A Digi24 forrásai szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) várhatóan belép a Niculescu vezette kormányba, amelyben az államfő által javasolt technokrata miniszterek is helyet kapnának a pénzügyi, a védelmi és a külügyi tárca élén. A PSD szerdán dönt arról, milyen formában vállal szerepet a kormányzásban.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ várhatóan megszavazza az új kormányt, de ellenzékben maradnak. Ilie Bolojan liberális pártelnök bejelentette: pártja kész minden megállapodást aláírni, amely Románia érdekeit szolgálja.
Pénteken eldőlhet a politikai patthelyzet sorsa
„A következő miniszterelnök-jelölésre már nem kerül sor. Ha csütörtökig a kijelölt miniszterelnök nem rendelkezik parlamenti többséggel, akkor pénteken, a megbízatás visszaadásáról szóló sajtótájékoztatón bemutatják a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet is” – idézte a portál a forrásokat.
Az értesülés szerint az államfő a pártokat tartja felelősnek a kialakult politikai válságért, és úgy véli, hogy a patthelyzetből az előrehozott választások jelenthetik a kiutat. Az elnöki hivatal a HotNews megkeresésére nem erősítette meg az információt.
Luca Niculescu a negyedik miniszterelnök-jelölt, akit Nicușor Dan Ilie Bolojan kormányának bukása óta felkért a kormányalakításra. A jelölt eddig a parlamenti pártok és frakciók vezetőivel tárgyalt a kabinet támogatásáról, az AUR és a SOS kivételével.
A PNL és az RMDSZ jelezte, hogy nem kíván részt venni a kormányban, de támogatná a Niculescu-kabinet beiktatását, még abban az esetben is, ha a PSD is tagja lenne a kormánykoalíciónak. A PSD elnöke, Sorin Grindeanu ugyanakkor közölte: pártja nem akar egyedül kormányozni, és nem támogatja a kizárólag szakértőkből álló kabinetet sem. A szociáldemokraták inkább a PNL-vel és az RMDSZ-szel közösen alakítanának kormányt.
Niculescu: kormány nélkül nincs költségvetéskiigazítás
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kedden lezárta a kormányalakításra irányuló konzultációk sorozatát, miután a független parlamenti képviselőkkel is találkozott. A miniszterjelöltek névsorának és a kormányprogramnak az október 15-i határidőig kell a parlament elé kerülnie.
Kijelentette: minden lehetőség nyitott, a politikai vagy a vegyes összetételű kormánytól a technokrata kabinetig. Leszögezte, nem foglalkozik a kudarc lehetőségével, hanem a kormányalakításra összpontosít.
Elmondta: már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját is, amelyet akár azonnal be tudna mutatni, de a tárgyalások még folytatódnak. Alexandru Nazare jelenlegi pénzügyminiszterről ismét elismerően nyilatkozott, de további neveket nem kívánt mondani.
Arra a kérdésre, tárgyal-e a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) vagy az SOS Románia párttal, Niculescu azt válaszolta: eddig azokkal a pártokkal egyeztetett, amelyek jelezték, hogy készek támogatni az új kormányt. Megjegyezte azt is, hogy beiktatása után a kormánynak valamennyi parlamenti párttal együtt kell működnie intézményi kérdésekben.
Niculescu szerint a kormányalakítás azért is sürgető, mert költségvetés-kiigazítás nélkül hamarosan gondok lehetnek a közigazgatás, az iskolák és az önkormányzatok finanszírozásával. Emellett veszélybe kerülhetnek az állami intézmények magánvállalatoknak esedékes kifizetései is.
Cseke Attila: költségvetés-kiigazítás nélkül
működésképtelenné válhat az egészségügy
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer is. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta: ha nem sikerül kormányt alakítani, a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár.
„Nem várhatunk tovább. A minisztériumnak nincs lehetősége arra, hogy egyik költségvetési tételből a másikba csoportosítson át pénzt, mert az erre felhasználható források elfogytak” - magyarázta a tárcavezető.
Tájékoztatása szerint az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék többek között a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV/AIDS-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése.
Cseke Attila közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására. Az év végéig 6,4 milliárd lejre lenne szükség a kórházak, az egészségügyi programok, a támogatott gyógyszerek és más kiadások fedezésére.
