CFR 1907: SZERZŐDÉS BEN JÚSZEFFEL
Beigazolódott a sajtóhír: a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata szerződést kötött a francia születésű tunéziai válogatott Szíám Ben Júszeffel. A 31 éves középhátvéd legutóbb török csapatoknál, a Kasimpasánál és a Denizlispornál szerepelt. A szabadon igazolt 48-szoros válogatott nem az első romániai kalandnál jár, 2012 és 2015 között a Gyurgyevói/Giurgiui Astránál játszott, csapatát 2014-ben Román Kupához és Szuperkupához segítette. A vasutasoknál csak a bajnokságban játszhat, az Európa Liga-keretbe nem kerülhet bele utólag. Ben Júszef az oroszországi 2018-as világbajnokságon csapata három meccséből kettőben pályára lépett címeres mezben. Az Esperance Tunisz gárdájával afrikai Bajnokok Ligáját nyert, karrierje során még megfordult a francia Bastia B csapatában, az angol Leyton Orientben és a francia Caenben.
LABDARÚGÁS I. LIGA, 10. FORDULÓ
A román labdarúgó élvonal alapszakaszának 10. fordulóját péntektől hétfőig rendezik (a mérkőzéseket élőben közvetíti a Look Sport, a DigiSport és a Telekom Sport tévéadó).
A tervezett program:
Pénteken: • Gyurgyevói/Giurgiui Astra–Clinceni-i Academica (17 órakor) • Krajovai Universitatea FC–Târgoviştei Chindia (21.30-kor). Szombaton: • Voluntari-i FC–Jászvásári/Iaşi-i Politechnika (14.30-kor) • Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Nagyszebeni AFC Hermannstadt (17 órakor) • FCSB–Botoşani-i FC (21.45-kor). Vasárnap: • Piteşti-i Argeş FC–Kolozsvári CFR 1907 (18 órakor) • Konstancai Viitorul–Bukaresti Dinamó (21 órakor). Hétfőn: • Aradi UTA–Medgyesi Gázmetán (20.30-kor).
LABDARÚGÓ MAGYAR NB I.: HAJRÁBAN SZERZETT GÓLLAL GYŐZTE LE A HONVÉDOT A PAFC
A Puskás Akadémia FC a rendes játékidő utolsó percében szerzett góllal 1–0-ra győzte le a vendég Budapesti Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén. A meccset eredetileg augusztus 16-án játszották volna, de akkor a felcsútiak keretében több játékos elkapta a koronavírust. Ezúttal viszont a kispestieket tizedelte meg a járvány, emiatt a kispadon szinte csak utánpótláskorú labdarúgó volt, a szintén fertőzött Bódog Tamás vezetőedző helyett pedig Klausz László ült a kispadon.
Eredmény OTP Bank Liga, pótlás az 1. fordulóból: • Puskás Akadémia FC–Budapesti Honvéd FC 1–0 (gól: Thomas Meissner – 90. perc). A tabellán: 1. Ferencvárosi Torna Club 17 pont/7 mérkőzés, 2. Székesfehérvári MOL Fehérvár FC 16/8, 3. Paksi FC 14/9, 4. Budafoki MTE 13/8 (13–13), 5. Kisvárda Master Good 13/8 (11–12), 6. Puskás Akadémia 12/9, …, 10. Honvéd 9/9.
U NTT DATA: HÁROM KORONAVÍRUSOS ESET
A Kolozsvári U NTT Data női röplabdacsapatnál a tesztelés nyomán kiderült, hogy három koronavírusos esete van, így a közegészségügyi igazgatóság nem adott engedélyt, hogy elutazzon Bákóba az A1-osztály hétvégére tervezett második minitornájára. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy e minitornán a kolozsváriak 3:0-lal elvesztik a helyi Ştiinţa MSC és a Piteşti-i Argeş elleni mérkőzésüket.
