Lomnici Zoltán egy keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, akár egy évig is eltarthat, amíg elbírálják a kérelmüket az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Úgy fogalmazott, hogy erősen megkérdőjelezhető ítélet született.
Kiemelte, a döntés értelmében az érintettek a román alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletet tettek, miközben csupán pirotechnikai eszközökkel foglalkoztak. Megjegyezte, hogy olyan börtönben tartják őket fogva, ahol rablógyilkosok, erőszakos bűncselekményt elkövetők ülnek, pedig csupán a hazájukat szeretik, és lehet, hogy volt néhány meggondolatlan mondatuk, de semmilyen módon nem akarták Románia nemzetbiztonságát fenyegetni.
Az ítéletet nem két fiatal székely ügyeként kell kezelni, hanem figyelmeztetésként: komoly problémák adódnak abból, ha a magyarok az autonómiájukért, a megmaradásukért küzdenek - vélekedett az EMT elnöke.
Bajkai István fideszes képviselő kijelentette: nem szabad elmenni a jogsértések mellett, különösképpen, ha ezek a magyar nemzet tagjait érintik. Az eddigi bizonyítékok alapján a fiatalok biztosan nem követtek el terrorizmussal összeköthető bűncselekményt - állította. Az első és a második világháború lezárását követően a kisebbségek védelmére szolgáló wilsoni alapelvek elismerése nem, vagy csak részben valósult meg Erdélyben, a külhoni magyarságot több ezer jogsértés érte az elmúlt száz évben.A magyar alkotmány szerint mindenkori kötelességünk a nemzet tagjainak védelme - emelte ki.
Meg kell vizsgálni, hogy a román igazságszolgáltatás elfordult-e az európai jogtól, és az egész magyarság megfélemlítésére törekszik-e; hogy a diktatúrában tapasztaltakhoz hasonlóan a politika szolgálatában áll-e a román igazságszolgáltatás. Az erdélyi magyarság, különösen Székelyföld, nyomásgyakorlásként éli meg a történteket - értékelt a fideszes országgyűlési képviselő.