Ez a feladat 24 órás odafigyelést igényel, így a kutyák az életüket a nyájjal töltik, tulajdonképpen ők is a nyájhoz tartoznak. Nagyon szoros kötődés alakul ki a pásztorkutyák és az őrzött állatok között. Ez azért történik így, mert ezek a kutyák kis koruktól a nyájjal nőnek fel, és ösztönösen védelmezik azt. Ez az ösztön bizonyos fajtáknál nagyon erős. Az őrzőkutyák szerepe az, hogy ugatásukkal távol tartsák a ragadozókat vagy a hívatlan és rossz szándékú embert, és ha az ugatás nem elegendő, akkor az állat támadással, nagyon agresszív megnyilvánulással kergeti el az embereket, így biztosítva a nyáj épségét. Az is előfordulhat, hogy a nyájőrző kutya el is pusztítja a ragadozókat (rókát, sakált, elgyengült farkast, macskát, kóbor kutyát).
A nagy testű pásztorkutyák „használata” egyidős a háziállatok nyájakban történő tartásával. A legkorábbi írásos emlékek a görög klasszikusok írásaiban jelennek meg, amelyek a nagy testű és halált okozó pásztorkutyákról beszélnek. Megjelenésük Európa és Ázsia minden országában egy időben, esetleg kis eltérésekkel történhetett ott, ahol szükség volt arra, hogy az állatok megvédjék az ember jószágát izmos testükkel, magas intelligenciájukkal, bátorságukkal és erős fogsorukkal. Minden ország magáénak mondhat néhány nagy testű nyájőrző kutyát. Így a kuvasz és a komondor a magyarok nagy testű pásztorkutyái.
Milyen tulajdonságokkal kellett rendelkezniük ezeknek a kutyáknak? A legfontosabb tulajdonságuk az őrzőhajlam és a nyájhoz való ragaszkodás volt. A munka elvégzéséhez önállóság is szükséges, hiszen a pásztor nincs mindig jelen, de a nyájat akkor is védeni kell. A kutyának megbízhatónak is kellett lennie, hogy ne tekeregjen el a nyáj mellől. Fontos szempont a kutyafalka kialakítása és összetartása, mert ezeknek a kutyáknak együtt kell működniük a nyáj érdekében, mert ha a nyájat őrző kutyák között nem volt teljes az összhang, akkor az állatok összeverekedtek, és a nyáj sebezhetővé vált. Valamilyen szintű engedelmességre is szükség volt, hiszen a pásztornak meg kellett állítania a kutyákat, ha nem arra mentek rá, akire kellett. Mivel az életkörülményeik nem mondható idillikusnak, ezeknek az állatoknak ki kell bírniuk a szélsőséges időjárást is: hőséget-hideget esőt, és a lehető legkevesebb táplálékkal minél jobb fizikai kondícióban kell maradniuk, hogy elvégezzék a feladatukat.
Az ember meg szelektált. Amelyik állat nem felelt meg, az este már nem kapott enni. A sebesült állatot nem kezelték: ha túlélte a sebét-betegségét, jó volt, ha nem, akkor is, „jelentkező” ugyanis akadt bőven. Ilyen körülmények között, a rideg természetes szelekció miatt évezredeken keresztül csak a legéletképesebb egyedek szaporodtak, átadva utódaiknak a túléléshez és a nyáj melletti megfeleléshez szükséges összes pozitív tulajdonságot.
A nyájőrző kutyák szerepe manapság egyre csökken. Az ilyen jellegű állattartás lassan eltűnik. Az állatok alkalmazkodási hajlama abban mutatkozik meg, hogy új szerepkört vállalnak fel. Kitűnő őrző-védő tulajdonságaikat telepőrzéskor, őrzéskor-védéskor, családok udvarainak őrzésére használják fel. Ezenkívül több ilyen kutya kiállításokon fut be karriert, vagy egyszerűen családi kedvencként tengeti mindennapjait egy udvaron – mondjuk nem a postás legnagyobb örömére!
Dr. Dósa Gerő állatorvos
Borítókép: Nyájörző kuvasz