MEGFERTŐZŐDÖTT SIMONE TEMPESTINI
A ralibajnokság sokszoros győztese, az olasz–román Simone Tempestini bejelentette, hogy koronavírus-fertőzött. Így a Tempestini, Sebastian Itu egység kénytelen kihagyni a hétvégi magyarországi raliversenyt, amely az Európa-bajnoki küzdelem része. A kolozsvári Napoca Rally Academyt egy másik egység, Maior Norbert és navigátora, Maior Francesca, valamint az ifi válogatott képviseli majd a magyarországi vetélkedőn, a hétvégén Nyíregyházán és környékén esedékes Rally Hungaryn, az Európa-bajnokság (ERC) negyedik, egyben a magyar országos bajnokság hatodik viadalán.
NŐI KOSÁRLABDA ROMÁN KUPA: FINAL FOURBAN KOLOZSVÁR
Veretlenül zárta a bukaresti tornát a Kolozsvári Universitatea Sportklub női kosárlabdacsapata, így a B-csoport első helyén zárva bejutott a Román Kupa Final Four döntőjébe.
Eredmények, Román Kupa:
B-csoport: • Kolozsvári Universitatea Sportklub–Konstancai Phoenix Simona Halep ESK 67:60 (15:18, 16:21, 19:8, 17:13) – a görög Jannisz Kukosz együtteséből mindenki pályára lépett, a kolozsvári pontszerzők: Korine Lovell Campbell 24, Rashida Timbilla 14, Alexandra Uiuiu 9, Ashley Ann Beaudoin Polacek 7, Bianca Stoica 6, Andreea Maria Fleşer 4, Bölöni Noémi Mercédesz 2; játszottak még: Ruxandra Diana Chiş, Alexandra Mălina Bobar, Roxana Popovici és Alesia Moldovan; a Carmin Artemie Popa edzette konstancaiak legjobbja Bianca Maria Fota volt 13 ponttal • Aradi FCCB–Brassói Barcaság Sportklub 85:49 (27:11, 19:10, 23:11, 16:17). Végeredmény: 1. KOLOZSVÁR 6 PONT, 2. Arad 5, 3. Barcaság 4, 4. Phoenix 3.
A-csoport: • Szatmárnémeti MSC–Bukaresti Agronómia SK 87:51 (18:16, 26:7, 21:18, 22:10) • Alexandriai MSC–Kézdivásárhelyi KSE 2:0 (játék nélkül). Végeredmény: 1. Szatmárnémeti 6, 2. Agronómia 5, 3. Alexandria 4, Kézdivásárhely 3.
A Román Kupa négyes döntőjének hivatalból tagja a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, a két csoportgyőztes, Kolozsvár és Szatmárnémeti csapata, továbbá sorsolással jut tovább Arad és az Agronómia közül a szerencsésebb.
SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÁS: ELSŐ HELYEN A DENGELEGI SPORTOLÓ
A járvány ellenére nem szünetel a birkózósport. Ha a hivatalos rendezvények el is maradnak (vagy elhalasztják), a szakszövetség gondoskodik ezek helyettesítéséről. A napokban például a bukaresti RIN Grand Hotel terme adott otthont egy barátságos jellegű nemzetközi tornának, a hazai sportolók mellett a versenyt megtisztelték a Moldovai Köztársaság képviselői is. A fővárosi versenyen ott voltak a Kolozsvári Jövő ISK fiataljai is. Közülük ismét kitűnt a dengelegi születésű Florin Dreve, aki a 110 kilósok kategóriájában az első helyen végzett. A kolozsvári sportiskola 12. osztályos tanulója a román kadettválogatott tagja, iskolás és kadett országos bajnok. A sportággal a dengelegi (Nagyiklód község) gyermekközpontban ismerkedett meg a szamosújvári Valentin Sătmărean edző irányításával. Legközelebb a Konstancán esedékes országos ifi II. bajnokságon vesznek részt a Jövő ISK birkózói. (erkedi)