Műkorcsolya-vb: Tóth Ivett és Julia Sauter lemaradt a kűrről

Műkorcsolya-vb: Tóth Ivett és Julia Sauter lemaradt a kűrről
Tóth Ivett 25. helyen végzett a nők szerdai rövidprogramjában a szaitamai műkorcsolya-világbajnokságon, így éppen lemaradt a legjobb 24-es kűrről. Románia képviselője, Julia Sauter szintén kiesett, ő a 29. helyen végzett.

A 20 éves magyar sportoló hibátlanul teljesítette az ugráskombinációját, majd a tripla Lutzot és a kétfordulatos Axelt is, ugyanakkor a lépéssorában hibázott, emiatt a kezét letette a jégre. A hiba sokba került, ugyanis Tóth Ivett 54,87 pontot kapott a Bruno Mars-válogatásra előadott gyakorlatára, ami mindössze 0,33 ponttal kevesebb, mint a 24. helyezett brazil Isadora Williamsé.

A felkészülése során betegséggel bajlódó magyar korcsolyázó ötödik vb-jén szerepelt: 2015-ben és 2016-ban nem tudott bekerülni a kűrbe, az utóbbi két évben viszont bemutathatta szabadkorcsolyázását, a legjobb eredménye a 2017-es 20. hely.

Romániát a német állampolgársággal is rendelkező Julia Sauter képviselte, de neki sem sikerült a legjobb 24 közé jutnia.

A negyvenfős mezőny legjobbjának az olimpiai bajnok Alina Zagitova bizonyult, aki több mint ötpontos előnnyel előzi meg a vb-n most debütáló japán Szakamoto Kaorit, illetve a kazah Jelizabet Turszinbajevát.

A párosok rövidprogramját követően a kétszeres Európa-bajnok és tavaly vb-ezüstérmes Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov orosz kettős áll az élen két kínai duót megelőzve.

Eredmények:

Női rövidprogram: 1. Alina Zagitova (orosz) 82,08 pont, 2. Szakamoto Kaori (japán) 76,86, 3. Jelizabet Turszinbajeva (kazah) 75,96, ..., 25. TÓTH IVETT 54,87, …, 29. JULIA SAUTER 53,11.

Páros rövidprogram: 1. Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov (orosz) 81,21 pont, 2. Van-csing Szuj, Cung Han (kínai) 79,24, 3. Cseng Peng, Jang Csin (kínai) 75,51.

Borítókép: A magyar lány kis híján döntőbe került

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Nagy meglepetésre az orosz Szofija Szamodurova olimpiai bajnok honfitársát, Alina Zagitovát megelőzve győzött a nők között a minszki műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság pénteki versenynapján. A szám egyetlen magyar indulója, Tóth Ivett 13. maradt, közvetlenül mögötte pedig a romániai versenyző, Julia Sauter végzett.
Sport
Tóth Ivett a 13. helyen áll a nők szerdai rövidprogramját követően a Fehéroroszország fővárosában, Minszkben rendezett műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon.
Sport
Tóth Ivett – akárcsak az olimpián –, a milánói világbajnokságon is a 23. helyen végzett a női műkorcsolyázók versenyében. Pjongcsang olimpiai bajnoka, Alina Zagitova csak az ötödik lett, a világbajnokságot a kanadai Kaetlyn Osmond nyerte.
Sport
Tóth Ivett a 20. helyen végzett a Helsinkiben rendezett műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára.
Sport