Grindeanu azt javasolja Bolojannak,
felejtse el a múltat
Hétfői Facebook-bejegyzésében Grindeanu felszólította Bolojant, felejtse el a múltat, és összpontosítson a jelenre és a jövőre. A szociáldemokrata pártvezér megállapította: a Bolojan-kormány alatt nőttek az adók és illetékek, az árak egyre csak emelkednek, miközben a jövedelmek alacsony szinten vannak. Mint mondta, a PSD a gazdaság és a beruházások valós újraindítását, a vásárlóerő növekedését javasolja.
„Azt kérjük öntől, hogy végre vegyen részt egy felelős kormány kialakításában. Ezzel esélyt kap arra is, hogy helyrehozza az ön által okozott gondokat!” – fogalmazott Grindeanu. Hozzátette: a PSD hajlandó egy új kormányban részt venni, amelynek kormányprogramja megfelel a társadalom elvárásainak; ez a program azonban csak stabil parlamenti többség támogatásával hajtható végre.
Bolojan hajthatatlan a PSD-t illetően
Ilie Bolojan kedden - sokadjára - ismét határozottan elutasította a PSD felhívását, hogy a liberálisok vállalják velük és az RMDSZ-szel együtt a kormányzást. Sorin Grindeanu, a PSD elnöke hétfő este ugyanis újra felkérte Bolojant, vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában.
Ilie Bolojan hétfő este egy Facebook-bejegyzésében leszögezte: pártja nem kíván ismét közösen kormányozni a PSD-vel, mert – mint fogalmazott – nem akarja olyan megoldásokkal félrevezetni a román állampolgárokat, amelyek eleve működésképtelenek. „Ki társulna még azokkal, akik ismételten bizonyították, hogy nem tartják be vállalásaikat, kibújnak a felelősség alól, és válságokat idéznek elő?” – tette fel a kérdést a politikus.
„A bizalmatlansági indítvány óta a PSD azt követeli tőlem, hogy távozzak a tisztségemből, noha nem kínált megoldást a kormányzás átvételére, amitől nyilvánvalóan tart. Most pedig azt kéri, hogy kormányozzak. Ezt teszem. Az ügyvivő kabinet a maga korlátozott hatáskörével felszínen tartja Romániát. Az államnak azonban sürgősen teljes jogkörrel rendelkező kormányra van szüksége” – írta Bolojan. Mint megjegyezte, a PSD bírálja azt az irányvonalat, amelynek révén kormánya stabilizálta az országot, és éppen azoktól várja a kormányzás folytatását, akiket folyamatosan támad.
A PNL elnöke szerint pártja kész támogatni egy új kormány beiktatását akkor is, ha abban nem vesz részt. Elmondása szerint ezt már Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel is közölte, ismertetve a liberálisok „józan és ésszerű” feltételeit.
Bolojan úgy vélte, technokrata kormány esetében megvalósítható lenne, hogy a miniszterelnök külön-külön állapodjon meg a parlamenti pártokkal, amelyek vállalnák bizonyos célkitűzések támogatását, beleértve a jövő évi költségvetés elfogadását is.
A PSD VEZETŐSÉGE SZERDÁN MINDEN LEHETSÉGES FORGATÓKÖNYVET MEGVITAT
A Digi24 hírportál forrásai szerint a PSD a nyilatkozatok ellenére fontolgatja azt a forgatókönyvet is, hogy a párt a PNL részvétele nélkül is vállalja a kormányzást, úgy, hogy a bizalmi szavazáson a PNL, és az RMDSZ szavazatai biztosítanák a kabinet beiktatását. Sorin Grindeanu az elmúlt napokban erről Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is egyeztetett. Utóbbi közölte a PSD vezetőjével, hogy a szövetség kész olyan kormányt megszavazni, amelyben a szociáldemokraták is részt vesznek, de az RMDSZ ellenzékben maradna. A PSD vezetősége szerdán tartja utolsó egyeztetését arról, hogy támogatják-e a Niculescu-kormányt, és ha igen, milyen formában. Arról is döntenek, hogy maga a PSD részt vegyen-e a kormányban. A Digi24 forrásai szerint Niculescu nem szándékszik lemondani a kormányalakítási megbízatásáról; csütörtökön terjeszti a parlament elé kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek névsorát, a bizalmi szavazást várhatóan a jövő hét elején tartják. A kijelölt miniszterelnök arra kéri a pártokat, hogy a következő hat hónapra kössenek politikai megállapodást. Ennek értelmében legalább áprilisig nem nyújtanának be bizalmatlansági indítványt, és nem akadályoznák a kormány munkáját.

