„A parlamentben most vitatnak egy úgynevezett értékelési jelentést, de azt a jelentést az előző törvényhozás négy bizottsága készítette, és a jelenlegi bizottságok nem hagyták újra jóvá. Nem hinném, hogy valakit kifejezetten a helyembe akarnának tenni, sőt, szerintem bajban is vannak, mert nem tudják eldönteni, kit tegyenek az ASF-hez” – nyilatkozta Mișu Negrițoiu.
Hozzátette: saját elhatározásból nem fogja elhagyni a tisztséget, inkább megvárja az esetleges politikai döntést, amit tervei szerint azonban megóv majd. Egyébként a parlamenti bizottságoknak az ASF igazgatótanácsával kapcsolatos minden döntést megcáfoltak – nem csodálkoznék, ha ez az én esetemben is így történne” – mondta az ASF elnöke.
A házbizottságok kedden felvették a nap folyamán sorra kerülő plénum napirendjére a Mișu Negrițoiu visszahívásáról szóló jelentést – mondta el a bizottságok együttes ülése után a szenátus alelnöke, Claudiu Manda.
A házbizottságok a jelentés napirendre tűzésével a felsőház gazdasági bizottsága kérésének tettek eleget.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke április 12-én azt mondta, a magánnyugdíjakról szóló botrányt Mişu Negriţoiu robbantotta ki, ezért mihamarabb elindítja az ASF elnökének leváltását célzó eljárást.