Kiállítás az egykori Erdélyi Múzeum Régiségtárából
Különleges és érdekes hangszereket állított ki az erdélyi történeti múzeum kedden, az intézmény felújítás alatt levő épületének tetőterében. A régi, több száz éves darabok úgymond díszletei voltak egy különleges koncertnek, amely alkalmat adott arra, hogy ismét meg lehessen csodálni, bár csak rövid ideig, néhányat azokból a hangszerekből, amelyek az egykori Erdélyi Múzeum Régiségtárából kerültek a történeti múzeum tulajdonába.
A ház építtetője, Petrichevich-Horváth Dániel mennyire örülne, ha látná, hogy a báloknak, kulturális összejöveteleknek megálmodott házának padlásán, több mint kétszáz évvel az építése után, ismét összegyűl a közönség nemcsak kiállításokra, hanem zenés összejövetelekre is – jegyezte meg Mitu Melinda történész, muzeológus. Akitől azt is megtudtuk, hogy a történeti múzeum tulajdonában levő legtöbb hangszer az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából származik. A hangszerek korábban a múzeum állandó kiállításán szerepeltek az 1960-as évek második felétől egészen a 2009-es bezárásig.
A pedál nélküli zongora, varrószekrény fiókokkal
Kedden ismét meg lehetett csodálni néhány ritkaságot, amelyeket az EME leltárkönyvében a következőképpen írnak le: egy pedál nélküli zongora a 18. századból, empire stílusú szekrénykével, a zongoraszerkezet alatt varrószekrény fiókokkal, melyek egyúttal írószerek tartására szolgáló rekeszeket is tartalmaznak, bécsi munka – vétel Tokos Zsigmondtól; görbe elefántcsont fúvóhangszer díszes ezüst ékítménnyel, rajta N. Gy. monogramm és 1821. évszám, gróf Mikó Imre tulajdona volt; tárogató, újtordai Kőváry Ernő kolozsvári festőművész tulajdona volt, Schunda gyártmány; fagot a 19. század elejéről 8 billentyűvel; angol kürt a 19. század elejéről, készítette Schölnast, Pressburg, magyar címerrel, cég és címer égetve, puszpángfa, elefántcsont karikákkal, 7 sárgaréz billentyűvel, hozzátartozik egy bőrtok, amelyben 6 nád van, Tell Vilmos operanyitányában a pásztordalt írták ily hangszer számára, melyet különben cask kevés zeneszerző alkalmaz, e hangszer csakis nagy színházi zenekarban használatos – Kovács Ede és Kálmán ajándéka, 1905; fuvola puszpángfából, bivalyszarv karikákkal, 6 lyukkal, 6 sárgaréz billentyűvel, 19. század közepe, Franz Hoyer gyártmánya; tilinkó féle hangszer puszpángfából, Kovács Ede és Kálmán ajándéka; nádsíp – gróf Kuún Géza hagyatéka; mandolin (tamburica szlavóniai hangszer) – gróf Wass Ottília hagyatéka. És szintén kiállítottak kedden két díszpálcát, amelyek karmesteri pálcákként szerepelnek a leltárkönyvben, az egyiken az alábbi felirat: “Nagyváradi hölgyek díja az 1872-dik évi országos dalárversenyen” - részletezte a kiállított tárgyakat Mitu Melinda muzeológus.
Karmesteri pálcák
Az első magyar zenei kiállítás
A Kolozsvár zenei életéhez, múltjához kötődő rendkívül érdekes és fontos adatok olvashatók abban a különleges katalógusban, amelyet Sófalvi Emese zenetörténész talált meg zenetörténeti kutatásai során. Ebben a füzetben szerepelnek, mintegy felleltározva a hangszerek (amelyek tehát most a történeti múzeumban találhatók), továbbá nyomtatott és kéziratos hangjegyek, könyvek, régi színlapok operaelőadásokról, fényképek, karcok, nyomatok és festmények – számozás szerint 236 tárgy, amelyekből a katalógus alapján az első magyar zenei kiállítást szervezték 1941-ben, november 9-30 között, továbbá a színművészettel kapcsolatos kiadványok (kéziratok, emlékkönyvek, zsebkönyvek, rajzok, színes nyomatok, kőnyomatok, stb.), még 441 darabig, amelyek a színművészeti kiállítás részét képezték.
