Népzenével ünnepelték a magyar kultúra napját Nagyenyeden

Népzenével ünnepelték a magyar kultúra napját Nagyenyeden
A többéves hagyománynak megfelelően, a nagyenyedi és a gyulafehérvári diákság körében zajlott a magyar kultúra napjának tiszteletére szervezett központi emlékünnepség Fehér megyében.

A megye két magyar nyelvű középiskolájának, azaz a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumnak a diákjai saját műsorral léptek a nagyközönség elé. A hosszú hétvége miatt, amikor a bentlakó diákok zöme hazautazik, 2023. január 19-ére, csütörtök délutánra időzítették a rendezvényt.

A kollégium dísztermének zsúfolásig megtelt közönségét Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere üdvözölte. „A kultúra mindaz, amit egy nép önmagáról el tud mondani, legyen az egy népdal, egy vers, egy fafaragvány. Ebből a páratlan kultúrából igyekszünk mindig, az év első nagyobb rendezvényeként , minél többet és minél szebbet nyújtani” – mondta.

Az alpolgármester idén is kiosztotta a Magyar identitásőrzés és hagyományápolás nagymestere díjat, amelyet ezúttal Szabó Csilla Erzsébet óvónőnek, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport vezetőjének ítéltek oda, aki 2012 óta fáradhatatlan munkával, a megye egyik legtehetségesebb néptánccsoportját működteti.

Az ünnepség díszmeghívottjai Tímár Sára és zenekara voltak (Hargitai-Halászi Lehel – furulya, Fekete Márton – brácsa, Nyitrai Tamás – hegedű, Lelkes András – bőgő, Szabó Dániel – cimbalom). Az egyedi hangú,  kísérletező kedvű előadó 2011-ben elnyerte a Junior Príma Díjat magyar népművészet és közművelődés kategóriában. A Sebő-együttes tagjaként kapcsolatba került az énekelt versek világával, a Dalinda énekegyüttes alapító tagjaként pedig a népi énekhang kreatív lehetőségeit keresi. Tímár Sára Nagyenyeden bemutatott  előadása egyúttal főhajtás is volt a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor előtt is, hiszen a műsorszámok nagy részét a költő népdallá vált szerzeményeit tették ki. A különleges műsort olyan ismert magyarországi intézmények is népszerűsítették, mint a Hagyományok Háza vagy a Folk Rádió.

Ezt követően a Bethlen Gábor Kollégium Szilágyi Róbert tanár által vezetett Fügevirág néptánccsoportja szilágysági táncokkal örvendeztette meg a közönséget, felkészítőik Tóth Bence és Tóth-Bóna Boglárka Petőfi-programos ösztöndíjasok voltak.

A gyulafehérvári diákok élő népzenével kedveskedtek a közönségnek, a felcsíki dallamokra a legényest is bemutatták. Műsoruk második felében a huszonnégy tagú, Schneider Arnold karnagy által vezényelt fiúkórus lépett fel, az ünnepség a Hímnusz eléneklésével zárult.

Az előadást követően a Bethlen-kollágium diáktanácsa az Apafi-teremben táncházat szervezett, amely kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a két iskola diákjai megosszák egymással gondolataikat, tapasztalataikat.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Lábát törte egy magyarországi nő pénteken a Székelykőn, a mentés nehézkesen zajlott az eső után rendkívül csúszóssá váló kövek miatt – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. 

A Fehér megyei Salvamont-Salvaspeo szolgálat képviselői szerint egy 50 év körüli nő esett el, és szenvedett lábtörést a Torockó fölött magasló Székelykő túraösvényén. 

“Nehéz volt a mentés az eső nyomán rendkívül csúszóssá váló ösvényen” –mondták a hegyimentők. 

A turistát a nagyenyedi SMURD csapata szállította kórházba.

Közhír