A programban orgonakoncertek, kórusfellépések, kiállítások, többnyelvű idegenvezetés és építészeti vezetett séták szerepeltek. Külön érdekesség, hogy az érdeklődőket közös vacsorára várták a Kálvária-templom udvarán, emellett a Szent Mihály-templom tornyába is fel lehetett menni.
Ott jártunkkor azt tapasztaltuk, a rendezvényre nagy érdeklődés mutatkozott: a Szent Mihály-templomnál hosszú sorokban álltak az emberek, hogy feljuthassanak a toronyba, hasonlóképpen a templomban is sokan voltak – a Daisler Egyesület közösségi médiában közzétett adatai szerint a főtéri templomban csaknem 6000 látogató fordult meg. Emellett a zsinagógába is tömegek érkeztek. Nagy számú érdeklődőt vonzott a monostori temető ortodox temploma, a Kálvária-templom és a görögkatolikus templomok is. A belvárosi unitárius templomban a bukaresti DJ, Aegun zenéi számítottak különlegességnek.

