Schengen – Ausztriának továbbra is fenntartásai vannak a térség bővítését illetően

Schengen – Ausztriának továbbra is fenntartásai vannak a térség bővítését illetően
Az Ausztriában feltartóztatott menekültek nagy száma azt mutatja, hogy a schengeni rendszer nem működik, és amíg a külső határok védelme nem biztosított, addig nem lehet bővítés - mondta szombaton Karl Nehammer. Az osztrák kancellár szerint Ausztria fenntartja vétóját a schengeni bővítéssel kapcsolatban, írja a Hotnerws hírportál.

"Amíg a schengeni térség nem működik, és például Németország más schengeni tagállamokkal, többek közt Ausztriával szemben is határellenőrzést végez - sok más európai államhoz hasonlóan -, addig nem tudjuk a térség kiterjesztését támogatni. Ausztria vétója tehát mindaddig érvényben marad, amíg a helyzet alapvetően meg nem változik" – tette hozzá Nehammer.  

Az osztrák kancellár támogatást kér Bulgária és Románia számára az Európai Bizottságtól, konkrét intézkedéseket a külső határvédelem megerősítése érdekében. „Bulgáriának olyan erős határvédelmet kell kiépítenie, mint Görögországnak. Az ehhez szükséges forrásokat az uniós költségvetésből kell biztosítani" - mondta a kancellár. Az Európai Bizottság eddig elutasította, hogy falak, kerítések és szögesdrótok felépítésére utaljon ki forrásokat, csak a határ menti infrastruktúra bővítését támogatja. Bécs azt kifogásolja, hogy Bulgária gyakorlatilag egyedül őrzi a Törökországgal közös, mintegy 240 km hosszú külső uniós határát.

Karl Nehammer és Gerhard Karner osztrák belügyminiszter vasárnap este érkezik Bulgáriába. Hétfőn Radev elnökkel és Ivan Demergijev belügyminiszterrel a török határra utaznak.

Karner szombaton azt is bejelentette: a jövő heti találkozón ő és ciprusi kollégája, Nikosz Nourisz "sürgetni fogja, hogy az EU hatékony intézkedéseket, például koherens határvédelmet vezessen be a csempészet és az illegális migráció elleni küzdelemben" - írja az osztrák média.

A Karnerrel folytatott megbeszéléseket követően a ciprusi belügyminiszter a Die Presse című lapnak adott interjúban bejelentette, hogy az Európa Tanács jövő heti informális ülésén kezdeményezni fogja a menekültügyi rendszer átalakítását. "Ahelyett, hogy eurómilliárdokat költenénk az összes migráns elhelyezésére, inkább harmadik országokban kellene befektetnünk, hogy ezek az emberek ott maradjanak. Európa migrációs válsággal néz szembe. Sok eljárás egyszerűen nem működik. A probléma gyökeréig kell eljutnunk. Európának a harmadik országokban, Afrikában és Ázsiában kellene fellépnie, ahonnan az illegális migránsok főként érkeznek. Három éve beszélünk egy új menekültügyi és migrációs paktumról az EU-ban, és egyértelműen elakadtunk" - mondta a ciprusi belügyminiszter a News.ro szerint.

Románia és Bulgária 11 éve vár a schengeni csatlakozásra, annak ellenére, hogy 26 uniós tagállam támogatja. Mivel a schengeni csatlakozáshoz konszenzusra van szükség, Ausztriának sikerült megakadályoznia a kedvező döntést.

Az Európai Unió Tanácsa január 25-27-én, majd február 9-10-én is tanácskozik. Az Igazságügyi és Belügyi Tanács első hivatalos ülését március 9-10-én tartják Brüsszelben.

Borítókép: Karl Nehammar osztrák kancellár és Gerhard Karner belügyminiszter