Csakhogy a zöldebb fű fölött valamiért folyton esik, fúj, vagy éppen gomolyfelhő bolyong a Kárpátok belsejében – így mégiscsak nekünk, magyaroknak a legnehezebb.
No, nem mintha félteni kellene bennünket – hisz bármennyire is nehéz magyarnak lenni ebben a kietlen világban, mindig akad valami, ami a miénk, s amiért egy nemzetként dobbant a szívünk. Ott van mindjárt a nyár végét jelző vinete vagy vineta szezon – ahogy a szótárak hivalkodva nevezik: padlizsán. Ezt azonban csak a túlságosan kicsiszolt, cifra szavakat hajhászó polgárok mondják így, mert az igazi erdélyi embernek a vineta mindig vineta marad. Aki pedig igazán előrelátó, az már a nyár derekán lesi a piac ládáiban megbúvó lila vendégeket, hogy időben, jó áron szerezhesse be őket – mert bár kell látszódnia, hogy van miből, azért mégiscsak ilyenkor minden tizedesvessző számít. És mindez még csupán a kezdet. Az igazi kérdés csak ezután következik, vagyis miként süssük le a vinetét, hogy a szomszédoknak jelezzük: lemaradtatok, mint a borravaló.
Az igazán nagy magyarok erdőre mennek, ahol a miccsezés és flekkenezés kezdetét jelezve, a grillrács alá hajítják a vinetét, hadd ráncosodjék a tűzben illendőképpen. Akik viszont óvatosabbak, s nem akarják, hogy a szomszéd rögtön rájöjjön, bizony náluk is piros-fehér-zöld lobogó porosodik otthon a sarokban, azok inkább a blokklakás aragázán végzik el a szent műveletet. S ha megsült, akkor sem akárhogyan tisztítják: még szinte kézégető melegében, hideg víz segítségével hántják le róla a megfeketedett héjat. Aztán jön a türelmetlen várakozás, hogy lecsepegjen a nedű, s végre műanyag zacskóba, vagy, ahogy illik: pungába csomagolva a fagyasztó legalsó fiókjában leljen menedéket – mondjuk decemberig, vagy akár egy kicsit több ideig, mint az elmúlt évben.
De, mint ahogy mondtam, az erdélyi magyar sem a türelméről híres. Két hét elteltével kinyílik a fagyasztó ajtaja, mondván: „Azért nincs is jobb a friss vineténél, és amúgy is, ha sokat ül a fagyasztóban, már az íze se az igazi!” Így kezdődik az út a lejtőn lefelé, hiszen felsejlik a gondolat a kisagyunk hátsó részében, hogy ez bizony nem éri meg a decembert, sőt, lehet a tavalyihoz képest rekordot döntünk a gyors elfogyasztásban. De félresöpörve a torkosság gondolatát, kés vagy jobb helyen fakés alá kényszerítjük a kiolvadt zöldséget, hogy egy kis házi majonéz és hagyma társaságában ki lehessen keverni.
Megesik ám, hogy nem saját fogyasztásra esünk a mélyhűtőnek. Előttünk is két út áll ez esetben, mint a mesében a szegény, jószerencsét kereső legény előtt: a ,,majd megmutatom én hogyan kell a vinetét kikeverni”, és a ,,vegyél elő egy fagyasztott vinetét, az jó lesz majd a vendégeknek”. Mert jó vineta krémet készíteni nem minden erdélyi magyar kiváltsága, ugyanakkor nem is agysebészet: ha éppen nem várt vendégek toppannak be meglepetésként, a fagyasztott vineta éppen megfelel nekik. Hisz mit törődjön a 21. században élő, a technika vívmányaival bőven ellátott erdélyi magyar a savanyú húsgombóc leves, tojásos hús és pityókapüré elkészítésével, ha a fagyos vinetét napjainkban már mikróban is ki lehet olvasztani?
Figyelem: a vinete készítés folyamatában nem ajánlatos kihagyni egyetlen lépést sem, hiszen akkor nem lesz igazán autentikus a finomság. Ajánlás: házi kenyérre kenve fogyasztandó, házi paradicsom vagy egyéb zöldség társaságában. Semmiképpen ne kenjük puffasztott rizsre, alacsony szénhidrát tartalmú kenyérre vagy tortilla-lapra, mert meglehet, sokan vagyunk sokfélék, de azért az erdélyi magyarok nem így szokták.
