Robert C. Castel: a világrend felbomlását látjuk, de nem tudjuk, hol tartunk a válságban

Kolozsváron mutatták be a biztonságpolitikai elemző legújabb kötetét

Castel szerint Románia stratégiai jelentősége gyorsabban növekszik, mint ahogyan képes lenne kihasználni az ebből adódó lehetőségeket (Fotó: Nagyi E. Orsolya)
A hidegháború utáni világrend felbomlása, a nagyhatalmi versengés és Európa biztonsági kihívásai álltak Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző kolozsvári könyvbemutatójának középpontjában. Az Izraelben élő, erdélyi származású biztonságpolitikai elemző Ködben rajzolt térképek – Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című kötetét a Vallásszabadság Házában mutatták be. A szerzővel Kinizsi Zoltán beszélgetett.

A kolozsvári Exit Kiadó gondozásában megjelent kötet Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok, Irán, Európa és Magyarország helyzetével foglalkozó írásokat gyűjt össze. Castel a könyv ajánlójában stratégiai naplóként jellemzi munkáját, a háborút katonai, politikai, gazdasági, társadalmi és technológiai összefüggéseiben vizsgálja. Az írások az események értelmezése mellett az elemző kérdésfeltevéseibe és gondolkodásmódjába is betekintést kínálnak.

A könyv az elmúlt másfél év írásaiból válogat, amelyeket Castel utólagos javítások nélkül adott közre. Mint mondta, a korábbi előrejelzések tévedéseiből legalább annyit lehet tanulni, mint a helytálló következtetésekből: nem az számít, hogy az elemzőnek mindig igaza legyen, hanem hogy megértse, miért hibázott. Kinizsi Zoltán ehhez kapcsolódva afelől érdeklődött, vajon a világ már túljutott-e a nemzetközi rend felbomlásával járó válság mélypontján. Castel úgy vélekedett, ezt egyelőre nem lehet megmondani. Gazdasági és politikai mutatók tucatjait figyeli, köztük a dollár nemzetközi szerepének alakulását, ezek alapján sem tudja biztosan megítélni, milyen folyamatok várhatók – vallotta be. Úgy gondolja, érdemes elhúzódó bizonytalanságra berendezkedni.

Átrendeződő nagyhatalmi viszonyok

A nemzetközi rend jövőjéről szólva Kinizsi felvetette, képes-e még Washington a globális stabilitás fenntartására, és mennyire számíthat rá Európa. Castel szerint az Egyesült Államok továbbra is az egyetlen valóban globális katonai hatalom. Kína és Oroszország jelentős befolyással rendelkezik, ám hagyományos katonai erejüket nem tudják az amerikaihoz hasonló mértékben távoli térségekben alkalmazni. Oroszország képességeinek korlátait az ukrajnai háború is megmutatta.

Az amerikai fölény ugyanakkor nem jelenti, hogy Washington feltétlenül a nemzetközi rend stabilizálására törekedne. Castel úgy látja, Donald Trump külpolitikáját elsősorban az amerikai érdekek érvényesítése vezérli, miközben az Egyesült Államok helyzete erősödött. Washington figyelmét Kelet-Ázsiára összpontosítaná, de a közel-keleti konfliktusok rendre közbeszólnak. Különösen aggasztónak nevezte az orosz külpolitikai szemlélet változását: Moszkva korábban főként az Egyesült Államokat tekintette ellenfelének, ma viszont mindinkább Európát.

A modern hadviselés és Kína ipari térnyerése kapcsán Európa mozgástere is szóba került. Kinizsi felvetette, hogy a katonák létszáma mellett a technológia, a kiberhadviselés és a gazdasági nyomásgyakorlás is meghatározó. Castel az uniós szabályozást és a zöld átállás több intézkedését bírálta, amelyek szerinte az európai ipar helyett a kínai versenytársakat hozták előnybe. A kontinensnek saját gazdasági és védelmi képességeit kellene erősítenie, ehhez azonban a korszerű technológia nem elegendő: társadalmi elkötelezettségre és áldozatvállalásra is szükség van – fogalmazott.

