Ötnapos minivakációt javasol a munkaügyi miniszter

Ötnapos minivakációt javasol a munkaügyi miniszter
Románia nemzeti ünnepe alkalmával ötnapos kisvakációval lepné meg a közalkalmazottakat Raluca Turcan munkaügyi miniszter: javasolta, hogy november 29.-e is legyen szabadnap.

Mint ismeretes, november 30.-a – Szent András napja –, illetve december elseje (Románia nemzeti ünnepe) hivatalos szabadnap; idén e két nap keddre illetve szerdára esik. Turcan ennek kapcsán kormányhatározatot készített elő, amely 29-ét is szabadnapnak minősíti – a dokumentumot már továbbküldte jóváhagyás végett.

Amennyiben ezt a kormány elfogadja – és nagy valószínűséggel el fogja – a november 29-ét megelőző hétvégével együtt öt napig nem kell majd munkába menniük a közalkalmazottaknak, köztük a tanároknak, pedagógusoknak.

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír