A sajtóhírben szereplő tárgyak száma kissé meglepett, mert a múzeumi anyag teljes leltára novemberben hét tekintélyes kötetben került bemutatásra, s ott kinyomtatva olvasható, hogy a műtárgyak száma 3819, ezek 2491 leltári szám alatt vannak iktatva. A múzeumi anyag számbavétele angol nyelven jelent meg, ezzel a címmel: „PHARMATRANS – All Things Apothecary in 16th–20th-century Transylvania” (Adalékok a 16–20. századi erdélyi gyógyszerészetről). Ez tulajdonképpen egy tervpályázat neve is volt, amelynek keretében 2020 és 2023 között feldolgozták a múzeumnak a Mauksch–Hintz-házból kiköltöztetett teljes anyagát. A kiköltözés számos meglepetéssel szolgált, mert olyan iratokat és tárgyakat is találtak, amelyek semmilyen nyilvántartásban sem szerepeltek, vagy éppen eltűntként voltak számon tartva. Nem beszélve arról, hogy a régészeti feltáró munka során is számos tárgy, töredék került elő, sőt egy 1873 táján elrejtett, érméket tartalmazó kincs is – amiről olvashattunk a Szabadságban. Ez a hétkötetes munka külön figyelmet érdemel.
A múzeum tudományos kutatója-gondnoka, Ana-Maria Gruia vezette a tervpályázatot, s kérte fel szakterületenként a munkatársakat. A mostani kötetek is az ő szerkesztésében jelentek meg, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum kiadásában, a Mega Könyvkiadó gondozásában.
A legérdekesebb – nem szakember számára – az 1. kötet. Ebben A. Gruia bemutatja a tervpályázatot s annak résztvevőit. A következő három fejezetet is ő jegyzi. Az első a projekt egyes mozzanatait, a vizsgálatok típusait és a vele kapcsolatos közléseket, előadásokat részletezi. A második fejezet a gyűjtemény történetét vázolja fel.
Az 1949-es államosítás után a patikákat az állami Tartományi Gyógyszerészeti Hivatal (Centrofarm) alá rendelték, s egy-egy számmal ellátva tovább folytathatták működésüket. Az államosított Hintz-patikát azonban bezárták, sőt berendezése egy részét szét is hordták. Bizonyára a kommunista hatóságok úgy találták, hogy a Főtér környékén túl sok a gyógyszertár. Valószínűleg a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet nagytekintélyű orvostörténész professzorának, Valeriu Bologának volt a kezdeményezése, hogy létesítsenek a Hintz-patika helyiségeiben gyógyszerészettörténeti múzeumot, miután 1952-ben Nagyszebenben már megnyílt egy ilyen intézmény. Ehhez 1953-ban megkapta a jóváhagyást, s tanársegédét, Izsák Sámuelt bízta meg a múzeum berendezésével. Az orvosegyetemnek kiutalt 4 helyiségben berendezett kiállítás ünnepélyes megnyitójára 1954. augusztus 20-án került sor. Az egyetem egykori Orvostörténeti Intézete is rendelkezett gyógyszerészettörténeti tárgyakkal, könyvekkel, de a kiállítás nagy részét az Orient-gyűjtemény tette ki, amelyet addig a történeti múzeumban őriztek. A továbbiakban még számos adománnyal bővült a kiállítás. Arról nincsen semmilyen irat, hogy mikor is jutott az orvosi egyetem birtokába az Orient-gyűjtemény. Ana-Maria Gruia ezt „valamikor 1932 és 1954 között”-re teszi. Véleményünk szerint ez éppen 1953-ban történhetett, amikor a kommunista hatóságok szabad kézzel, sokszor nem is dokumentáltan, intézkedhettek az állami tulajdonban lévő javak átutalásáról. Izsák Sámuel végigjárta az erdélyi muzeális gyógyszertárakat, s a kiválasztott tárgyakat aztán a hatóságok áthelyezték a szebeni vagy a kolozsvári gyűjteménybe. Így azonosítható, hogy a tárgyak egy része más kolozsvári gyógyszertárakból, illetve Torda, Brassó, Marosvásárhely, Nagyenyed, Segesvár, Nagybánya, Nagyvárad és Szamosújvár patikáiból származik. Még a jászvásári Engel-patika kincsei is a kolozsvári gyűjteményt gazdagították. A muzeális gyűjtemény első ismertetése 1958-ból Izsák Sámuel munkája. 1959-ben bezárták a patikamúzeumot. Valószínűleg az orvosi egyetem nem tudta fenntartani, s összefüggésben lehet azzal is, hogy ekkor határoztak a sarokhelyiség árkádosításáról, ami jó időre lehetetlenné tette a működtetést. Új bejáratot az árkád alatti sarokban nyitottak.
A múzeumi gyűjteményt a hatóságok 1963-ban egy tollvonással áthelyezték az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum fennhatósága alá, s ennek keretében működik napjainkig. Két alkalommal bővítették. 1972-ben a pince három helyiségében muzeális gyógyszerészeti laboratóriumot rendeztek be. Ezeket egy csigalépcsővel kötötték össze a földszinti helyiségekkel. 1997-ben a keleti szárny szomszédos, tágas üzlethelyiségét kapcsolták a múzeumhoz, itt helyezték el Pompiliu Manea orvosprofesszor adományát, a 200 darabból álló gyógyászati felszerelés- és műszergyűjteményt. A múzeum francia nyelvű ismertetését és leltárát 1996-ban Eva Crişan, a gyűjtemény őre közölte.