Románia felértékelődik, de mozgástere korlátozott 

A térség országainak a kilátásait érintve Castel elsősorban Románia helyzetét elemezte. Szerinte az ukrajnai háború gyorsan növeli az ország stratégiai jelentőségét, Bukarest azonban nem feltétlenül képes ebből politikai előnyt kovácsolni. „Románia fontossága mint ingatlan, mint terület sokkal-sokkal gyorsabban növekszik a háború miatt, mint a képessége arra, hogy kihasználja ezt a helyzetet” – fogalmazott.

A Duna torkolata, a Fekete-tenger nyugati partvidéke, az ukrán határ és a Moldovai Köztársaság közelsége egyaránt felértékeli Románia stratégiai helyzetét. A kérdés az, hogy Bukarest alakíthatja-e a környezetében zajló folyamatokat, vagy inkább a nagyhatalmi döntések következményeihez kell alkalmazkodnia. Az elemző különösen súlyos forgatókönyvnek nevezte Ukrajna esetleges katonai vereségét. Ha Oroszország további területeket foglalna el a Fekete-tenger északi partvidékén és szárazföldi összeköttetést teremtene a Dnyeszteren túli szakadár térséggel, Moldova fokozott nyomás alá kerülhetne.

Romániának ilyen helyzetben arról kellene döntenie, meddig vállalhat szerepet szomszédja biztonságának megőrzésében anélkül, hogy közvetlen konfliktusba kerülne Oroszországgal. Az elemző emlékeztetett: a NATO védelmi garanciái nem terjednek ki automatikusan Moldovára. A román–moldovai egyesülés lehetőségét is súlyos biztonságpolitikai dilemmának tartja. Magyarország kapcsán inkább korábbi, vitát kiváltó megszólalásait és az ezekre érkezett politikai reakciókat idézte fel.

Izrael, Gáza és a népirtás kérdése

Az izraeli belpolitikai folyamatok és a gázai háború ugyancsak hangsúlyosan szerepeltek a beszélgetésben. Kinizsi az izraeli választások következményeiről és a gázai humanitárius katasztrófáról érdeklődött. Castel szerint Izrael politikai erőviszonyait a demográfia is alakítja: a vallásos, jellemzően jobboldali közösségek magasabb gyermekvállalási aránya az általuk támogatott pártoknak kedvezhet - magyarázta. Úgy vélte, a fiatalabb nemzedékekben is erős a vallásos és jobboldali irányultság.

Kinizsi Zoltán a gázai humanitárius katasztrófára és a népirtás kérdésére is rákérdezett. Castel válaszában Betlehem példáját hozta fel, és a közel-keleti keresztény közösségek lélekszámának visszaesésére hívta fel a figyelmet. Kitért arra is, hogy a térség számos országából a zsidó közösségek szinte teljesen eltűntek. Ezzel összefüggésben kifogásolta, hogy a nemzetközi közvélemény szerinte aránytalanul nagy figyelmet fordít Izrael katonai fellépésére, miközben más közel-keleti folyamatok jóval kisebb visszhangot váltanak ki. Izrael demokratikus berendezkedését a környező országok politikai rendszereivel állította szembe.

Az ukrajnai háborútól a mesterséges intelligencia veszélyeiig

A Kinizsi Zoltánnal folytatott beszélgetést követően a közönség is szót kapott. Izrael orosz–ukrán háborúhoz való viszonyát firtató kérdésre Castel kifejtette, az izraeli álláspontot elsősorban pragmatikus szempontok alakítják. A Moszkvával fenntartott kapcsolatokat szerinte Izrael térségbeli biztonsági érdekei és a volt Szovjetunióból érkezett jelentős népesség is magyarázza.

Az európai társadalmi feszültségekre vonatkozó kérdésre válaszolva Castel a növekvő jóléti kiadások és a gyengülő gazdasági, illetve katonai teljesítmény közötti ellentmondást emelte ki. Elismerte a szociális védőháló szükségességét, de úgy vélte, a kormányok gyakran rövid távú engedményekkel próbálják kezelni a tiltakozásokat a tartós megoldások keresése helyett.

A könyvbemutató végén a mesterséges intelligencia szabályozásának nehézségei is szóba kerültek. Castel szerint a technológia gyors fejlődése és széles körű hozzáférhetősége megnehezíti a hatékony nemzetközi ellenőrzést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szigorúbb szabályozást sürgető technológiai nagyvállalatokat piaci érdekek is vezérelhetik, az új előírások ugyanis megnehezíthetik a versenytársak piacra lépését, tovább erősítve a már meghatározó vállalatok pozícióját.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!