Takaró alá rejtve akartak kivinni egy kiskorút az országból Nagycsanádnál

Takaró alá rejtve akartak kivinni egy kiskorút az országból Nagycsanádnál
A Temes megyei Nagycsanád határrendészei ma reggel feltartóztattak egy gépkocsit, amelynek hátsó ülésén egy takaró alá rejtve gyermeket próbáltak a szülei kicsempészni a határon. A kiskorúnak nem voltak iratai.

A nagycsanádi határrendészet mai közleménye szerint a határon ma hajnalban 5 óra körül jelentkezett kilépésre egy személygépkocsi, benne három, Olt és Iaşi megyei személy. Amikor átnézték az autót, a határőrök egy gyereket fedeztek fel a hátsó ülésen, egy takaró alá rejtve.

„Az ellenőrzés során kiderült, hogy az elbújtatott kiskorú a gépkocsi utasainak gyereke. A két szülő később egy, az olasz hatóságok által kibocsátott igazolványt mutattak fel a gyerek nevére. A két felnőtt azt mondta, magukkal akarták vinni a gyereküket Olaszországba, és azért jártak el így, mert nem voltak meg a szükséges papírjaik ahhoz, hogy a kiskorúval külföldre utazzanak” – áll a határrendészet közleményében.

A határrendészek nem engedték kiutazni a három felnőttet, államhatár illegális átlépésének kísérlete, illetve abban való részvétel miatt indult eljárás ellenük.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Megközelítőleg 47.300 román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az év első napján, több mint 12.000 gépkocsival (ezek közül 3000 teherszállító jármű volt) - tájékoztatott vasárnap az országos határrendészet (IGPF).
Közhír