A 19. században kezdődő modernizáció ellenére, Oslo dinamikus fejlődése csupán Norvégia függetlenségének kikiáltás (1905) után tudott erőteljesebb lendületet venni. A svédektől való elszakadás legjelentősebb hozadéka, hogy a városból újra főváros lett, ezzel pedig nemcsak közigazgatási, hanem gazdasági és kulturális szempontból is az ország központjává vált. Intenzív és gyors fejlődése (leszámítva a második világháborút, amikor is Norvégia a Harmadik Birodalom uralma alá került) azóta is töretlen. Oslo mára Európa tengeri kereskedelmének egyik legfontosabb centruma, emellett a város több hajógyártással és szállítmányozással foglalkozó nagyvállalat székhelye. Különböző felmérések szerint a norvég főváros Földünk legélhetőbb városai közé tartozik, szinte minden évben a top tízes listák élbolyában találjuk, ugyanakkor Oslo egyben a világ egyik legdrágább fővárosának számít. Ebből adódóan sokan csak pár napot töltenek a városban, és ez idő alatt igyekszenek a lehető legtöbbet felfedezni, ám ez nem mindig sikerül. Többnyire azért nem, mert a város rengeteg érdekességet tartogat, de a szűkős időkeret nem teszi lehetővé az összes nevezetesség megtekintését. Ennek okán az alábbiakban Oslo azon fontosabb látnivalóit gyűjtöttem össze, melyeket egy rövid, pár napos várostúra során mindenképp érdemes felkeresni.