Az Orient-gyűjteményről külön is meg kell emlékeznünk, ezt Orient Gyula (1869–1940) gyógyszerész, kolozsvári egyetemi tanár alapította. Már a Gömör megyei Csetneken gyógyszerészkedve elkezdte a gyűjtést, majd 1898-tól, kolozsvári egyetemi karrierje kezdetétől itt folytatta a műtárgyak felkutatását, biztonságba helyezését. 1902-ben ezeket felajánlotta az egyetem Pósta Béla professzor vezette Érem- és Régiségtárának, amely nagyrészt az Erdélyi Múzeum-Egyesület tulajdonát képezte. A professzor az általa létrehozott Erdélyi Nemzeti Múzeum keretében helyiséget biztosított a gyógyszerészettörténeti gyűjteménynek. Amikor 1918-ban Orient ismertette a gyűjteményét, a tárgyak száma túlhaladta az 1000-et.
Ana-Maria Gruia külön fejezetet szentel a gyűjtemény áttekintésének, vagyis, hogyan lehet minősíteni, csoportosítani a tárgyakat. Kiderül, hogy a tárgyak közel fele gyógyszerészeti edény (47%, 1806 darab agyagból, fémből, fából, üvegből), a papíralapú dokumentumok 20%-ot tesznek ki, a műszerek és mérőeszközök 5%-ban képviseltek, a nyomtatott könyvek aránya 4%, a művészi értékű tárgyaké 2%. Egy másik csoportosítás a felszerelés keletkezési ideje szerinti osztályzás: a legrégebbi darabok a 16. századból származnak, a 18. századtól nő meg a számuk (8%, 304 darab), a 19. századból már 1503 tárgy (39%) származik, a 20. századból pedig 1550 tárgy (41%). S vannak bizonytalan időben keletkezett tárgyak is. Újabb csoportosítási lehetőség a gyártás helye szerinti: a legtöbb darab kolozsvári mesterek munkája, utána Pest-Buda, illetve Budapest és Bécs következik. A tárgyak eredeti használati, származási helyét is lehet vizsgálni, e téren a következő városok tűnnek fel: Jászvásár (1183 darab), Kolozsvár (763), Nagybánya (333), Nagyvárad (120), Brassó (83), Szeben (76), Torda (70). Végül az egykori latin, magyar, német és román feliratok, vegyszer-gyógyszer megnevezések is csoportosítást tesznek lehetővé.
Ioana Savu Gruiţă a 167 leltári szám alatti 189 kötetet dolgozza fel eredet, származási hely, nyelv, korábbi tulajdonos szempontjából. A legrégebbi, latin nyelvű orvosi könyv 1584-ből származik, Frankfurtban nyomtatták. A kötetek több mint fele a 19. századból való. Nyelvüket tekintve: 114 német, 39 latin, 15–15 magyar illetve román, 3 francia, 2 olasz, 1 görög nyelvű.
Pakucs Mária foglalkozik a 75 leltári szám alá iktatott 378 kézirattal, amelyek legértékesebbjei 1644 és 1918 között keletkeztek: gyógyszertári iktatók, gyógyszerészeti könyvlapok, szerződések, leltárak, tanoncigazolványok, árjegyzékek. Ezeknek is a többsége latin, magyar és német nyelvű.
Ioana Cova az állomány kezelését, a tárgyak restaurálását mutatja be. Guttmann Márta és Magó Beatrix Andrea a gyűjteményben található vegyszerek és tárgyak fizikai-kémiai elemzésének eredményeit részletezi.
A következő öt „esettanulmány” (case study) inkább a gyógyszerészet történetéhez, mint a muzeális gyűjteményhez kapcsolódik. A. Gruia Kolozsvár gyógyszertárai történetének a bemutatására vállalkozik. Ez a 16. századtól induló és az 1949-es államosítással végződő áttekintés óriási feladatot ró a szerzőre, aki a magyar nyelvű várostörténeti irodalmat csak közvetve ismeri. Az 1949-ben államosított patikák jegyzéke és 23 kitűnő felvétel egészíti ki a szöveget. Găzdac-Alföldi Ágnes és Csók Zsolt tanulmánya a Mauksch–Hintz-házban elrejtve talált pénzérmék elemzését végzi el. Robert Offner tanulmánya a gyógyszertár alapítójának, Tobias Maukschnak (1769–1805) a pályarajzát ígéri, de lényegében a kolozsvári gyógyszerészet megelőző történetét is nyújtja eredeti kutatásokra alapozva. Mitu Melinda a dinasztiaalapító Hintz György József (1840–1890) pályájáról és családjáról készít áttekintést. Oana Habor dolgozata zárja a kötetet, amelyben a kolozsvári 1919 és 1934 közötti román gyógyszerészképzést tekinti át. 1934-ben felszámolták a kolozsvári gyógyszerészeti kart, s Bukarestbe összpontosították a román gyógyszerészek képzését.
A következő kötetek a tárgyakat csoportonként fénykép kíséretében mutatják be: 2. faedények, 3. agyag- és fémedények, 4. üvegedények, 5. kéziratok, 6. könyvek, 7. vegyes gyógyszerészeti tárgyak. Egyik-másik kötet eléri a 700 oldalt. Úgyhogy a múzeum kiköltöztetett anyagát alaposan számba vették, darabjait megörökítették, s nemzetközi viszonylatban is ismertté tették.
