Valóban, ennek alapján a román olvasó, legyen bármilyen jóhiszemű, elcsodálkozik és felháborodik a magyarok érthetetlen, megmagyarázhatatlan cselekedetén, és nem képes felfogni, hogyan történhet meg mindez a mai egységes és oszthatatlan Romániában, miért nem képesek az ország karhatalmi és politikai erői megakadályozni ezt az irredentizmust. Mert egyébként a román sajtó aztán készségesen segíti „eligazodni” olvasóit a történtekben, felemlegetve a történelemből a „mindenkori magyar törvénytelenségeket, románellenes megnyilvánulásokat” stb. Persze, a konkrét eset – vagyis az uzvölgyi történet – kapcsán semmilyen adatra, tényre, dokumentumra nem tértek ki a cikkben, arról nem volt lényeges tájékoztatni olvasóikat, hogy milyen formában és körülmények között helyezték el újabban a betonkereszteket, egyáltalán mikor és miért létesült a temető, a rendelkezésre álló adatok szerint hányan és kik, milyen nemzetiségű katonák nyugosznak ott. A szándékos hatáskeltést minden bizonnyal elérték, és kevés lehet az olyan olvasó, akiben esetleg kérdések fogalmazódnak meg vagy kételyei támadnak az olvasottak alapján, és akár más forrásból is tájékozódik a tisztánlátás, mérlegelés kedvéért, a csupasz indulatosság helyett. És az a román néző is kevés lehet, aki a tévéközvetítésből nem csak azt látta, hogy a román megemlékezők kénytelenek szegények nagy nehezen bejutni a magyarok által önkényesen lezárt temetőkertbe, hanem azt is észrevette, hogy az indokolatlanul megvadult tömeg a békés emlékezést megszégyenítő módon, durva erőszakkal érte el célját. Hasonló nézőpontú tájékoztatások még bőven akadtak a hazai médiában. Például az egyik országos román sajtó az objektívnek szánt eseménybeszámolójában „szélsőséges magyarokról és románokról” írt. Kíváncsi lennék, olvasóik közül hányan tették úgymond mérlegre egyrészt a „szélsőséges magyarok” cselekedetét, akik csendben imádkoztak, másrészt a „szélsőséges románok” cselekedetét, akik előbb csak szitkozódtak, átkozódtak, majd megrohamozták és betörtek a sírkertbe.
Az uzvölgyi történet ezzel persze nem ér véget, hiszen csak ezután kezdődnek el, remélhetőleg, a kétoldalú tárgyalások a román védelmi és a magyar honvédelmi tárca között. Közben a hazai védelmi minisztériumnak alárendelt országos hivatal, amely a hősök emlékével, nyilvántartásával foglalkozik (ONCE), részletes összegzést hozott végre nyilvánosságra arról, mi is a helyzet az uzvölgyi temetőben. Ez tisztázza többek között, hogy tizenegy román katona nyugszik Uzvölgyében, hogy máshova hantolták a több mint száz azonosított román katonát, továbbá a temetőkertben az évek, évtizedek folyamán végzett munkálatokról is kimondta: szabályt sértett korábban Csíkszentmárton község a temető átalakításával, és most törvénytelenül meg engedélyek nélkül járt el Dormánfalva önkormányzata.
A tárgyilagos összegzést kevés román sajtó tette közzé, úgy látszik, szerintük már nem fontos tájékoztatni az uzvölgyi eset „román részének” felelősségéről, pontosabban felelőtlenségéről és törvénytelen eljárásáról. Ez már nem „szolgálná” elég hatásosan a magyarok elleni gyűlöletbeszédet, amelyből Románia kitűnőre vizsgázott. Talán örülnünk kellene, hogy az ActiveWatch most nyilvánosságra hozott jelentésében ilyen kiemelten figyelt a romániai magyar nemzetiségre, az ellenünk irányuló, velünk szemben megnyilvánuló gyűlöletbeszédre, de ez talán inkább elkeserítően kiábrándító: mert a jelentés szerint a tavaly az intoleráns és gyűlöletkeltő közbeszéd elsősorban a magyarok és a szexuális kisebbségek ellen irányult… Ebben a sorrendben. És ha az idei eddigi eseményekre gondolunk, akkor nincs kizárva, hogy a jövő évben közzétett jelentésben sem lesz ez másként.
Az uzvölgyi történet egyébként évekre nyúlik vissza, hiszen – amint az ONCE jelentésében is említést tesz róla – sok egyeztetés, tárgyalás ellenére sem sikerült például tisztázni Hargita és Bákó megye határvitáját, amely azt is eldöntené, egyáltalán hová és kihez tartozik az uzvölgyi temető. Ez a helyzet pedig még a jövőre nézve is megnehezíti, sőt ellehetetleníti, hogy teljességgel objektíven és törvényszerűen járjanak el az érintett felek. Ezért is fontos, hogy mindenki cselekedetét a jóhiszeműség vezérelje.
Sok minden tehát nézőpont kérdése. Mert „nincs a világon se jó, se rossz; gondolkozás teszi azzá” – és ezt már Hamlet dán királyfi megmondta…
Borítókép: Uzvölgye, fotó Papp Annamária
