Szíria: 68 gyerek halt meg a buszkonvoj elleni merényletben

Szíria: 68 gyerek halt meg a buszkonvoj elleni merényletben
A legújabb hírek szerint 126-ra emelkedett vasárnapra a szíriai Aleppónál egy autóbuszkonvoj ellen előző nap elkövetett öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma. A halottak között 68 gyerek van - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigránsszervezet.

Sok súlyos sebesült ugyanis a támadást követően belehalt sérüléseibe az OSDH szíriai szervezet információi szerint. A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő – fehérsisakosok néven is ismert – mentőszervezet már szombaton arról számolt be önkénteseire hivatkozva, hogy legalább 100 holttestet szállítottak el a robbantás helyszínéről.

A város Rasidín nevű – lázadók kezén lévő – nyugati külterületén várakozó buszokkal két északnyugat-szíriai síita faluból, Fúából és Kafrajából szállítottak el kormányhű milicistákat családtagjaikkal együtt. A halottak közül 98 ember a falvakból származott, a többiek a buszokat védő felkelők voltak. Szombati értesülések szerint az elkövető a gépkocsijába rejtett pokolgépet az Aleppóba tartó több tucat busz mellett hozta működésbe. A szunnita lázadók által ostromlott két település kiürítése pénteken indult meg a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban.

Úgy tudni, hogy mintegy 5000, Fúából és Kafrajából evakuált embert szállítottak a buszokkal. Párhuzamosan zajlott a kormányerők által hónapok óta ostromlott Madajá és Zabadáni hegyvidéki üdülőhelyek evakuálása, a településeket szunnita lázadók és családtagjaik hagyhatták el.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legalább kilenc ember meghalt és öten megsebesültek a dél-libanoni Nabatíje városában egy lakóházat ért izraeli légicsapásban szombaton – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium, amely szerint egy nő és két gyerek is van az áldozatok között.

Az izraeli hadsereg szerint a légicsapás célja a Hezbollah fegyveresei által használt fegyverraktár volt.

Külpol