Szombatra borversenyt és közösségi ebédet szerveztek, ez is újdonság volt a programok sorában. Ehhez képest szép számmal érkeztek borminták, szám szerint 24 a térség bortermelőitől, amelyet a Nagyenyedi Borászok Egyesületének elnöke, Papp Péter és Munkácsi Árpád nagyváradi borász értékelt. A bágyoni Dávid Jenő bortermelő borát találta a legjobbnak a zsűri, de a sínfalvi unitárius lelkész, Pálfi Dénes is második díjjal térhetett haza a versenyről. A tordaiak sem maradtak szégyeben, hiszen a harmadik díjat a helyi Fodor Attila vihette haza saját előállítású boráért.
A borversennyel összekötött ebéden részt vettek a testvértelepülések – Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Bihartorda, Torontáltorda (Szerbia) – képviselői. A kiskunfélegyháziak ezen túl még a hangulatos zenei aláfestésről is gondoskodtak.
A hétvégi rendezvénysorozat zárómozzanataként találóan a szatmárnémeti Harag György Társulat adta elő a Jövőre, veled, ugyanitt című romantikus vígjátékát.