Carlsen (a képen balra) az utolsó versenynapon ünnepelte 26. születésnapját.
A klasszikus időbeosztású tizenkét parti után döntetlen volt az állás. A nyolcadik játszmában Karjakin, a tizedikben Carlsen győzött, a másik tíz parti döntetlent hozott. Szerdán négy rapidjátszmára került sor 25-25 perc gondolkodási idővel és 10-10 másodperc többletidővel lépésenként.
A viadal honlapja szerint az első két rapidjátszma döntetlennel ért véget, előbb a 37., majd a 84. lépésben. Aztán a harmadikban, amikor Karjakin játszott világossal, időzavarba került az agresszíven játszó címvédővel szemben, és így a 38. lépésben feladta a partit. Az utolsó, negyedik rapidjátszmában Carlsen világossal a Szicíliai védelmet választotta, ismét keményen támadott, időprésbe szorította riválisát, aki az 50. lépésben megadta magát.
„A sírból hozta vissza az egészet a norvég különítmény legnagyobb örömére. Külön szakáccsal, orvossal érkezett Amerikába, akikre nagy szüksége is volt, hiszen egy kőkemény háromhetes harc volt számára a vb-döntő. A születésnapján a címét megvédő Magnus a siker utáni vacsorán külön köszönetet mondott az édesapjának, és a stábja minden tagjának. A győzelem után bejött hozzám a stúdióba, és elmondta, a rájátszás nagyon hasonlított az egyik általam játszott partira, amelyre jól emlékezett” – mesélte a világbajnoki párviadalon hivatalos szakkommentátorként dolgozó Polgár Judit, aki hozzátette: Norvégiában a rájátszást háromszázezren követték figyelemmel az interneten.
A finálé 1 millió eurós összdíjából Carlsen 550 ezer, míg Karjakin 450 ezer eurót kapott.