Tanulmánykötettel köszöntötték Buzogány Dezsőt

Tanulmánykötettel köszöntötték Buzogány Dezsőt
Két forráskiadványt és egy konferenciakötetet mutattak be a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke szervezésében kedden, június 20-án. A köteteket Buzogány Dezső és Kolumbán Vilmos József, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorai mutatták be, emellett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Kállay Dezső, a teológiai intézet rektora is köszöntötte az egybegyűlteket. Az eseményt Buzogány Dezső teológiai professzor tiszteletére szervezték, 60. születésnapja alkalmából – tájékoztat a református.ro.

Berekméri Gabriella

 

Az eseményen a Buzogány Dezső, Dáné Veronka, Sipos Gábor, Kolumbán Vilmos József és Ősz Sándor Előd által szerzett Erdélyi református zsinatok iratai első és második kötetét mutatták be, amelyek az 1591–1714, valamint az 1715–1770 közötti korszakokat ölelik fel, és zsinati végzéseket, iratokat, lefordított latin szövegeket, egyházmegyék vizitációs jegyzőkönyveit, püspöki meghívókat tartalmaznak. Buzogány Dezső elmondta: mindeddig összesen 37 egyháztörténeti kötet született, a kutatásnak pedig hangsúlyos volt a pedagógiai jellege, hiszen több tíz teológus járult hozzá a kötetek elkészítéséhez, de a munka meghaladta az egyháztörténeti keretet, több világi történész is bekapcsolódott, segítséget nyújtott.

A tavaly áprilisban megszervezett protestáns egyháztörténeti konferencia előadásait összegyűjtő kötetet Kolumbán Vilmos József mutatta be, amely 26 előadó munkáját tartalmazza. A professzor, aki az esemény főszervezője is volt egyben, hangsúlyozta: a konferencia szervezői korszaktól és kutatási területtől függetlenül esélyt adtak a kutatók bemutatkozására, teológiai tanárok, lelkipásztorok, kutatók egyaránt csatlakoztak a munkához. A kötet az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek sorozat 22. darabjaként jelent meg Non videri, sed esse – tanulmányok a 60 éves Buzogány Dezső tiszteletére címmel.

A három könyvet bemutató rendezvényen az egyháztörténeti kutatások, valamint a forráskiadványok, a források összegyűjtésének és publikálásának jelentőségét hangsúlyozták a felszólalók. Kató Béla püspök a reformáció 500. évfordulóján rendezett események, kiadványok az emlékek állításának hosszú sorára hívta fel a figyelmet, amelyek a református egyház gyarapítása mellett nyomot hagynak a jubileumról az utókor számára is.

Kállay Dezső, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora a történelem, a források feltárásának hasznáról, a kutatások jelentőségéről, a munka befejezhetetlen voltáról beszélt. „A múlt tanulságai vannak előttünk: a megértett idő, korsza­kok, események, amelyeket a mai történészek ismét próbálnak megérteni. A múltat hozzáférhetővé kell tenni, megérteni azt” – mondta el Kállay Dezső. Kiemelte, hogy az egyre szaporodó anyag, amit feltárnak, a kiadott kötetek egyre növekvő tudást jelentenek, amely nemcsak a szakembereké, hanem bármely érdeklődő olvasóé.

Az eseményen Buzogány Dezsőt 60. születésnapja alkalmából Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a Református Szemle főszerkesztője, valamint Lu­kács Olga, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző karának dékánja köszöntötte egy, a tiszteletére összeállított, 18 tanulmányt tartalmazó tanulmánykötettel. A közönség a Protestáns Teológiai Intézet vegyeskarának szolgálatát hallhatta.

(Borítókép: Hatvanadik születésnapján köszöntötték a teológiai professzort. Fotó: Kiss Gábor)