Tájékoztató kampány a jódtablettákról

Tájékoztató kampány a jódtablettákról
Szerdán elkezdődött a kálium-jodid tabletták alkalmazásával és tárolásával kapcsolatos lakossági tájékoztató kampány, amelynek elindítását Alexandru Rafila egészségügyi miniszter jelentette be sajtótájékoztatón.

Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a tárcavezető ismét elmondta: addig nem osztják szét a polgároknak a jódtablettákat, amíg nem értik meg, hogy mi a rendeltetésük. A tablettákkal együtt információs szórólapot is osztanak a lakosságnak. Mindemellett az egészségügyi minisztérium szerdától beüzemelt egy telefonos ügyfélszolgálatot is, ahol szakemberek válaszolnak a kálium-jodid tablettákkal kapcsolatos kérdésekre.Az egészségügyi miniszter közlése szerint a kampányt a médián keresztül bonyolítják le, az első tájékoztató anyagok már elkészültek, és szerinte könnyen érthetőek. Ezekben elmagyarázzák, miért van szükség a kálium-jodid tablettákra, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy csak elővigyázatosságból osztják szét a gyógyszert – jelenleg nincs sugárzásveszély, és a jódtablettákat szigorúan csak hatósági javaslatra, a megfelelő pillanatban szabad bevenni. „Hogy melyik az a pillanat, azt majd a hatóságok jelentik be”, hangsúlyozta Rafila.

A jódtablettákat nukleáris balesetet követő radioaktív jódnak való kitettség esetén, a hivatalos bejelentést követő első hat órában kell bevenni, egy – a korosztálynak előírt – adagban. A WHO oldalán olvasható információs anyag szerint azonban sugárzás esetén legtöbb két órával annak bekövetkezése után kellene bevenni a tablettákat elsősorban a 0–40 közötti korosztálynak.
A tájékoztató kampánnyal a hatóságok meg akarják előzni azt, hogy az emberek kaotikusan, maguk próbálják beszerezni, „törvényes vagy kevésbé törvényes úton” a kálium-jodidot, veszélyeztetve az egészségüket azáltal, hogy esetleg nem megfelelő vagy akár káros termékekhez jutnak hozzá.

A kálium-jodid tablettákat biztonságos, fénytől védett helyen, állandó hőmérsékleten és gyermekek elől elzárva kell tárolni. Szükség esetén a szülőknek kell beadniuk gyermekeiknek a gyógyszert – mutatott rá Rafila, hozzátéve, hogy az esetleges ellenjavallatokat a háziorvos közli a körzetéhez tartozó személyekkel.
Ismételten figyelmeztetett: a jódtabletták megelőzésszerű alkalmazása értelmetlen és veszélyes, mert pajzsmirigybetegséget okozhat.
A kampány lezárulásáig a kormány megoldást fog találni arra, hogy mind a háziorvosok, mind a gyógyszertárak részt vegyenek a tabletták szétosztásában, amelyeket jelenleg az egészségügyi igazgatóságok raktáraiban tárolnak, mondta még el Rafila. Megállapította: „sajnálja”, hogy a háziorvosok „bürokratikus eljárásra” hivatkozva vonakodnak részt venni a jódtabletták szétosztásában. Érvei szerint bevonásuk egy közegészségügyi tevékenységbe nem nevezhető bürokratikus intézkedésnek.

A tárca közleményben tájékoztatott arról is, hogy a tabletták használatával kapcsolatos tájékoztatásért felelős call center hétfőtől csütörtökig 8.30 és 16.30 között, pénteken 8.30 és 14.30 között hívható a 021/3174006-os telefonszámon.

A minisztérium egy általános tájékoztatót is készített a kálium-jodid alkalmazásának feltételeiről; az útmutató a www.ms.ro oldalon olvasható.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol