Annyira jó volt ez a hét! Egymás után érkeztek a hírek, hogy a gyerekek, fiatalok ott folytathatják tanulmányaikat, ahol eleve szerették volna – legyen szó a nyolcadikos felvételizőkről vagy az egyetemre készülőkről. Bár az oktatási rendszerrel sok mindenben vitatkoznék, most mégis annak örülök, hogy sokak álma valóra vált, és mindenki a terveinek megfelelő helyen folytathatja az útját.
Szóval kezdődhet a nyár! Az sem számít, ha esik az eső, vagy éppen elmarad a perzselő hőség – a szívünkben akkor is nyár van. Utazzunk tenger- vagy tópartra, kiránduljunk a hegyek hűvös árnyékába, vagy csak üljünk ki egy kávézó napernyője alá, esetleg a tornác csendes sarkába – teljesen mindegy. A lényeg, hogy ott, ahol éppen vagyunk, jól érezzük magunkat.
Ha már ennyi öröm jutott erre a hétre, ünnepeljük meg egy tányérnyi nyárral! Nincs is hozzá szükség különleges alapanyagokra, csupán néhány hétköznapi zöldségre, amelyekből pillanatok alatt friss, színpompás salátát állíthatunk össze.
Hozzávalók:
2-3 nagyobb uborka
negyed fej káposzta
negyed fej vörökáposzta
egy szál zöldhagyma
2 nagyobb sárgarépa
2 marék bébispenót
100 g telemea (vegán változathoz vegán telemea)
2 citrom leve
2-3 ek. olívaolaj
4 ek. cukor
só, ízlés szerint
Elkészítés:
Az uborkát uborkagyalun vagy reszelőn vékony karikákra szeletelem, a vörös káposztát finom csíkokra vágom, a sárgarépát nagy lyukú reszelőn lereszelem. A zöldségeket nagy tálba teszem, megszórom egy kiskanál sóval, alaposan összeforgatom, majd negyedórára félreteszem. Ezalatt a zöldségek levet engednek. A levüktől kinyomkodott zöldségeket egy tiszta tálba teszem, ráfacsarom a citrom levét, hozzáadom a cukrot és az olívaolajat, majd ismét alaposan összeforgatom. Ha szükséges, még egy kevés sóval ízesítem. Végül beleforgatom a karikákra vágott zöldhagymát és a bébispenótot, tálaláskor pedig apróra kockázott telemeával szórom meg.
A sors úgy hozta, hogy vendégeink között volt olyan is, aki nem fogyaszthat tejterméket, ezért ezúttal vegán telemeát használtam. Így valóban mindenki élvezhette a nyár színeit és ízeit.
Ha megfigyeljük, a legjobb receptek gyakran nem új találmányok, inkább régi kedvenceink találkozásai. Ez a saláta is ilyen: az uborkasaláta és a káposztasaláta kézfogása, amelyet egy marék bébispenót, némi sárgarépa, zöldhagyma és a citrom frissessége tesz igazán nyárivá. A citromlé használata különösen jó választás azoknak, akik nem kedvelik az ecet markáns ízét, vagy egészségügyi okok miatt nem fogyaszthatják.
A tetejére szórt telemea diszkrét eleganciával teszi teljessé ezt a színpompás salátát. Minden falatban ott van a nyár: a frissesség, a roppanó zöldségek, a harsány színek és a könnyed ízek. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy mindezt a saját kertünkből gyűjthetjük be, valóban a „szedd, keverd, szeresd” kategóriába tartozik. Ha pedig a piacon vagy a zöldségesnél vásároljuk meg a hozzávalókat, az sem vesz el semmit az élményből. Ez a saláta így is könnyedén nyári hangulatot varázsol az asztalra. Kitűnő kísérője grillezett húsoknak, sajtoknak és zöldségeknek, de önmagában is remek választás, ha könnyű ebédre vagy vacsorára vágyunk.