Fúvóshangszerek
A katalógus az Erdélyi Zene- és Színművészeti Kiállítás címet viseli, és külön zenei valamint színművészeti részre osztották. A katalógus előszavában Vitéz Tibor, a kolozsvári Nemzeti Színház főrendezője az első magyar színművészeti kiállításról ír, Lakatos István pedig az első magyar zenei kiállításról – 1941 novemberében.
A zenei kiállítás kapcsán írja Lakatos István: “Örvendetes, hogy ismét Erdélyből indul el egy eszme megvalósítása. Az első magyar zenei kiállítás Kolozsvárt kellett megnyíljon, hisz ebből a városból került ki minden, ami zenei művelődésünk szempontjából jelentős. Az első magyar hangjegyeket itt metszették fába, mikor kiadták Tinódi Cronica-ját 1554-ben a kolozsvári Hofgreff György nyomdájában. Itt alakult az első magyar dalműtársulat, itt játszott a Jókai-utcai gróf Rhédey házban. Az első magyar zeneiskola is itt nyílik meg 1819-ben a Musicalis Egyesület alapításaként. Az első ismert magyar dalművet a Béla futását is itt írja Ruzitska József, és Kolozsvárt mutatják be 1822 december 26.-án. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy az első magyar zenei kiállítás is itt nyiljon ahol még a múltnak egyik-másik emléke feltalálható.” … “A zenei kiállítás anyaga áttekintést ad Erdély zenei műveltségének múltjáról és most, egy új zenei megindulásnál intő példaként figyelmeztet mindenkit, akit illet, hogy ez a múlt kötelez. Zenei életünk sohasem merült ki a főváros zenei megmozdulásainak másolásából, hanem az mindig saját útját járta és nem egyszer mutatott példát a magyar zenei műveltség fejlődésének történetében.”
Örömzenélés fuvolán és marimbán
Öröm volt hallgatni azt az igazi örömzenélést, amellyel megörvendeztette népes hallgatóságát két fiatal zenész: Matei Ioachimescu fuvolán, Irina Radulescu pedig marimbán játszott. Találóan népszerűsítették a koncertet korábban azzal, hogy rendkívüli előadásra számíthatunk két elbűvölő hangszer révén. Annak ellenére, hogy egymástól távolinak, vagy még inkább “magányos” hangszernek tűnhetnek, a tehetséges előadóművészek révén a marimba a fuvolával kellemes összhangot teremtett. Ehhez minden bizonnyal a kiválogatott művek is hozzájárultak. Főleg kortárs szerzőktől játszottak, de az előadott, változatos zenei stílusú művekben kelta, afro-amerikai, spanyol, japán, makedon zenei ihletésű elemek hangzottak el. A programban Rhonda Larson, Nathan Daughtrey, Ian Clarke, Astor Piazzolla, Manuel de Falla, Roberto Di Marino, Miroslav Tadic, Keiko Abe és Bartók Béla műveiből válogattak.
A Bécsben tanult és ott is élő, nemzetközi hírű és elismerésű Matei Ioachimescut nem hiába tartják a fuvola varázslójának. A fiatal művész a koncert elején arra kérte a hallgatóságot, hogy ne a mobiltelefonokon keresztül nézzék őket, hanem próbálja mindenki átadni magát a zene varázsának, és fogadják be azt a zenei ajándékot, amelyet ők, a művészek őszinte lélekből igyekeznek közvetíteni a közönségnek. Irina Radulescu ezen a koncerten is bebizonyította, hogy valóban “fáradhatatlan zenész”, a szokatlan vagy talán kevésbé ismert marimbát pedig úgy tudta megszólaltatni, hogy önállóan is csodás zenei élményt teremtett. A hallgatóság a koncert végén szemügyre is vehette a xilofonra hasonlító, (afrikai eredetű) ütő-dallamhangszert, meg a több és különböző verőt.
Fotók: Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum
