A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közleménye szerint a Testnevelési és Sport szak diákjai és tanárai találkozhatnak a román férfi kézilabda-válogatott szerdán debütált szövetségi kapitányával, a spanyol Xavi Pascual Fuertesszel, aki egyben a Barcelona klubcsapat edzője is.
Az eseményre abból az alkalomból kerül sor, hogy Románia csapata vasárnap, november 6-án a lengyelekkel mérkőzik Európa-bajnoki selejtezőn a kolozsvári új sportcsarnokban.
A diákok és tanárok pénteken, november 4-én 10 és 12 óra között részt vehetnek a román válogatott hivatalos edzésén, utána pedig, 12 és 13 óra között workshopot rendeznek a kézilabda szervezését és fejlesztését érintő témával.