Szilágysági barangolások

Tematikailag elsődlegesen a hagyományos szilágysági életvitel – ünnep- és hétköznapokban – képezi a február 21-én megnyitott tárlat anyagának ihletforrását. Jellemzőek ilyen tekintetben a szilágysági viseletben láttatott emberek, azok arcvonásai, valamint ezen vidék képileg elénk varázsolt építészete: műemlék templomai, lakóházai, udvarai. Említésre méltó, hogy bizonyos mértékben az alkotások kivitelezését befolyásolta az Apáczai Galériában tavaly januárban sorra került kétnapos ismertterjesztő értekezlet, illetve az annak égisze alatt megrendezett, Szilágyság néprajzi vonatkozásait bemutató kiállítás. Részben ennek tudható be, hogy berettyómenti, krasznai és tövisháti falvak viseleteit is viszontláthatjuk a bemutatott alkotásokon, ugyanakkor találkozunk néptánc-jelenetekkel, szőttes-motívumokkal, valamint a szilágysági fazekasság jellegzetességeivel. Észrevehetően a Szilágyságban tett körút alkalmával készült vázlatok és fotók is ihletforrásként szolgáltak, eképpen csűrök, fejfák, utcarészletek gazdagítják a tárlat tematikai „tárházát”.

A kiállított munkák fontos részét képezik a színes linóleummetszetek, amelyek mívességén nyomon követhető a szaktanár, Székely Géza avatottsága, „szellemujjának” (jó értelemben vett) útmutatása. Megállapítható ugyanakkor, hogy fejlett kompozíciós érzék jellemzi a többségében 2-3 színben elgondolt és kivitelezett linómetszeteket, amelyek szerkezetességükkel, kifejező felületkezelésükkel, gazdag formavilágukkal erőteljes hatást gyakorolnak a nézőre. Ugyanakkor ösztönös, gyermeki látásmódjuk, „naivitásuk” is ezen alkotások erénye. Ilyenképpen akár úgy is fogalmazhatunk, hogy kifejezésmódjukat illetően a népművészet „gyermeki tisztaságú” ábrázolásmódjával rokoníthatók ezek a metszetek. A bennük érvényesülő eredendő őszinteség ugyanis közel áll a néplélek és érzésvilág egyenességéhez, tisztaságához, áttételesen pedig a hagyományos erdélyi képzőművészethez is közelíthető.

A festészeti alkotások esetében megállapítható: jóllehet színhasználatukban kifejezőek és legtöbb esetben összhangban állnak a megjelenített témával, helyenként mégis „tetten érhető”  bizonyos fokú technikai bizonytalanság, „pallérozatlanság”. A különböző technikai eljárásokban kivitelezett rajzok pedig a diákok formaérzékenységéről és ismeretszerző igyekvéséről, erőfeszítéséről vallanak.

A kiállítás megnyitóját megtisztelte jelenlétével Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának munkatársa, Szurovszky Katalin konzulasszony, aki hozzászólásában megemlítette a magyar kormány határon átívelő segítőkészségét az erdélyi magyar oktatást illetően. Beszédében kitért arra is, hogy ez a támogatás megnyilvánult és megnyilvánul az Apáczai-líceum által évekkel ezelőtt kezdeményezett és elkezdett Szülőföldem, Erdély című honismereti programsorozat esetében is. A konzulasszony tételesen is megemlítette a Bethlen Gábor Alap és a Balassi Intézet ilyen irányú szerepét.

A Szilágy Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum igazgatója, dr. Corina Bejinariu kifejezte elégedettségét, hogy az általa irányított intézmény szép sikerű közreműködésben vehetett részt ez alkalommal is. Tudvalevő ugyanis, hogy az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata által rendezett mostani kiállítást befogadó kulturális intézmény, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ számos magyar vonatkozású művészeti projektnek a házigazdája, és ezen fogadókészségért most is köszönet illeti.

Az Apáczai-líceum küldöttsége nevében Székely Géza megköszönte a kiállítási lehetőséget és a szívélyes vendéglátást, majd összefoglalta a tárlat megszületésének szellemi és gyakorlati előzményeit. Továbbá elmondta, hogy a Szülőföldem, Erdély önazonosságtudat-fejlesztő programsorozat keretében eddig Kolozsvárral, Kalotaszeggel, Mezőséggel, Székelyfölddel, Csángóvidékkel, Szilágysággal ismerkedtek a résztvevők, a következő megismerésre váró tájegység pedig Szatmár vidéke.

A tárlat iránt érdeklődő helyi közönség, valamint a Simion Bărnuţiu általános iskola magyartagozatos diákjai és tanárai részvételével lezajlott megnyitón a zilahi Csuprosok citerazenekar előadásában végül szilágysági népdalok és katonadalok hangzottak el.

Szabó Attila muzeológus