
A Kolozsvári Magyar Napok zárógálájára Kolozsvárra látogató második magyar űrhajós az útra való felkészülésről, a nemzetközi űrállomáson végzett tevékenységéről, a visszatérésről, illetve az azt követő időszakban történtekről beszélt, elvarázsolva a jelenlévőket. Az élményeken kívül ehhez hozzájárult Kapu Tibor elragadó személyisége, közvetlensége, vidámsága, humora.
A magyar főkonzulátusnak köszönhetően a Szabadság szerkesztősége megkérdezhette Kapu Tibortól: amennyiben rendelkezésére állna megfelelő űrhajó és csapat, és ő döntene az úti célról, melyik égitest felé venné az irányt, és miért? Kíváncsiak voltunk arra is, melyik kedvenc három szavát vinné magával? Az Axiom–4 misszió magyar űrhajósát meglephették a kérdések, néhány másodperc gondolkodási idő után válaszolta: bár elképesztően messze vannak és a jelenlegi technológia nem alkalmas az odautazásra, létezik több olyan hold, például a Jupiter bolygó holdjai, az Európa és az Io, amelyek nagyon izgalmasak az űrhajós számára, oda mindenképpen elmenne, de természetesen a Marsra is.
„És hogy mit vinnék magammal? A „család”, a „barát” és a „zene” szavakat, bár egyesek szerint a cipőfűző a legszebb magyar szó” – válaszolta viccesen. A hatalmas érdeklődés övezte beszélgetés dedikálással zárult.
Keddi lapszámunkban visszatérünk a részletekre, addig tekintsék meg a Szabadság Facebook-oldalán videónkat és fotóinkat.