Szent István Rend Kapu Tibornak és Farkas Bertalannak

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől szerdán a Sándor-palotában. A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket.. Kapu Tibor a HUNOR képviseletében a negyedik nemzetközi kereskedelmi űrmisszió, az Axiom-4 küldetés négy tagú legénység egyikeként 2025. június 25-én indult útnak a Dragon űrkapszulával és július 15-én érkeztek vissza a Földre, míg Farkas Bertalan a szovjet Valerij Kubaszov parancsnok társaságában 1980. május 26-án kezdte meg egyhetes küldetését a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból, mellyel Magyarország a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe.

Augusztus 20-a a szuverén magyar államiság ünnepe, egy ezredévi magyar élet origója - mondta a köztársasági elnök a nemzeti ünnepen tartott katonai tisztavatáson szerdán a budapesti Kossuth téren.

Sulyok Tamás kiemelte, Szent István király máig ható döntéseivel a magyar jövőt határozta meg végérvényesen kijelölve a magyarság útját, valamint biztosítva a magyar nemzet megmaradását.

"Szent István nemcsak helyet biztosított számunkra az akkori európai népek sorában, hanem visszavonhatatlanul hozzákapcsolta a magyarságot Európához. A magyart kultúrájával együtt európaivá tette. És fordítva, Európát gazdagította és fűszerezte a magyarsággal és annak sajátosságaival. Ezt jelenti az európaiság pillére" - fogalmazott az államfő.

Szent István azonban népét nem beolvasztotta a nyugati érték- és érdekkörbe, hanem hozzáadta. Állama szuverenitását nem máshoz mérte, hanem önmaga jogán. Európai uralkodóvá vált ugyan, de magyar királyként. Ez a magyar szuverenitás pillére - mondta Sulyok Tamás.

bbte-oszifelveteli2Hirdetés

A köztársasági elnök szerint a magyarság keresztény pilléren is áll, hiszen Szent István Magyarországot a keresztény Európához kapcsolta, ahhoz a keresztény hithez és keresztény értékrendszerhez, amely "hősöket és szenteket fakasztott a magyar népből", "ihletőjévé vált gondolkodásmódunknak és alkotóerőnknek".

Szent István felismerte továbbá, hogy minden maradandó a törvényességen áll, és a független állam ismérve az önálló törvényalkotás, és ez adja a jog pillérét - hangsúlyozta az államfő.

Sulyok Tamás kijelentette, Magyarország keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam, amely nagylelkű, szabad emberek otthona, akiknek közös a sorsuk. Ugyanakkor "Magyarország otthona azon magyaroknak is, akik távol élnek tőle, hiszen sorsközösségünk minden magyart egybefog" - tette hozzá.

"Szent István királytól stabil pilléreken álló hazát kaptunk örökül. Ez az örökség tartott meg minket több mint ezer éven át. Ma is ebből az örökségből élünk. Ehhez teszi hozzá századok óta minden magyar a saját művét" - hangoztatta Sulyok Tamás.

A köztársasági elnök a honvédtisztekhez szólva azt mondta, a haza békéje, a magyar állam biztonsága a honvéd hűségén áll, az otthont, a másik embert, a kultúrát és értékeket a magyarok szabadon vállalt hűsége, szolgálata és áldozata tartja meg és tartja fenn.

Kitüntetés a két magyar űrhajósnak 

„A két kitüntetett küldetése által Magyarország felkerült az űrkutatás térképére, közreműködésükkel tudósaink ott lehetnek a tudományos fejlődés élvonalában, formálva a jövő innovációit” - mutatott rá Sulyok Tamás, hozzátéve: tudásközpontok és országok fogtak össze, hogy az emberiség sorsát előremozdítsák, s ennek a magyarok is részesei.

A távlatok, amelyeket meghódítottak, egy átlagember számára alig felfoghatóak, elvégzett kísérleteik az emberi ismeretek legvégső határán zajlottak - mondta a köztársasági elnök, kiemelve, felkészültségből, bátorságból és profizmusból a legtöbbet adták, amit adni lehet.

"Fáradozásukkal nem csupán az űr egyes titkai tárulnak fel, hanem az emberiséget közvetlenül is segítik az orvostudomány, a sejtbiológia, a fizika, a meteorológia, a katasztrófamegelőzés vagy éppen a műholdas alapú navigáció terén" - mondta az államfő.

Ahogy űrhajósaink a magasba emelkedtek, minket, magyarokat is magasabbra emeltek - hangsúlyozta Sulyok Tamás, kiemelve: megmutatták mindannyiunknak, hogy az emberi civilizációért, benne a magyarság jövőjéért egymást segítve, okosan és összefogva, nagyon sokat lehet tenni.