Az eredmény ismeretében most akár azt is mondhatnám: ha valaki a politikában hasznot húz a hétvégi referendumból, az egyedül az USR lehet. De nem mondom, mert nem fog. Hiszem és vallom, hogy a referendum végkifejletének az égvilágon semmi köze “az európai, modern és toleráns nemzethez”. El ne higgye tehát Dan Barna azt, ami szépet nyilatkozik, mert arra nem lehet a továbbiakban sikeres kampánystratégiát alapozni. Még akkor sem, ha ezek után az “európaibbja”akár fontolóra is veheti, hogy az USR-re szavazzon jövőre.
Az USR álláspontja nem politikai érdekből, hanem meggyőződésből fakad, a párt jelenlegi vezetőinek, hangadóinak személyes véleménye ez a világról, nincs köze a pártokra jellemző, és a szavazóbázis közhangulatához igazodó állandó megfelelési kényszerhez. Ilyenformán az USR-sek bojkottja és az érvénytelen népszavazás összecsengése puszta véletlen. Barnáék legalább annyira meg lehetnek lepve az eredménytől, amihez nincs sok közük, mint a kampány mögé teljes mellszélességgel beálló, és a győzelemben biztos Román Ortodox Egyház, amelynek a jelek szerint szintén nincs akkor befolyása, ahogy az a köztudatban és a felmérésekben él.
Még mielőtt tehát Románia és az USR elbízná magát, hadd soroljunk ide néhány okot azok közül, amelyeknek valóban van közük a szavazók távolmaradásához. Mindenekelőtt a pártok mozgósítása, pontosabban annak a hiánya. Azt követően, hogy az európai szocialisták odaszóltak a PSD-nek, hogy ennek a referendumnak a támogatása “aggodalomra ad okot”, Dragneaék leálltak a mozgósítással, ami, gondolom, a kampánylendület visszafogását eredményezte a többi pártnál is – persze nem a nyilatkozatok szintjén. Brüsszel helyett tehát Dragneaék inkább az ortodox egyházzal fordultak szembe. (Vélhetően az egyházat könnyebben ki is lehet majd kiengesztelni a továbbiakban.) Márpedig ha Dragnea nem veszi kézbe a szervezést, lásd a 2012-es Basescu-ellenes referendumot, hiába az ortodox pártriárka, az ő beintésére nem támadnak fel a halottak, akik nevében annó több ezer voksot nyert a PSD. (Lásd Dragnea két év szabadságvesztéséről szóló jogerős ítéletet.) Szó volt a kérdésfeltevés bonyolultságáról, magának a népszavazás tárgyának elvontságáról, a kampányra kínálkozó rövid időről, a tétnélküliségről, a józan paraszti ész felülkerekedéséről az értelmetlen, a realitásoktól elrugaszkodó kezdeményezés láttán, az egyházak vezetői és a hívek közti disszonanciáról, sokmindenről. De a toleranciáról még elvétve sem.
A politika, mint említettük, akarva-akaratlan végül visszafogta magát a kampány során, de ez sajnos semmit sem változatott a diskurzuson, amely ezáltal nem lett békésebb, emberségesebb, civilekhez illőbb. (Keresztényibb?) Az a gyűlölethullám, ami ezen a társadalmon – benne kis erdélyi magyar világunkon – végigsöpört, hosszú ideig érezteti még szennyező hatását a közhangulatban. Mert viták, értékrendekbeli különbségek, érdekellentétek, pro és kontra vélemények felmerülhetnek. De az a mennyiségű frusztráltság, türelmetlenség, gyűlölet, ami előtört e néhány hét alatt! Milyen könnyen és mekkora vehemenciával tud előbuzogni, csak a legkisebb alkalom adódjék erre! És ami még ijesztőbb, hogy meg se rémít, el sem gondolkodtat, amint visszalökjük ímmel-ámmal rá a fedőt.
Nem, a kampány hangulatából ítélve e referendum nem jelent különösebb előrelépést egy toleránsabb társadalom felé: a népszavazás előtti Románia – sajnos - semmivel sem különbözik a népszavazás utáni Romániától …
