna: Babos remek játékkal döntős egyesben és párosban

Taskenti tenisztorna: Babos remek játékkal döntős egyesben és párosban
Babos Tímea magabiztos játékkal bejutott a döntőbe egyesben és párosban a 250 ezer dollár összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán.

Az egyes verseny második kiemeltje – aki a világranglista 52. helyén áll – pénteken a fehérorosz Arina Szabalenkával (119.) csapott össze, és rendkívül könnyedén, 22 perc alatt megnyerte az első játszmát. Már a második játékban elvette ellenfele adogatását, amit 4:1-nél megismételt, majd hozta a sajátját.

A második szett is eleinte úgy folytatódott, ahogy az első. Babos két brékkel 4:0-ra elhúzott, ott viszont kissé megtorpant, és ellenfele ezt kihasználva, három játékot nyerve felzárkózott. A nyolcadik gém úgy lett a magyar teniszezőé, hogy közben kicsit aláfordult a jobb bokája és két bréklabdát is hárított, majd a következő játékban ellenfele adogatásánál két meccslabdája akadt, de azokkal még nem tudott élni. Végül a saját szervajátékával zárta le a mérkőzést. A második szett 44 percig tartott.

Babos bő másfél hete, Québecben is döntős volt, és idén már harmadik alkalommal játszhat tornagyőzelemért, mivel februárban, Budapesten is fináléba jutott, és nyert is. A mostani döntőben az ukrán Katyerina Volodimirivna Bondarenko (133.) lesz az ellenfele. Az ifjabb Bondarenko (nővére Aljona is teniszező, együtt nyertek Australian Open tornát) ezt megelőzően kétszer találkozott Babossal, s megosztoztak a győzelmeken.

„Ez kemény volt, Szabalenka nagyon nagyokat ütött – értékelt saját honlapján a magyar teniszező. – Egy ideig rendkívül jól játszottam, aztán visszavettem az intenzitásból, ez pedig megbosszulta magát. Ellenfelem visszajött a mérkőzésbe, de végül sikerült kiküzdenem a győzelmet.”

A jövő heti pekingi tornán viszont egyesben nem tud indulni, mivel ott selejtezőt kellene játszania, de arra a taskenti döntő miatt nem ér oda. Párosban ismét Hlavackovával szerepel majd.

Eredmény (a torna honlapjáról), egyes, elődöntő: Babos (2.)–Szabalenka (fehérorosz) 6:1, 6:4; K. Bondarenko (ukrán)–Zvonarjova (orosz) 7:6 (7), 4:1-nél Zvonarjova feladta.

Babos – Andrea Hlavackovával az oldalán – párosban is finalista az üzbég fővárosban. Az elsőként kiemelt magyar, cseh duó a találkozó elején elvette a negyedikként rangsorolt Irina Hromacseva, Ipek Soylu kettős adogatójátékát, és 2:0-s előnyre tett szert, ám az orosz, török páros 2:2-nél egyenlített. Ezt követően azonban Babosék kétszer is brékeltek, és sorozatban négy játékot nyerve 29 perc alatt szettelőnybe kerültek.

A második játszma elején Babosék ismét elvették Hromacseváék adogatását, s előnyüket végig tudták vinni az egész, 33 percig tartó szetten, így magabiztos sikerrel kerültek a fináléba.

Babosék döntős ellenfele a második favorit Nao Hibino, Okszána Kalasnyikova (japán, grúz) páros lesz, amely a negyeddöntőben az Ana Bogdan, Stefanie Vögele (román, svájci) duót búcsúztatta, majd ugyanaznap az elődöntőben is nyert a harmadik kiemelt Katyerina Bondarenko, Alekszandra Krunics (ukrán, szerb) kettős ellen.

Eredmények, páros, negyeddöntő: Nao Hibino, Kalasnyikova (japán, grúz, 2.)–A. Bogdan, Vögele (román, svájci) 6:1, 6:3. Elődöntő: Babos, Hlavackova (magyar, cseh, 1.)–Hromacseva, Soylu (orosz, török, 4.) 6:2, 6:3; Hibino, Kalasnyikova–K. Bondarenko, Krunics (ukrán, szerb, 3.) 6:4, 3:6, 12–10.

 

Fedőkép: Babosék sorozatban másodszor jutottak döntőbe